7óra7

Állatmesék sok csodával és mókával

Állatmesék sok csodával és mókával

2013. 07. 06. | 7óra7

Állatmesék

A jó és rossz közötti összefüggésekről, egy-egy probléma körbejárásáról is elgondolkodtat a mű. Mi ezt színes, izgalmas képi világgal visszük színpadra, például a díszlet egy vidámpark lesz, tele csodával és mókával. Minden szereplő egy-egy állat, emberi tulajdonságokkal felruházva – mondja.

Az előadásnak nagy sikere volt az Állatok Világnapja alkalmából Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban tartott előbemutatón. Az egri közönség október 13-tól láthatja.

La Fontaine-ről azt mondták: az állatokról éppúgy tud beszélni, mint az emberekről. Talán ez is a titka annak, hogy állatmeséi ma is aktuálisak, rólunk szólnak, rávilágítanak hibáinkra, gyarlóságainkra, tévedéseinkre. A gyermekekhez és felnőttekhez egyaránt szóló táncjátékban a sok apró meséből egy nagyívű történet kerekedik, mely a hatalmától elvakult Oroszlán és a ravasz Róka már-már Shakespeare-t idéző játszmáját meséli el, miközben a „birodalom” összes lakóját megismerjük: mind önálló személyiség, egy-egy ismerős embertípus állat-mása. A népszerű, mindenki által ismert meséken (A holló és a róka, A róka meg a gólya, A tücsök és a hangya stb.) kívül számos, ritkán idézett fabula is megelevenedik. Színes-zenés kavalkád, prózai és dalbetétek, és természetesen mozgásszínház komplex, látványos formájában elevenedik meg La Fontaine humora, iróniája, bölcsessége.

_Kapcsolódó:_
Írásunk az Állatmesék című előadás budapesti bemutatójáról

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr318003769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása