7óra7

Az ufó esete a porcelánbabákkal – Berzsenyi Bellaagh Ádám rendező

Az ufó esete a porcelánbabákkal – Berzsenyi Bellaagh Ádám rendező

2013. 07. 06. | 7óra7

*Berzsenyi Bellaagh Ádám (BBÁ):* Svédországban születtem, többet éltem ott, mint itthon. Angliába jártam egyetemre, rendező szakra. Az első itthoni bemutatóm, az Éjszaka a nappal anyja koprodukcióként jött létre, benne volt a Gózon Gyula Kamaraszínház és a Kolibri Színház is, de eredetileg független, önálló produkcióként indult. Ez volt a diplomarendezésem. Kíváncsi voltam a darabra, ami ugyan svéd mű, Lars Norén írta, de mindenképp itthon akartam megcsinálni. Angliában nem lett volna olyan jó lehetőség, nem érdekelt, hogy egy ugyanolyan vizsgát hozzak létre, mint a korábbi években. Kíváncsi voltam arra is, hogy lehet dolgozni Magyarországon, ahol akkor olyan pezsgő színházi kultúrát fedeztem fel, ami kíváncsivá tett.

Berzsenyi Bellaagh Ádám

► Svédországban születtél, Angliában tanultál és akkor a Gózon Gyula Kamaraszínházban, Rákosligeten csinálod a vizsgarendezésed. Ez azért egy érdekes út...

*BBÁ:* A szüleim magyarok. Édesanyám az 1970-es évek óta Svédországban él, apám pedig Magyarországon. Emiatt kétlaki a családunk – anyám kint dolgozik, de rendszeresen hazajár, ez így volt kicsi koromban is, emiatt sokat utaztam. Magyarul hamarabb tanultam meg, mint svédül, de Svédországba jártam óvodába, viszont amikor hét éves voltam Magyarországra költöztünk, így itt voltam általános iskolás, majd gimnáziumba ismét Svédországban jártam, egyetemre pedig Londonban. Kamaszként nagyon érdekelt az angol színház, az angol színjátszás és az is, hogy angol nyelven tudjak dolgozni. Alapvető munkaeszközömnek érzem az angol nyelvet. Úgy gondoltam, ha a kezdetektől angolul tanulok rendezni, akkor könnyebb lesz a két anyanyelvemre visszafordítani. Eleve az angol nyelvhez kötődött bennem a rendezés – Skóciában is jártam gimnáziumba, és éppen akkor, amikor már elkezdtem érdeklődni a rendezés iránt. Távlatokat is nyit, hiszen ha angolul tudok rendezni akkor más országokban is tudok dolgozni. Emellett nagyon érdekel a film, szeretnék filmet csinálni, annak pedig nincsenek határai. A Drama Centre – ide jártam Londonban egyetemre – igen ígéretesnek tűnt: klasszikus, műhelyszerű iskola, ami nagy hagyománnyal rendelkezik Angliában. A rendező szak a színész szakkal szorosan együttműködik.

► Milyen érdekes, hogy nálunk ilyesmiről nincsen szó. Közösen is csinálnak dolgokat?

*BBÁ:* Igen, sok színészmesterség óra, hangképzés óra, mozgásóra közösen zajlott, de csak utolsó évben rendeztem az osztálytársaimat. Amiatt is lehet így, mert az angol színház nagyon színészközpontú, klasszikus színészi-írói színház. Abból indul ki, hogy az írott anyag – cinikusan hangzik, de valahol tényleg így van – szent és sérthetetlen. Számukra a színház elsődleges feladata az irodalmi anyagot, a darabot megjeleníteni a lehető leghitelesebb formában.

Jelenet Sebastian Michael: Elder Latimer is in Love című darabjából, amelyet a londoni Arcola Theatre 2009-ben mutatott be Berzsenyi Bellagh Ádám rendezésében

► Igen, de közben az írók sokkal közvetlenebb viszonyban állnak a színházzal. Sok író színészként vagy rendezőként is részt vesz a színházban.

*BBÁ:* Elsősorban színészként – Harold Pinter például színészként kezdte, ahogy Osborne, Ravenhill, vagy Bennett is - hosszú a lista. Évszázados hagyománya van Angliában, hogy az író színészként tanul bele a színházba. Aztán talán rendez is, de mindenképpen a színészeten és az íráson van a hangsúly. Ez egyfelől persze nagyon jó, viszont én pont emiatt távolodtam el Angliától és kezdtem el a kontinens felé orientálódni. A nagyon erős írói és színészi közegben kevésbé kíváncsiak a rendezőre, a rendező koncepciója és annak megvalósítása iránt, mint máshol.

► Ott – leegyszerűsítve a képletet – úgymond tisztes szakmunkát várnak el a rendezőtől. Ezek szerint te inkább európaibb értelemben közelítettél efelé.

Éjszaka a nappal anyja - Mészáros Tamás, Koloszár András *BBÁ:* Nagyon sarkítva Angliában a rendezőnek az a dolga, hogy a lehető legérthetőbb, legtisztább formában felvigye a darabot, és a színészeket külső szemként támogatva segítse abban, hogy megjelenítsék azt, amit az író papírra vetett. Inkább lebonyolító szerepet tölt be, mintsem egy olyan kreatív művészét, aki egy szinten van az íróval, gondol valamit a darabról és legalább annyit tesz hozzá a rendezésével, mint az író az írással. Engem ez jobban érdekel. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy minden darabot ki akarnék forgatni a sarkából. Mint a legtöbb európai rendező számára, nyilván, a darab számomra is csak szöveg, akkor válik színházzá, összművészetté, ha kiegészül más elemekkel: díszlettel, fénnyel, jelmezzel, zenével, koncepcióval és persze a színészek közös munkájával. Ezt Angliában nagyon máshogy látják.

► Ez egy eléggé más megközelítés. A vizsgarendezésedet megnézve mit mondtak?

*BBÁ:* A tanszékvezetőm nagyon szerette. Nekem is furcsa volt, hogy mit rendeztem. Én hoztam egy klasszikusnak számító svéd, naturalista darabot, ami a '80-as években íródott és az '50-es években játszódik. Hasonló a felállás, mint O'Neill Hosszú út az éjszakába című darabjában: két szülő és két gyerek szerepel benne, az apa brutális alkoholista, ami az egész családot meghatározza, az anya egy elszakadni képtelen, szuicid hajlamú, kemény és érzelmeket ritkán mutató feleség, az egyik fiú az apát és az otthont elutasító, kőkemény fiatal férfi, a tizenhat éves öccse pedig nagyon szereti a szüleit, akik nem szeretik viszont, ez pedig az önértékelés abszolút hiányához vezet nála. Svédországban ez egy annyira ismert darab, mint nálunk mondjuk a Liliom. Abszolút klasszikus, két évente előveszik, nagy, pátoszos előadások készülnek belőle. Meghatározó műve Norénnak –az egyik első darabja, a saját gyerekkorát dolgozza fel benne.

Azelőtt soha nem próbáltam magyar színészekkel, és nagyon érdekes felismerés volt számomra, hogy ez a darab itt teljesen mást jelent. Egy steril, belülről viszonylag jól szervezett társadalomban egy ilyen belső családi krízis pszichológiai helyzetek sokaságát tartalmazza – Magyarországon ehhez nem vagyunk hozzászokva. Nem véletlen, hogy ritkán játszanak itthon például Strindberget. Máshogy viszonyulunk hozzá, sokkal inkább az egész társadalomra rátelepedő problémákat próbálunk feszegetni. Talán. Ebben az előadásban én mindent le akartam tisztítani, kevés kellékkel, a lehető legsterilebben csinálni az előadást, megjelenítve ezt az univerzális magányt és reménytelenséget. És akkor jön a magyar színész, a dramaturg, a tervező, mindenki hozzáteszi a saját gondolatait és ötleteit, ettől gazdagodik az előadás. Közel sem csak a darabot visszük színpadra. Engem is sokkszerűen ért, hogy mi jött ki belőle végül. Nagyon nagy lecke volt, és elégedett voltam azzal, ami megszületett.

► Milyen itthoni színházi tapasztalataid voltak?

