7óra7

„Nagyon különös helyzet ez” - Dés László a Fülkefor és vidékéről

„Nagyon különös helyzet ez” - Dés László a Fülkefor és vidékéről

2013. 07. 06. | 7óra7

Dés LászlóEz lesz az első alkalom, hogy Parti Nagy Lajossal együtt lépnek fel a Magyar mesékhez kapcsolódóan.

*Dés László (DL):* Tavaly volt két jótékonysági fellépésünk, nagyon élveztük, jól sikerültek. De tulajdonképpen a Magyar mesék hangfelvételeivel kezdődött a közös munkánk. Magos György és Varga Viktor megkeresett, hogy közreműködnék e a felvételeken. Én örömmel vállaltam. Mikor Lajos felmondta a meséket, én rövid zenei motívumokat, zenei mondatokat játszottam szaxofonon, mintegy elválasztóként a mesék közé. 15 mesével kezdődött, amit leadott a Klubrádió, egyre népszerűbbek lettek Lajos meséi. Aztán a két kisebb fellépés után valahogy egyszerre gondoltunk arra, jó lenne ebből egy előadást csinálni, jó helyen, jó körülmények között.

Mindig az előző meséből és a következő között hangzik fel a muzsika?

*DL:* Nem fújok minden mese után, mert automatizmussá válna az egész, hiszen egy-egy mese felolvasva nem több két-három percnél. A szerkezet rendkívül egyszerű. Nagyjából három mese után zenében folytatom a felolvasást, vagy ellenpontozom, ahogy éppen adódik a pillanatnyi helyzetből. Persze nem mindegy, hogy melyik mese után kezdek el játszani, mert nyilván vannak hálásabb témák, amikre érzelmileg, indulatban könnyebben tudok reagálni.

Az „indulat” kulcsszó egyébként?

*DL:* Persze! Sokféle lehet ez az indulat. Lajosnak van egy fátyolos, fojtott, furcsa, szinte suttogó, rekedtes hangja, nem dolgozik nagy dinamikával, nem kiabál, nem emeli fel a hangját. Ezért ha valamit nyomatékosít, az igen erős tud lenni. Hatásos, ahogy felolvassa a meséket. Én pedig a szoprán szaxofonnal, aminek éles, erőteljes, karakteres hangja van, elég nagy dinamikával játszom. Néha felismerhető, ismertebb dallamokat is, de nagyrészt inkább kortárs zenei installációkat. De van, hogy népdal, vagy például munkásmozgalmi dal motívumokat forgatok ki a sarkaiból, úgy, hogy a mamája se ismer rá.

Hogy mi lesz aznap a zenék iránya, azt általában már otthon eldöntöm, hiszen Lajossal előre megbeszéljük, milyen meséket fog felolvasni. Ilyenkor megegyezünk abban, hogy mely periódusok végén fogok megszólalni és merre fogok menni. Viszont azt tudni kell, hogy ez az est mindig más, van, hogy gyakran teljesen másfele megyek a zenével, mint ahogyan korábban eldöntöttem. Minden az adott pillanatban dől el. Sokat számít a hely, Lajos diszpozíciója és persze a közönség reakciója. Alapvetően improvizációra épül az egész, ezért tulajdonképpen minden alakítja, ami éppen ott és akkor történik.

Ezzel a produkcióval léptek már fel kisebb helyeken. Más lesz a Belvárosi Színház ötszáz fős nézőterén?

*DL:* A Klauzál téren a Pepita Ofélia Bárban, ami egy kis pincehelyiség, 15-20 ember előtt léptünk fel, utána pedig több száz ember előtt Újlipótvárosban, egy zeneiskolában játszottunk. A különbség a reakció. Újlipótvárosban a közönség minden apró utalást értett. A humort is csak akkor lehet élvezni, ha értjük, hogy mi van mögötte, mire utal. Kellő tájékozottság, intellektus és műveltség kell hozzá – nem akarom misztifikálni, de legalább annyi, hogy tisztába legyünk azzal, ki volt Károlyi Mihály, vagy József Attila, de ez fontos, mert ha nem értjük, miről beszél az, aki éppen olvas, akkor a humorát sem tudjuk értékelni. Ott minden társadalmi, történelmi és politikai összefüggést értettek – utóbbi a legfontosabb ebben a kontextusban, hiszen ez tulajdonképpen politikai irodalom: rövid politikai egypercesek.

Dés László

De ez nem pártpolitika, hanem olyan politikai hangvételű írások, amelyek civil alapállásból is reflektálnak a közegre.

*DL:* Ez abszolút a civil létből fakad. Író ír. Politikai irodalom, de szó sincs semmiféle pártpolitikáról. Ez irodalom, szépirodalom, kicsi, egy-kétperces novellák, azon belül pedig politikai irodalom. Van ilyen, ahogy létezik politikai költészet is – ezt művelte Kölcsey is, Petőfi, Ady, József Attila is és lehetne sorolni a neveket egészen Petri Györgyig, Kemény Istvánig, vagy Erdős Virágig. Ez nem pártpolitika, de van benne egy könnyen felismerhető irány és nézőpont – mert a politikai irodalomban ez felismerhető, hiszen valamit megfogalmaz valami ellen, valamit bírál, kritizál, valamit gyilkos iróniával, groteszk módon kifiguráz. Ebben az esetben nyilván a jelenleg regnáló kormány a fő célpont – kétségtelen: mindig ad hozzá bőségesen anyagot. Minden héten megírni egy ilyen mesét nem kevés munka, Lajos őrületes dologba fogott. Éveken keresztül, minden egyes héten meg kell írni egy mesét, ráadásul ilyen magas színvonalon. Ha csak ezt csinálná, akkor is le a kalappal előtte, de nem csak ezt csinálja.

Ha van politikai irodalom és költészet, akkor létezik politikai zene is?

*DL:* Sokkal kevésbé, hiszen a zene ennél sokkal absztraktabb. Léteznek indulók, hazafias dalok, mint a Marseillaise, vagy ha már szóba került, a mozgalmi zene, de ezek inkább a politika mellé/által rendelt zenék, vagy katonadalok – bár azt leginkább katonák buzdítására, menetelésre használják, de sokféle funkciója van. Ez esetben a zene inkább szakma, mint művészet. Ritkán találkozik a kettő. Persze vannak kivételek, de ehhez történelmi helyzet is kell. Verdi például azért lett több, mint „csak” zeneszerző, mert az olasz egyesítés idején, amikor megszületett a nemzet eszménye, Olaszország egyesítésének az igénye, akkor minden ebben az időszakban született operája, például a Nabucco, és sok Verdi-ária és kórusmű, ami az olasz népnek olyan, mint nekünk egy népdal, mert belekerült a szívükbe, lelkükbe – politikai zeneköltészetté vált. A mi esetünk persze más, de helyzet az most is van.

Zenei improvizációval viszonylag ritkán, sőt egyáltalán nem lehet találkozni színházban – az alkalmazott zeneszerzés is csak mostanság ért el hozzánk, nemrég indult egy szak a Zeneakadémia és a Színművészeti Egyetem együttműködésében.

