7óra7

„A közönség szomjazik a kultúrára, ám úgy szeretne hozzájutni, hogy az ne kerüljön pénzbe” - bemutatók a Katonában

„A közönség szomjazik a kultúrára, ám úgy szeretne hozzájutni, hogy az ne kerüljön pénzbe” - bemutatók a Katonában

2013. 07. 06. | 7óra7

Bőrpofa - a VRRRRRRRÜMMM láncfűrésszel - Mészáros Béla, Borbély Alexandra "Úgy látom, hogy egy színvonalas évad van eddig mögöttünk, amely még izgalmasabbá válik a hátralévő bemutatókkal" - fogalmazott Máté Gábor, hozzátéve: nem minden pontosan olyan, mint amilyennek szeretné, de összességében elégedett azzal, ami eddig történt. Mint mondta, nagy a munka színházban és jól működnek az új kezdeményezések. A látogatottsággal nem teljesen elégedett, némi csökkenés elképzelhető, a pontos adatok az évad végén lesznek meg. Ez talán leginkább a nézők anyagi helyzete miatt alakul így.

Az idei évadban A filozófus a Woyzeck a Kispolgárok A mi osztályunk a Lószúnyog a Bőrpofa és a Gondnokság című havonta jelentkező színházi sitcom mellett a Musik, Musikk, Musique a Virágos Magyarország és az Anamnesis című előadásokat tűzi még műsorra a színház.

Az igazgató elmondta: a közönség előzetes elképzeléseik szerint fogadja a produkciókat néhány kivétellel. Kifejtette: A filozófust nem kísérleti előadásnak szánták, de a közönség azzá tette, gyanakvóan viselkedik a régi magyar nyelven született művel. "Gothár Péter egyik legizgalmasabb munkája, amelyben rendezői eszköztára a lehető legjobban működött, minden szempontból egészen különleges előadásról van szó" - fogalmazott az igazgató.

A produkciókhoz kapcsolódó programokról, közönségtalálkozókról, nyílt próbákról elmondta: ezek a nézők számára újdonságot jelenthetnek és ezáltal előadásaik vonzása nagyobb lehet. "A nyílt próbákon zsúfolásig megtelik a nézőtér, ez jelzi, hogy a közönség szomjazik a kultúrára, ám lehetőleg úgy szeretne hozzájutni, hogy az ne kerüljön pénzbe" - mutatott rá, hozzátéve, hogy ez persze nem elítélhető, de elszomorító képet mutat.

A színház fővárostól kapott támogatása az előző évi 473 millió forint helyett az idén előreláthatólag mintegy egy százalékkal magasabb, azaz messze elmarad az inflációtól is. "Kapunk támogatást, de az nem egy megnyugtató összeg" - fogalmazott Máté Gábor. Mint mondta, a főváros a kisebb színházak életben maradását biztosítja a nagyobb és a szórakoztatóbb jellegű színházaktól elvett összegekkel.

Kiemelte: a jegyeladásból származó bevételből a mindennapi működést megpróbálják biztosítani, emellett amire leginkább támaszkodhatnak, az az előadóművészeti törvény alapján a cégektől kapható támogatás.

Máté Gábor elmondta: az ideinél egy-két bemutatóval kevesebbet tart a színház a jövő évadban. Kifejtette: egészen másfajta szervezési gondolkodást követel a mai gazdasági helyzet. A közönség jönne színházba, de nagyon megfontolják az emberek, ha csak egyszer jöhetnek, akkor mire adják ki a pénzt. Ha úgy érzik, hogy azon az estén inkább gondtalanul szeretnének szórakozni, akkor tartalmasabb előadásokra kevesebbszer tudnak eljönni - tette hozzá.

Az igazgató elmondta, hogy a jövő évad műsorterve kezd körvonalazódni: most először Mohácsi János is rendez egy darabot a Katonában, mint megjegyezte, ennek már itt volt az ideje.

Máté Gábor szólt arról is, hogy jövőre 30 éves lesz a színház, de nem szándékuk hivalkodó ünneplést csapni. A tervek szerint az átalakított előcsarnokot és a kávéházat megnyitják a 30. évfordulóra, valamint megpróbálják felkeresni azokat a Katona-rajongókat is, akik egyidősek a színházzal. Azon a napon pedig, amikor 30 éves lesz a színház, saját életükre reflektáló, egy alkalommal látható előadást mutatnának be.

Cigányok

A színház vendégjátékra készül: a jövő héten Washingtonban a Budapest-Prága-Bécs fesztiválon játsszák a Cigányok című darabot, emellett több külföldi meghívásuk van: a Woyzeck Nagyszebenbe utazik májusban, a Ledarálnakeltűntem júniusban Brnóba, a Budapesten áprilisban utoljára látható Ivanovnak pedig három meghívása is van a következő szezonra.

A március 31-én tartandó színházak éjszakájára a Katona is készül: színházi "peep-show" és koncert is várja a közönséget. Az eseményen a budapesti színházak együtt vesznek részt.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr648001067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.