7óra7

A modern házasság válságáról – Jelenetek egy házasságból Pécsett

A modern házasság válságáról – Jelenetek egy házasságból Pécsett

2013. 07. 06. | 7óra7

Jelenetek egy házasságból - Darabont Mikold, Oberfrank Pál Lassan negyven éve, 1973-ban mutatták be a zseniális svéd rendező Ingmar Bergman saját forgatókönyve alapján készített több részes televíziós sorozatát, a Jelenetek egy házasságból című szériát, melyből később mozifilm is készült. Az eltelt időszak azonban mit sem változtatott a darab időszerűségén, mondanivalója aktuálisabb, mint valaha.

A főhősök, Johan és Marianne tíz éve vannak együtt, házasságuk nyugodt, látszatra kiegyensúlyozott. A megszokás azonban néhol már unalom, s a felszín alatti indulatok egyszer csak kitörnek. „Régen azt hittük, hogy velünk semmi se történhet. Most már tudjuk, hogy bármi megtörténhet velünk.” – fogalmaz Johan. S valóban. A házasság megromlik és felbomlik, ám a válás nem vet véget semminek, s nem adja meg a tiszta újrakezdés lehetőségét sem. A történet hősei kapcsolatuk romjain magukat és egymást gyötörve járnak körbe-körbe: együtt élni nem tudnak, de egymástól elszakadni sem – s ezen új kapcsolataik sem változtatnak.

„Rengeteg butaságot összebeszélnek, néha meg valami okosat mondanak. Félénkek, vidámak, önzők, buták, kedvesek, okosak, önfeláldozók, ragaszkodók, mérgesek, szelídek, szentimentálisak, kiállhatatlanok és szeretetre méltók. Egyszerre.” – írta szereplőiről Ingmar Bergman. A rendező Johant és Mariannét jellemzi így. De tényleg csak őket? Vagy bennünket, mindannyiunkat, akik a darab kapcsán akarva-akaratlanul szembesülünk önmagunkkal, napi harcainkkal és beletörődésünkkel, őszinteségeinkkel és hazugságainkkal, jobbat akarásunkkal és megfutamodásainkkal?

Az előadás rólunk szól, önmagunkkal szembesít. Bergman szerint „Az embernek soha nem kell kimondania, hogy "szeretlek". Elég, ha csak végzi a szeretet cselekedetei”. Talán így van. De azokat a „cselekedeteket” semmiképp sem szabad elhanyagolni.

A Pécsi Nemzeti Színház előadását Esztergályos Károly Balázs Béla-díjas Érdemes művész rendezte. A főszerepeket Darabont Mikold és Oberfrank Pál játsszák.

>>> Jelenetek egy házasságból - színlap, szereposztás, időpontok

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr308001107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.