*DL:* Tényleg ritkaságszámba megy az ilyesmi, de én nagyon belekeveredtem, és sokat is csinálom. Amikor Esterházy Péter Hrabal könyve című műve megjelent, akkor azt Vallai Péter, rögtön előszedte, hogy megcsinálja színpadon. Van benne egy jelenet, amiben az Úristent Charlie Parker – aki 36 évesen meghalt és Esterházy írása alapján a Mennybe került – tanította szaxofonozni, de az Úr tehetségtelen volt, nem ment neki. Ez egy visszatérő jelenet a könyvben. Ott hangzik el többek között az a mondat, hogy „Isten, lévén botfülű, maga helyett küldte Bachot a földre.” Nagyon szellemes és szép mondatok találhatóak benne a zenére vonatkozóan. (is) Ezt a szöveget csinálta meg Vallai egy felolvasó színház keretében, talán '89-'90 körül. A Vígszínház büféjében játszottuk több színésszel. Ebből jött aztán, hogy Esterházyval is csináljunk hasonlót: ő felolvasott én pedig reflektáltam rá. Megtörtük a megszokott irodalmiest-műfajt, de ha az ember meghallja azt, hogy „irodalmi est”, egyébként is rögtön ásít egyet.

Parti Nagy Lajos

Szép dolog egyébként, hogy felolvasnak írók, költők és klasszikus zenészek, vonósnégyesek játszanak alá Schuberteket, vagy zongoristák Chopint és Lisztet. Csak az a probléma, hogy a zenének általában semmi köze a felolvasott anyaghoz vagy nagyon meg kell nézni, hogy kitől és mit játszik éppen a zenész. Ez tulajdonképpen felolvasás kulturált szalonzenéléssel, és ilyenkor nem lehet tudni, hogy a közönség a zenére vagy a felolvasásra jött, mert a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz. A Fülkefor esetében a zene nem illusztratív, nem csak azért szól, hogy legyen valami, hogy pusztán hangulatot csináljon, hanem valóban próbálok úgy és olyat játszani, improvizálni, ami a szövegből következik. És ez mindenhol elkezd működni. Esterházyval a legkülönbözőbb helyeken léptünk fel, voltunk Rómában, Berlinben, Bécsben, Magyarországon is sokfelé jártunk –, a nézők pedig a második, harmadik megszólalásnál elkezdenek ráérezni az ízére, hogy a zenének és a felolvasásnak köze van egymáshoz, egyszer csak valahogy egyben van az egész. Ehhez persze jó passzban kell legyünk: az író jól olvasson, én pedig kellő koncentrációval és kellő érzelmi töltéssel tudjak beleszólni a zenével. Ettől lesz ez egy különös műfaj, ami nagyon világosan működik.

Nyilván a zene számára a legkedvezőbb szöveg az, ami vagy érzelmes, lírai, vagy drámai, megrázó, hiszen ezekből lehet a legjobban elindulni. Iróniát és humort viszont sokkal nehezebb zenével létrehozni, de erre is vannak már eszközeim, az évek alatt sokat tanultam. Zárójelben jegyzem meg, hogy volt egy nagyon furcsa, megrendítő élményem, ami összezavart. Volt egy jól sikerült fellépésünk a Pesti Színházban: négy íróval, Závada Pállal, Parti Nagy Lajossal, Esterházy Péterrel és Spiró Györggyel, illetve a fiammal, Dés Andrással, aki ütőhangszereken játszik és Barcza Horváth József bőgőssel. Az estet Lajos zárta egy írásával, a metrón megszólal egy telefon, amiben a Himnusz van beállítva csengőhangként és az ebből fakadó tragikomikus helyzetekről szól. Értelemszerűen azért is tettem a legvégére, mert utána a Himnuszt játszottam el, de improvizálva, ami a jelenlegi körülmények között nagyjából szentségtörésnek számít, ami persze szimpla butaság. Azt gondoltam, hogy nagyon megrendítően játszom, de a közönség egy része végig nevetett. Azt hitték, ironizálok. Nagyon érdekes volt, mert nem tudok a praxisomban olyanról, hogy félreértették volna valamelyik zenei megszólalásomat.

Mi vihette – ebből a szempontból – ennyire félre, az értelmezés?

*DL:* Mivel az írás abszurditásában nevetésre ingerlő, miközben nagyon is letaglózó a jelenet, a közönség a zenében azt hallotta bele, amin addig nevetett. De ez az én hibám, még ha teljes bedobással is játszottam. A következő alakalommal javítottam, máshová tettem hangsúlyokat, és a kezdeti nevetgélések után síri csönd lett. Megértették mit akarok elmondani, mit tartok fontosnak Lajos írásából.

Dés LászlóA Fülkefor repertoáron lesz?

*DL:* Igénytől függ. Mivel jól fogynak a jegyek a március 13-i estre, 20-ára is meghirdettek egy előadást. Valószínűleg azért is nagy az érdeklődés, mert ezek az írók ma sehol nincsenek jelen, mert nem lehetnek jelen: ki vannak irtva a közszolgálatból – magamat is beleértem ebbe –, mind a rádióból, mind a tévéből, így aki hozzájuk akar férni, az ilyen produkciók által teheti ezt meg. Ráadásul nem átlagos dolgot csinálunk, egyáltalán nincs elcsépelve a műfaj, különleges alkalom. Úgy gondolom, ebben a több mint ötszáz fős teremben is meg fog tudni szólalni. Nem csak hiszek benne, hanem tudom is, hogy jól fog működni. Még sosem játszottam ott, csak nézőként, a zsöllye oldaláról ismerem a teret, mert Orlai Tibor meghívott egy-két színházi bemutatóra a Belvárosi Színházba.

Itt is estéről estére fog változni az anyag?

*DL:* Persze, folyamatosan gyűlnek a mesék is, Lajos már a harmadik évadot írja. Volt egyszer ötvenkét mese, azóta megint összegyűlt legalább ennyi. Hogy ezekből miket akar felolvasni, majd ő eldönti, én inkább az egymás mögé rakosgatásban veszek részt, és hogy kitaláljuk, mikor szólalok meg. Egy dolog fog hiányozni: az Újlipótvárosban volt egy nagy koncertzongora, amit effektusokra használtam. Itt most csak egy pianínó lesz, kíváncsi vagyok, hogy tudom használni.

Mesék közben is lesznek effektek?

*DL:* Az nem szerencsés. A Pestiben van, hogy egy-egy szöveg alatt időnként vannak zenei megszólalások, de akkor nem szaxofonozok. A szaxofon alapvetően szólisztikus hangszer, ráadásul vékony, magas, éles hangja van. Ezt polifon módon egybedolgozni egy szöveggel nem szerencsés, belezavar a szövegbe, a felolvasásba. Nagyszerű dolog egyébként ez az est, nagyon szeretem csinálni, és most úgy alakult az életem, hogy sokszor lesz is rá lehetőségem. Grecsó Krisztiánnal is csinálunk hasonlót, ott a fiammal duóban fogunk játszani. Alapvetően a Mellettem elférsz című regényéből fog felolvasni, illetve a készülő új regényéből.

Ezek szerint a színháznak jót tesz, hogy kiszakadtak a tévéből a művészek.

*DL:* Hogyne. Nagyon különös helyzet ez, egyrészt megy tönkre minden, film, színház, zene, tévé, rádió, másrészt az ilyen autokratikus helyzetben az emberek jó részében van igény valami másra, hogy ne csak az '50-es évekbeli propagandaszövegeket – mert efelé tartunk – és az ehhez rendelt kultúrát – mert már rendelve van – hallgassák. Általában az ilyen helyzetek jót szoktak tenni a művészetnek, illetve a művészet helyének a világban, mert élesek és provokatívak, egészen addig, amíg képesek arra, hogy valamit létrehozzanak, mert olyan helyzetet is lehet teremteni, hogy már erre sincs lehetőség. Ebből a szempontból a mostani állapot egyáltalán nem analóg a kultúra szocializmuskori helyzetével: akkor minden rendelkezésre állt, mindenre volt pénz – de volt cenzúra is. Most ugyan ilyen kimondva, direktben nincsen, (öncenzúra) viszont sokszor a létrehozás feltételei nem adottak. Bizonyos értelemben a mostani nehezebb helyzet.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr937999065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.