7óra7

Bécs után Egerben Gergye Krisztián Honvágya

Bécs után Egerben Gergye Krisztián Honvágya

2013. 07. 06. | 7óra7

Gergye Krisztián Társulata a 2011/12-es évadban, létezésének 10. évfordulója alkalmából egy nagyszabású performansz-sorozat folyamatában a nemzeti és a személyes identitás, az önálló entitás és társadalmi szerepvállalása konfrontációjából kiélezett színpadi helyzeteket teremt, melyekben a kortárs tánc és megannyi társművészeti műfaji találkozásának dramaturgiájából személyes és megrendítő önvallomás fakadhat.

A kísérleti sorozat egyik jelentős eredménye a Honvágy című duett. Az ember, a művész, a táncos testének szélsőséges színpadi szituációiból kikényszerített fizikalitásából hívja elő azon viszonyhelyzeteit, melyek előmozdítják a hazához, anyához és egyáltalán a világhoz és gyökereinkhez való kötődéseink igazságait vagy hazugságait. Vonzások és taszítások eredőjéig kísérlünk meg leásni, míg fel nem merül, vagy el nem múlik a honvágy megfejthetetlen és feloldhatatlan rezignációja.

Az előadás a bécsi bemutatót követően Magyarországon először az egri Földszint 2. Színházban, majd Budapesten, az Átrium Film-Színházban lesz látható, az előbbiben december 7-én, az utóbbiban december 18-án.

>>> Honvágy - színlap, időpontok, jegyvásárlás

|{background:#ddd; font-size:11px; padding: 5px 10px}. December 8-án a világhírű gitárművész, *Mester Sándor* lép fel az egri civil színházban. Mester Sándor Közép-Kelet-Európa legaktívabb klasszikus gitárművésze, a klasszikus zene több mint 600 évet átfogó repertoárját játsza és egyben kultúrmissziót is folytat. Évekkel ezelőtt eldöntötte, hogy a klasszikus zenét eljuttatja olyan, helyekre, ahova az nem tud eljutni. A nagy koncertek mellett kis városok, kis falvak művelődési házaiban, iskoláiban, templomaiban ad koncerteket világszerte hirdetve ezzel azt, hogy a zene mindenkié. 2005 óta több, mint 500 koncertet adott Brazíliában, az USA-ban, Marokkóban, Izraelben, Olaszországban, Portugáliában, Szerbiában, Lengyelországban, Romániában, Ukrajnában, Csehországban, Magyarországon, Bulgáriában és Szlovákiában. |

>>> A Földszint 2. Színház műsora

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr567999457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.