7óra7

„A politika felülírta a szakmát” - Kizárták a kritikusokat a POSZT programjának összeállításából

„A politika felülírta a szakmát” - Kizárták a kritikusokat a POSZT programjának összeállításából

2013. 07. 06. | 7óra7

A céh elnöksége a Magyar Színházi Társaság elnökének és a POSZT művészeti vezetőjének küldött levélben megdöbbentőnek nevezi, hogy 2012-ben nem tart igényt a céhhel való konzultációra a POSZT, illetve a Magyar Színházi Társaság, illetve hogy a válogatói csapatban nem vesz részt kritikus (csupán egy fő az „egyik”, egy pedig a „másik” oldalról), s hogy minderről a sajtóból értesült. Sajnálatosnak tartják, hogy „a politikai és a szociális szempontok újfent felülírják a szakmaiakat”.

Hétfőn érkezett a hír a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság megegyezett, hogy a jövőben közösen hozzák meg a szükséges szakmai döntéseket. Megállapodás született a 2013. évi POSZT válogatóinak személyéről. A Magyar Színházi Társaság részéről Solténszky Tibor dramaturg, a Magyar Teátrumi Társaság részéről pedig dr. Szigethy Gábor író, rendező, színháztörténész lesznek a 2013-as versenyprogram válogatói.

A Színházi Kritikusok Céhe honlapján kedden közzétett levél szövege a következő:

Kedves Tibor és István!

Megdöbbenve olvastuk sajtóközleményeteket, mely szerint 2012-ben már nem tartotok igényt sem a Színházi Kritikusok Céhével való konzultálásra, sem színikritikus tagot nem kívántok látni a válogatói csapatban. Mindez annak ellenére történt, hogy két éve a Magyar Színházi Társasággal közösen döntöttünk arról, hogy a POSZT színvonalának garantálása és emelése érdekében ezentúl három fő válogasson, köztük minden évben egy kritikus. Érthetetlen, hogy ennek az egyezségnek az egyoldalú felrúgásáról az új válogatás kezdete előtt néhány nappal gyakorlatilag a sajtóból értesülünk anélkül, hogy a nagy horderejű változtatásra bármilyen formális vagy informális utalást tettetek volna az elmúlt hetekben vagy hónapokban.

Természetesen nem gondoljuk magunkat tévedhetetlennek, nem hisszük, hogy az egy vagy több színikritikus által válogatott fesztiválokon kizárólag remekművekkel találkozik a szakma és a közönség. Azt viszont tudjuk, hogy a nemzetközi mezőnyben példátlan, hogy egy nemzeti színházi fesztivál programjának az összeállításából kizárják a kritikusokat. Olyan színházi szakemberekről beszélünk, akik egyfelől munkájuk szerves részeként néznek meg évente több száz előadást, másfelől ti is jól tudjátok, hogy a kritikus a rendszer egyetlen színháztól, társulattól teljesen független eleme.

Még ha a politikai kiegyensúlyozottság jegyében meg is változott a POSZT tulajdonosi összetétele, a szakmai kritériumoknak aligha kellett volna változniuk. Sajnáljuk, hogy a politikai és a szociális szempontok újfent felülírják a szakmaiakat, és hogy a Magyar Színházi Társaság mint a POSZT egyik tulajdonosa kívülálló akaratnak engedelmeskedik ahelyett, hogy a színházi szakma minden rétegével közösen munkálkodna azon, hogy a legnagyobb színházi fesztiválunk megkérdőjelezhetetlen minőséget képviseljen országhatárokon innen és túl.

Reméljük, hogy a politikailag „kiegyensúlyozott” válogatás, és ennek megfelelően a politikai alapokon összeválogatott zsűri majd megfelel mindenki elvárásainak.

Budapest, 2012. február 28.

_Kapcsolódó:_

>>> Megváltozik a POSZT tulajdonosi szerkezete

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr418001127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása