7óra7

A csend szigetei – A Duna Táncműhely bemutatója

A csend szigetei – A Duna Táncműhely bemutatója

2013. 07. 06. | 7óra7

A csend szigetei - Bonifert Katalin, Juhász Zsolt A hallgatagság nem azonos a mozdulatlansággal, mint ahogy a jelentéstelenséggel sem. A tánc eredendő kapcsolata a csenddel annyit jelent, hogy nonverbális műfaj – ugyanúgy, ahogy a képzőművészet és a zene. A kimondhatatlant mesélik el, ott szólalnak meg, ahol a verbális nyelvek szükségképpen elhallgatnak. A tánc, a maga érzéki közvetlenségével egy nyelv előtti világra utalt – még akkor is, ha a színpad jelentésekkel telített világában mutatkozik meg előttünk.

A csend szigetei két szólóra épülő előadás, két olyan előadó tolmácsolásában, akik az első pillanattól kezdve meghatározzák a Duna Táncműhely művészi működésének arculatát, útkereséseinek irányát. A két táncos szólójában (egy női és egy férfi táncban) a társulatra jellemző színpadi nyelvezet sűrített esszenciaként jelenhet meg, ugyanakkor új utakat mutathat az elkövetkező előadások művészi kísérletezéséhez.

*Duna Táncműhely*

A Duna Táncműhely azzal a céllal alakult 1999-ben, hogy a magyar néptánc sokszínű formakincsét felhasználva igényes táncszínházi produkciókat, kortárs mozgásszínházi előadásokat hozzon létre.

Az alkotók a néptáncot speciális tánctechnikaként kezelik, amelynek segítségével igyekeznek egy egyéni mozgásnyelvezetet kialakítani.

A táncműhely változó összetételben működik, tagjai professzionális táncosok. A darabokat a koreográfusok és a táncosok stúdiómunkában készítik Juhász Zsolt koreográfus vezetésével.
A Duna Táncműhely 2002 óta évente megszervezi a jelentős szakmai és közönségsikernek örvendő, régiós szinten kiemelkedő fontosságú Kalászi Kortárs Tánctalálkozót.

Juhász Zsolt 1999-től a Duna Táncműhely vezető koreográfusa, majd 2007-től a Duna Művészegyüttes vezetője. Az autentikus néptánc sokszínű formakincsét ötvözi a kortárs látásmóddal. Alkotásai mintapéldái a különböző művészeti ágak és stílusok táncszínházi egységeinek. Előadásaiban meghatározó „őselemként” van jelen a néptánc alapú mozgásnyelv, de a „hagyományápolás” mellett, a színpadi néptáncművészet új útjainak kísérletezése is hangsúlyossá vált a rendezéseiben.

„A magyar néptánc hagyományainak hiteles ápolása, annak művészi színvonalú színpadra vitele táncosként és koreográfusként egyaránt. A magyar néptánc csodálatos és sokszínű formakincsét felhasználva a kortárs mozgásszínházi technikák ötvözetével korszerű táncszínházi produkciók létrehozása”- vallja Juhász Zsolt ars poeticájában.

>>> A csend szigetei - színlap, szereposztás, jegyvásárlás

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr37998823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.