*BBÁ:* Akkortájt még szinte semmi, de a kíváncsiság hajtott, és gyorsan szert tettem ismeretekre. Úgy látom, nagyon kevés helyen van olyan színházi gazdagság, amit már önmagában a Budapesten működő színházak száma ad – kőszínházak és függetlenek együtt –, és hogy emellett mennyi ember foglalkozik színházzal, hogy rossz esetben is háromnegyedig tele vannak a nézőterek, és hogy egy este majd’ hatvan előadást lehet megnézni – ilyen szinte sehol sincs. Stockholmban ez elképzelhetetlen, talán Londonban van annyi előadás, mint itt. Széles a skála és Budapesten minden szintje ki van töltve. Közben nagyon nagy társadalmilag az igény a színházra: bele van oltva a magyar emberekbe a színház iránti érdeklődés – ebből Nyugat-Európában nagyon sokat lehetne tanulni. Hihetetlenül kreatív közeg. Ezt külföldön mindig el is mondom. Svédországban tagja vagyok a rendezői szakszervezetnek, ahol mindig panaszkodnak, hogy a színház a múlt, náluk már csak a tévé, a film és a sport van. Sok pénz van a svéd színházban, de kevés néző és nagyon kevés tényleges érdeklődő. Az itteni fordított helyzet: tűnik el a pénz, viszont ha a Nemzetiben van egy előadás, amiben letolják a gatyájukat a szereplők, akkor a Parlamentben képeket mutogatnak róla és vitáznak, ami csak annyit jelent, hogy szem előtt van a színház – a példa persze sarkított. Ha egy színházigazgató kinevezésével nem ért egyet a közvélemény, akkor az emberek kimennek az utcára – Nyugat-Európában ez elképzelhetetlen. Fantasztikus, hogy ennyire fontos a színház. Nekem ez nagyon korán leesett, amikor eldöntöttem, hogy itt szeretnék dolgozni. És ha már magyar az anyanyelvem, és van egy ilyen lehetőségem, akkor azt meg kell ragadnom és töltekeznem kell, kíváncsinak kell lennem. Ez nem jelenti azt, hogy feltétlen itt akarok maradni és a magyar színházban akarok kiteljesedni – ez nem reális dolog az életemben.

► Miért nem?

*BBÁ:* Nem tudok hosszú ideig megmaradni egy helyen... nem érzem jól magam. Gyerekkorom óta fontos az utazás, mindig az életem része volt. Fontosak a különböző tapasztalatok, helyek, emberek, és hogy ezt váltogassam. Másrészt nem is érzem ezt teljesen az enyémnek, sokszor ufónak érzem magam. Egy részét megfogtam: itt van egy igen erős, fiatalok által teremtett kreatív közeg ami hihetetlenül vonzó. Viszont a cinizmusára, az önsanyargatására és az önmagában való hitetlenségére nem tudok ráhangolódni – ez számomra a legabszurdabb: egy ennyire életképes társadalom hogy lehet ennyire hitetlen saját magával szemben?!

Éjszaka a nappal anyja - Dóczy Péter, Csere Ágnes, Mészáros Tamás ► Ennek az "ufóságnak" köszönhető, hogy számodra is furcsa lett az Éjszaka a nappal anyja? Ez mennyire jelenik meg a színházi fogalmazásodban, munkádban?

*BBÁ:* Nehéz kérdés. Azt gondolom, hogy inkább az anyag kiválasztásában és a vele való munkában jelenik meg. Kisebb mértékben abban, hogy egy jeleneten belül hova helyezem a hangsúlyt, az nyilván inkább élet- és rendezői tapasztalat kérdése.

► Az Éjszaka a nappal anyja azért volt érdekes számunkra, mert nagyon erősen vetett fel kérdéseket és pulzálta, hogy kezdjél velük valamit. Az jött le, hogy van társadalmi szintű tartalma is. Ennek fényében érdekes, amit mondasz, hogy nem volt elsődlegesen ilyen szándékod ezzel, noha az önsanyargatás, önsorsrontás társadalmi alapélménye – ahogyan visszaemlékszem – benne volt a színészek játékában.

*BBÁ:* A svéd néző számára ezek magányos, szerencsétlen emberek, akik nem tudnak egymással beszélni. A magyar nézők pedig azt mondták, hogy igen, ezek az emberek ölik magukat, saját magukat juttatták el idáig, ami hétköznapi helyzet, valóban jelenség szintű. Érdekes, hogy azt mondod, hogy ilyen oldala is van az előadásnak... Családi drámát akartam rendezni, és abban valakinek a személyes történetét. Persze nyilván ez nem áll meg a személyesség határán – az Antigonénál is kezd ez kibontakozni. Érdekes, hogy lesz személyes problémából társadalmi kérdés, hogy hogyan tudunk egy egyéni traumából a kollektívre vonatkoztatni – ez az egyik legizgalmasabb dolog a színházban. Én arra próbálok törekedni, hogy a viszonyítási pont legyen személyes, mindig egy személyen keresztül látunk történéseket, nem kívülről nézünk bele.

► Amikor az előadás külső nézőpontra helyezkedik, abból könnyen lehet színház helyett tanító jellegű rámutogatás.

*BBÁ:* Van, aki ezt nagyon jól tudja használni, készülnek sikeres előadások ezzel a módszerrel, de az egy másik megközelítés. A személyesből való indítás talán skandináv dolog.

► Különbség van a között, hogy elmondok egy történetet csak úgy, vagy pedig úgy mondom el, hogy ki kell találnod, hogy miért mondom el. Az Éjszaka a nappal anyja után talán három munkád volt látható Budapesten...

*BBÁ:* Rendeztem az Enyhe fájdalom című darabot az Akkuban, a Koromfeketét a Kolibriben, illetve a Merlinben a Product/A termék című előadást. Ez eredetileg egy monodráma, amiből kétszemélyes történetet csináltam.

Product / A termék - Hámori Gabriella, Polgár Csaba

► Évadonként egy?

*BBÁ:* A Koromfekete és a Product egymás után voltak. Tavaly nem rendeztem itthon semmit, filmet készítettem elő, meg sokat voltam külföldön... A tavalyi nyugalmasabb év volt – az idei viszont agyhalál. Az Antigonét szeptemberben kezdtem, november 9-én van a bemutatója, november 10-én megyek Angliába és próbálok egy január eleji premierre – egy kortárs angol író apokaliptikus vígjátékát rendezem, a Top Storyt. Utána jövök vissza, márciusban a Bárkában dolgozom, ahol az Álarcosbál című svéd darabot fogjuk bemutatni. Utána valószínűleg visszamegyek Angliába, ahol ugyanannak a szerzőnek egy másik darabját akarjuk nyáron színpadra állítani. Négy előadás egymás után. Ilyen intenzív sorozatom még sosem volt. Az a típus vagyok, aki megpróbál előre felkészülni, de minden, ami évek óta készülgetett, mostanra sűrűsödött össze.

► Egyik nap Rákosliget, másik nap London? Számít, hogy honnan jön a felkérés?

*BBÁ:* Mindegy hol, felszállok egy gépre és ott vagyok. Ha munka van, meg kell csinálni a lehető legjobbra törekedve. Nincs kevésbé fontos színház, darab vagy színész. Munkák vannak. A londoni munkáim konkrét felkérések, az Antigoné esetében dönthettem a darabról – annyi megkötés volt, hogy klasszikust akarnak bemutatni fiataloknak. Nyilván más helyzet, amikor én hozok egy darabot, hogy meg akarom rendezni, mintha valaki ad nekem egyet, hogy azt kell megcsinálni. Az a fontos, hogy mindegyik mögött ott kell lenni. Onnantól kezdve, hogy elvállaltam, az az én dolgom.

► Másképp nyúlsz egy ifjúságinak szánt előadáshoz?

Antigoné - Kiss Diána Magdolna *BBÁ:* Nem tudom, szerintem nem. A Koromfeketét hagyjuk, mert az kifejezetten a 8-12 éves korosztálynak szól (zárójelben megjegyzem, az előadás ugyanúgy szól felnőtt nőknek, hiszen az anyaság problematikáját dolgozza fel), de szerintem nem kell máshogyan rendezni a kamaszoknak. Talán meg kell próbálni még nyitottabbnak, még őszintébbnek lenni. De nem kell egyszerűsíteni! Az Antigonénál eleve az volt a kiindulópont, hogy közel kell hozni, érthetővé és érdekessé kell tenni a mai ember számára. Hangsúlyozom, ember, nem kamasz számára. Sokat húztunk belőle a dramaturggal, Balassa Eszterrel – a kórust teljesen átvariáltuk, hagyományos értelemben véve nincs benne kar – és alapvetően a ma is létező embereket keressük benne, reális szituációkat próbálunk belőle csinálni. Azt biztos fel fogják róni, hogy engem nem a görög színház és a tradíciónak való megfelelés, és főleg nem a misztikummal, az istenek világával, az evilági és túlvilági törvények ütközésével kapcsolatos kérdések érdeklenek elsősorban, hanem az, hogy mi a mai értelme, milyen kérdéseket, problémákat vet fel, hogyan működik mai családokra és viszonyokra vonatkoztatva. Szerintem ezen az úton lehet elérni a kamaszokat – de a felnőtteket is. Az Antigonéhoz van valamilyen viszonyunk is: tanultuk az iskolában, de valószínűleg csak az maradt meg, hogy rendkívül nehéz szöveg – pedig emberek vannak benne, érthető, logikus problémákkal és döntésekkel.

► Másképp állnál hozzá, ha egy angol színháznak rendeznéd? Jobban számítana a szöveg?

*BBÁ:* Nem állnék hozzá másképp, sőt, azt hiszem, Angliában könnyebb dolgom lenne. Ott nem kötelező olvasmány – de nyilván mindenki ismeri. Ott talán nincs ez a fajta tisztelet és misztifikálás a görög dráma iránt, mint amit itthon érzek. Attól, hogy ez egy görög dráma, nem kell nagy érzelmeknek, nagy tragédiának, hajtépésnek és sírásnak lenni. Ezek hideg, határozott emberek, akik racionális döntések sorozatával jutnak el oda, ahova eljutnak a darab végére. A szöveget nem írtuk át maira – helyenként egyszerűsítettünk egy-egy költői fordulatot –, a klasszikus fordítás húzott változata. De a hangsúly nem ezen van, hanem azon, hogy a helyzetek frissek és maiak legyenek. Egy fiatal lány beszól az államfőnek – aki történetesen a vőlegénye apja –, mire ő azt mondja, hogy nagyon nem érdekel, mit csináltok, mert én hozom a törvényeket stb. Ezzel nap mint nap szembesülünk. Egy férfi hirtelen államfő lett, gyakorlatilag korlátlan hatalommal, amibe belemámorosodik, és azt érzi, keménynek kell lennie, mert férfi, és nem fog engedelmeskedni egy nő akaratának. Kreónon kívül csak nők vannak az előadásban – ez az első kiindulópont. Fölöttünk nem fog nő uralkodni – ez az alapvetés. Hogy ez mit jelent ma, amikor egy parlamenti képviselő azt mondja 2012-ben, hogy a nőnek otthon a helye, szülje a gyerekeket, és csak aztán foglalkozzon a karrierjével? Ez a fontos kérdés – persze az előadásban közel sem ilyen direkt módon. De jellemző, hogy ez a dolog még felmerülhet egyáltalán. Amikor Magyarországra jövök, és valahol azt mondom, hogy feminista vagyok, csodálkozva néznek rám, de a nők is. Svédországban ezen már rég túl vagyunk: az apa ugyanannyit van otthon a gyerekkel, mint az anya, a férj nem keres kétszer annyit, mint a felesége, kiegyenlítettebb a dolog. Így talán tudunk egy szinten beszélni. Hogy tudod ezt máshogy elképzelni?

► Így érthető, hogy ufónak néznek.

*BBÁ:* Igen, de számomra ezek alapvető dolgok. Mondjuk pont Svédországban a leginkább kiegyenlített a két nem közötti viszony. De ott nap mint nap cikkeznek arról, hogy mennyire el vannak még így is maradva, és mit kell még tenni, hogy egyensúlyban legyenek a nemi szerepek! Onnan dél és kelet felé haladva egyre inkább úgy érzed, hogy időutazáson mész keresztül, a múltba tartasz. Az a legdurvább, hogy Magyarországon nőkkel vitatkozom arról, hogy a nők el vannak nyomva, és a nők mondják azt, hogy nem, mert egy férfinak férfinak kell lennie, hogy a nemi szerepeknek megvan a létjogosultsága. Pedig erre épül a patriarchális társadalom. Ez totális agymosásnak tűnik nekem. Az pedig abszurd, hogy ez a kérdés a diskurzus szintjén se működik.

Antigoné - Vasvári Emese

► Még csak a körvonalai se merülnek fel.

