7óra7

„Az ember érzi, hogy él” – a Radikális Szabadidő Színház új bemutatói

„Az ember érzi, hogy él” – a Radikális Szabadidő Színház új bemutatói

2013. 07. 06. | 7óra7

Tolvajnők naplója A Radikális Szabadidő Színház a márciusban nyílt Malomudvar Színházi Műhelyben szeptember 2-án 20 órai kezdettel tartja idei első bemutatóját a Tolvajnők naplójacímű produkciót. Az előadás Jean Genet Cselédek című darabja és A tolvaj naplója című műve nyomán készült.

„A lábujjhegyen járás, a csend, a láthatatlanság, amelyre nappal is szükségünk van, a tapogatódzó kéz, amely szokatlanul komplikált és óvatos gesztusokat hajt végre a homályban - már az ajtókilincs egyszerű lenyomása is egy csomó olyan mozdulatot tesz szükségessé, amelyek fennen ragyognak, akárcsak egy ékszer csiszolt lapocskái - ha aranyat lelek, olyan, mintha én ástam volna ki: kontinenseket, óceáni szigeteket túrtam fel érte; négerek vesznek körül, mérgezett hegyű lándzsáikkal fenyegetik védtelen testem, de működni kezd az arany ereje, irtóztató erő vág földhöz vagy emel a magasba, a lándzsák lehajlanak, a négerek felismernek és befogadnak a törzsbe -, az óvatosság, a suttogó hang, a hegyezett fül, cinkosunk láthatatlan és ideges jelenléte, legkisebb jeladásának a megértése, mindez összegyúr bennünket, összeprésel, olyan jelenlétgolyót fabrikál belőlünk, amelyet csak Guy szavai fejeznek ki igazán: – Az ember érzi, hogy él...” – áll az előadás színlapján.

A produkciót Formanek Csaba rendezi, szereplők és alkotók: Hakstol Sára, Király Orsolya, Orosz Barbara, Sirkó Eszter és Szücs Móni.

A szeptember 2-i premier után 3-án és 4-én is megtekinthető az előadás.

Svejk.hu A társulat második bemutatóját, a Svejk.hu című produkciót, melynek bemutatójára szeptember 23-án 19 órai kezdettel kerül sor, a Trambulin Színházzal közösen hozza létre.

„Az előadás a mai Magyarországon játszódik. Jaroslav Hašek halhatatlan Svejkjének képzeletbeli fia feleségével és két gyerekével a feszültségekkel terhelt Budapesten élnek . Svejk, Svejka, Svihák, Svejki egy napja, éjjele és zűrös belső és külső világának vetületei kelnek életre. Béke van körülöttük? Vagy háború? Megfogalmazható-e másokban is a »svejkség«? Nevetés vagy döbbenet közben talán a válasz is megjön talán” – olvasható az előadás színlapján.

A produkciót Csák György rendezi Formanek Csabával közösen. Az előadás szereplői és alkotói: Bitó Katalin, Bodonyi Loránd, Bognár Anita, Csák György, Fazekas Judit Írisz, Hakstol Sára, Hollós Judit, Kálmánczhelyi Gábor, Király Orsolya, Máté Zoltán, Mezei Réka, Orosz Barbara, Simon Attila és Sirkó Eszter.

A premiert követően szeptember 25-én is megtekinthető az előadás.

>>> Tolvajnők naplója - színlap, szereposztás, időpontok >>> Svejk.hu - színlap, szereposztás, időpontok

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr408000091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.