7óra7

Az új idők szele – Kaffka-ősbemutató Kecskeméten

Az új idők szele – Kaffka-ősbemutató Kecskeméten

2013. 07. 06. | 7óra7

A hangyaboly jól működő rendszer ugyan, de könnyen összetörhető. A címben szereplő hangyaboly olyan apácazárda, amely ugyan monotonnak tűnik, egyszerű cselekedetekből álló napok követik egymást, azonban egy pillanat alatt igencsak felbolydul… A zárda főnöknőjének halálával ugyanis megkezdődik a hatalmi harc; az addig megmásíthatatlannak vélt rend is elkezdi érezni az új idők, a modernizációra való törekvés szelét.

Király Erzsi, a tanítóképző végzős hallgatója pedig békésen szemléli a zűrzavart. Empatikusan hallgatja a kamaszlányok szerelmi történeteit, „regényezését”; lelkesen figyeli felnőtté válásukat, segíti sorsuk alakulását. Odafigyeléssel, óvatossággal lavírozik az események középpontjában; a rideg falak között is próbálja megőrizni szabadságát, fiatalságát és függetlenségét. A látszólag békés, fegyelmezett világot váratlan események kavarják fel, a klastrom életét és a lányok merev rendre kényszerített lelkét egyformán. Fiatalságuk, ébredező vágyaik a felszínre törnek, és halk, de határozott lázadásba kezdenek.

Hangyaboly - Kiss Zoltán, Trokán Nóra

Kaffka Margit önéletrajzi ihletésű regényét 1917-ben adták ki, már akkor a Nyugat nemzedékének fontos tagja volt, „nagyon-nagy író-asszony” (Ady Endre). Leghíresebb művéből film is készült, 1971-ben, Fábri Zoltán rendezésében. Színpadon azonban először találkozhat a közönség az izgalmas művel. Németh Virág adaptációjában többek közt Trokán Nóra, Téby Zita, Réti Erika és Danyi Judit keresi a helyes utat. Az előadást Dér András rendezi, a mozgástervező Hudi László, a zeneszerző Pap Gábor.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr817999849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.