7óra7

„Európa vezető zenés színháza lettünk” - Hat premier az Operettszínházban a jövő évadban

„Európa vezető zenés színháza lettünk” - Hat premier az Operettszínházban a jövő évadban

2013. 07. 06. | 7óra7

Budapesti Operettszínház A főigazgató szerint a jövő szezonban az érdeklődők ismert művekből készült világsikerekkel találkozhatnak, és kiderül, hogy a színház milyen meglepetésekkel képes fűszerezni ezeket a darabokat. Kerényi Miklós Gábor a teátrum hétfői évadzáró rendezvényén azt is bejelentette: indul a rövidesen kiírandó vezetői pályázaton.

"Megfeleltünk az Emberi Erőforrások Minisztériumával kötött közszolgáltatási szerződés kritériumainak. A nagyszínpadon 320, összesen pedig több mint 550 előadást tartottunk itthon, külföldön 130 alkalommal léptünk fel Ukrajnától Németországig. Több mint 500 ezer nézőnk volt" - mondta a nemzeti intézmények sorát gyarapító színház vezetője.

A 400 közalkalmazott és 250 szerződéses munkatárs az intézmény költségeinek 84 százalékát állította elő 16 százalékos állami támogatás mellett.

Az igazgató emlékeztetett arra, hogy egy színházi tanácskozáson szemükre vetették: a társaságiadó-kedvezményből túl sokat "söpörnek be", tavaly például 800 millió forintot meghaladó összeget. (Az említett találkozóról írt beszámolónk itt olvasható.) "Ezt a jegyeladásainknak köszönhetjük, hiszen a társasági adó ennek a függvénye, ezért pedig rendkívül sokat dolgoztunk. És dolgozunk most is, amikor a legtöbb teátrum kiteszi a nyári szünet táblát. Magyarországi bemutatóra készülünk például a Szegedi Szabadtéri Játékokon, Bécsbe és Németországba utazunk, Európa vezető zenés színháza lettünk."

Hozzátette: mindez a jelenlegi menedzsment eredménye. Kerényi Miklós Gábor mandátuma 2014. január 31-én lejár, a főigazgató azonban már most bejelentette, hogy ismét indul a posztra kiírandó pályázaton. A teátrummal kapcsolatban már korábban nyilvánosságra került, hogy a kulturális kormányzat határozott szándéka az intézmény működtetésének átvétele 2014. január elsejével. Ennek megvalósulását Kerényi további új, jó fejlődési lehetőségnek tartja.

"A 2013-2014-es évadban a korábbi éveknél is színesebb repertoárra, több játszóhelyen magasabb előadásszámra törekszünk, ezért avatunk új játszóhelyet is: a Budapesti Operettszínház Budán, az Átriumban is tart előadásokat, de továbbra is fellépünk a Thália Színházban és a Raktárszínházunkban" - emelte ki a főigazgató.

A világ egyik leglátványosabb operettje, A cirkuszhercegnő február 21-i premierjében a cirkuszi mutatványoktól a bravúros táncszámokig nagyformátumú előadás bontakozik ki. A másik operettbemutató, A mosoly országa (május 16.) - a Kolozsvári Magyar Operával koprodukcióban - a műfajnak talán az operához egyik legközelebb álló darabja.

Izgalmas musical-bemutató is lesz, Margaret Mitchell klasszikusából, az Elfújta a szélből Gérard Presgurvic készített musicalt. A Szegedi Szabadtéri Játékok után december 13-tól lesz látható a produkció.

Ezt a három művet Zerkovitz Béla Csókos asszonyának premierje és Lajtai Lajos A régi nyár, valamint Bársony Bálint-Lőrinczy Attila Amerikai komédia című zenés játékának ősbemutatója egészíti ki. Az eddigi sikerelőadások műsoron maradnak.

A következő évad programjának ismertetése alkalmával átadták a Csillag-díjakat. Az év felfedezettje Gömöri András Máté lett Rudolf szerepéért (Elisabeth és Boriczért (Ördögölő Józsiás a legjobb női karakterszereplő Lehoczky Zsuzsa Bozsena megformálásáért (Marica grófnő a legjobb férfi karakterszereplő Földes Tamás Lámsza életre keltéséért (Ördögölő Józsiás), a Kórházi Szellemért ("Ghost:http://7ora7.hu/programok/ghost). A legjobb női főszereplő Peller Anna az Oda Mae Brownként nyújtott alakításáért (Ghost), a legjobb férfi főszereplő Mészáros Árpád Zsolt lett (Bakszén, Ördögölő Józsiás). A Backstage-díjat Angyal Márta rendezőasszisztens kapta.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr787998191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása