7óra7

Brecht-darabbal folytatja az évadot a Magyarországi Német Színház

Brecht-darabbal folytatja az évadot a Magyarországi Német Színház

2013. 07. 06. | 7óra7

Magyarországi Német Színház Brecht korai darabját Verena Koch, a linzi Landestheater korábbi, német rendezője viszi színre, aki a DBU-ban 2009-ben egy Kleist-klasszikust állított színpadra.

A most műsorra tűzött egyfelvonásos Brecht az 1920-as években írt sötét komédiája egy tragikus véget érő esküvői mulatságról, amelynek során jelképesen az ifjú pár otthona, bútorai mennek tönkre, egyben a házaspár jó híre és a polgári idill illúziója is szerte foszlik.

A DBU a darabról írt ajánlója szerint a produkció az úgynevezett slapstick comedy hagyományait követi, ami a burleszkre, vásári bohózatra egyaránt jellemző "akcióhumort" ígér a közönségnek.

"Bár a figurák nem karikatúraszerűen vannak felépítve, mindegyikhez kapcsolódik egy-egy visszatérő geg, egy-egy irreális elem" - mondta az MTI-nek Frank Ildikó, a társulat vezetője.

A színműben, amelynek főbb szerepeit Juliane Baldy és Tom Pilath játssza, a társulat mind a kilenc tagja színre lép, a zenés betétekben Ric József harmonikás szólal meg.

A Brecht-előadást - Ardó Mária fordítását felhasználó magyar szinkronnal - a tervek szerint Pécsett, az Egyetemi Színházban is bemutatja a DBU.

>>> Kispolgári nász - színlap, szereposztás, időpontok

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr418001181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.