*BBÁ:* Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy itt én leszek a legfeministább rendező. Mondom: hát persze, mert mit csinál a legtöbb női rendező? Férfi ikonokat építenek fel. Női rendezők se beszélnek erről a kérdésről máshogy. Vagy nem eleget. Az bosszant a legjobban, hogy nem vesszük komolyan őket. Ahhoz, hogy komolyan vegyünk egy nőt, férfit kell csinálnia magából, és, mint a tanknak, kell mennie, mindenkin átgázolva, mert úgy nem létezik diskurzus, hogy te nő vagy, én férfi vagyok, és egy szinten beszélgetünk. Az alternatíva, hogy porcelánbabát csinálunk belőle, berakjuk a vitrinbe és az tök jó – itt tart ez az ország.

► Maga a rendszer hordozza magában azt, hogy a női rendező miért nem tud nőként elismert lenni.

*BBÁ:* Borzasztó nehéz. Nincs komolyan véve a nő. Ha egy nő mond valamit, az csak egy nőnek a véleménye, na de ha egy férfi mond valamit, akkor az egy vélemény. Azt szokták még mondani, hogy igen, ez egy fontos kérdés, de majd megoldjuk, ha a többi, sokkal sürgetőbb társadalmi problémát megoldottuk. Ezen mindig elcsodálkozom, mert azok az országok, amelyek előrébb tartanak az egyenjogúsági harcban, nem akkor oldották meg ezt a problémát, amikor elkezdtek jól élni, hanem az '50-es évektől kezdve. Ez egy olyan dolog, ami folyamatában történik. Visszatérve az Antigonéra: nagyon fontos ezt az üzenetet közvetíteni a fiatalabb generációknak – vegyék észre, hogy ez egy kérdés, ezen változtatni kell, hiába nem akarunk ezzel társadalmi szinten foglalkozni, de a női-férfi viszonnyal foglalkozni kell.

► Mondjuk éppen a közoktatás sem partner abban, hogy közvetítse ezt a gyerekek felé.

*BBÁ:* Lehet, hogy az iskola, mint egész országot átfogó intézményrendszer nem partner ebben, de nagyon sok tanár igen. Dolgoztam a Kortárs Drámafesztivál iskolaprogramjában – nem e téma kapcsán –, ahol kortárs magyar darabokból csináltunk a diákoknak workshopokat – beszélgettünk a gyerekekkel, kíváncsiak voltunk a megoldásaikra, és az alapján próbáltuk megfejteni a darabokat. Azok a pedagógusok, akikkel dolgoztunk – különböző kerületek nagyon különböző iskoláiban fordultunk meg –, rendkívül nyitottak voltak, és fontosnak tartották ezt a programot, és hogy felvetődjenek kérdések, szóba kerüljenek kényes témák is. Szerintem lesz változás, a kérdés inkább az, hogy mennyi idő alatt és mekkora ellenárban kell úszniuk azoknak, akik változást akarnak. Az Antigoné kapcsán is lesznek drámafoglalkozások – lehet, hogy azokon fel tudnak vetődni olyan kérdések, amik elkezdenek motoszkálni a fejekben.

► Ez feladata a színháznak, hogy ebben segítsen?

*BBÁ:* Alapvetően szerintem nem, de nagyon szükséges és pozitív plusz, ha tud ilyet adni. Ha van ilyen lehetősége, akkor élnie kell vele, de nem elsődleges feladata: az elsődleges, hogy művészi értéket hozzon létre. Nem oktatási jelleggel. Nem hiszek abban, hogy elsődlegesen egy politikai mozgalmat kellene elindítani. Ha azt mondod, hogy a színház csak egy eszköz egy tágabb társadalmi cél elérésére, akkor beszűkíted a színház lehetőségeit, mert szerintem ennél sokkal több tud lenni. Van olyan darab, ami nem hordoz társadalmi kérdést, de attól még ugyanolyan fontos és lényeges, amiről beszél.

Antigoné - Gera Marina, Túróczi Éva, Kálid Artúr, Vasvári Emese, Kiss Diána Magdolna

► A színészeket te választottad vagy a színház ajánlotta?

*BBÁ:* Lényegében én választottam ki a szereplőket. Fontos volt, hogy a Kiss Diána Magdolna - Kálid Artúr páros jelenítse meg Antigonét és Kreónt. Mindenképpen fiatal Antigonét szerettem volna, aki erős meggyőződéssel, precíz, pontos színházi nyelven fogalmaz meg egy tiszta elképzelést – szerintem ő egy rendkívül tiszta lélek, átütő meggyőződése van, döbbenetes hittel. Kiss Dia lénye belül nagyon mély és sokrétű, számomra megfogalmazza, amit ma jelent Antigoné, miközben nagyon karcos és kemény. Milyennek kell egy fiatal nőnek lennie ahhoz hogy egy despota férfi uralkodó meghallja a szavát? Kálid Artúr igen érdekes színész: rendkívül intelligens, agyalós, gondolkodós, viszont emellett nagyon nyers tud lenni. Átgondolja, amit cselekszik, precíz, miközben ott van benne a vadállati brutalitás is – aminek időnként helyet ad. Ez a két dolog adja számomra azt a Kreónt, akit elképzeltem. Nem volt kérdés, hogy ők játsszák ezt a két szerepet, jól tudtam velük dolgozni, jól működtek az ellentéteik. Gera Marina szintén érdekes, nagyon nőies, az ember nem gondolná róla, hogy képes fiúként létezni, de hitelesen megfogalmazza a fiatal és lágy Haimón milyenségét. Vasvári Emese egyszerre három szerepet játszik: Iszménét – Antigoné testvérét –; Eurüdikét, Kreón feleségét – aki eredetileg csak a darab végén szerepel, de mi többször megjelenítjük, hogy kibontsuk a Kreónhoz fűződő viszonyát, ami által láthatjuk, hogy házastársak között hogyan működik az abszolút uralkodás –; és a jós Teiresziászt – aki abszolút tudással rendelkezik. Ez is egy nő tudása. A kiindulás az volt, hogy a nők egy olyan rációt képviselnek, amit a férfiak nem képesek belátni, mert elhomályosítja a szemüket az a társadalom felé tanúsított megfeleléskényszer és vágy, hogy betöltsék a vezér szerepét, emiatt olyan objektív igazságok kerülik el a figyelmüket, amit a nők nagyon pontosan és finoman tudnak megfogalmazni. A kar – amit Turóczi Éva játszik – nálunk nem karként, hanem Kreón inverzeként, női énjeként jelenik meg, aki csak Kreónnal érintkezik. A kettejük viszonyából épül fel a kétely, ami aztán szétbontja őket, de ő Kreónon belül létezik.

Antigoné - Kiss Diána Magdolna, Kálid Artúr

► Ez eléggé kidolgozott koncepciónak hangzik. Lehet mondani, hogy ez műhelymunka? Vagy "csak" próba?

*BBÁ:* Olyan értelemben műhelymunka, hogy sokat dolgozom előre a szövegen a dramaturggal, a tervező Zöldy Gergővel a díszleten és a jelmezen, és a színészekkel is. Oda-vissza dobáljuk az ötleteket. Hogy mi történik egy jeleneten belül és milyen helyzetek alakulnak ki, azt mindig igyekszem a színészekkel együtt megvalósítani, nem kívülről megmondani. Az ő ösztöneiket is bele akarom építeni az előadásba, hiszen a színészben kell megtörténnie az előadásnak, csak akkor tud a nézőben is. Ha a színész nem alkotótárs, akkor nem fog tudni olyan hitelességgel megszólalni, mint kellene. Pedig a színész is befolyásol, irányt tud mutatni nekem. Van, hogy az ő ötlete old meg egy olyan problémát, ami addig megoldhatatlannak tűnt. Ha ez működik, nagyon jó, mert akkor hozunk létre organikus színházat. Van olyan színész, aki ezt utálja. Itt kreatívan működnek a színészek – néha úgy érzem, hogy egyszer én rendezem őket, máskor ők rendeznek engem. Amit én mondok, az egy íróasztalnál kitalált intellektuális dolog...

► Alapanyag?

*BBÁ:* Mondjuk így, igen. Az én leckém, amit hozok a próbára. Hogy mi történik a próbán, az az emberek között zajlik, azt nem lehet otthon kitalálni. Nem lehet valami élőt létrehozni abból, amit fejben találtál ki. Csak ott és akkor.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr347999641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.