7óra7

Búcsú a szerelemtől – Főpróba egy hajléktalanszállón

Búcsú a szerelemtől – Főpróba egy hajléktalanszállón

2013. 07. 06. | 7óra7

Párizs, kora tavasszal, egy festő a parkban, egy hölgy és szerelem. Nem is lehetne franciább a kép. Aztán persze kiderül, hogy a festő amerikai és ötven éves, a hölgy pedig vak és hetven. Mirabelle gyermekkora óta nem lát, és nővére halála óta teljesen egyedül él. A jól kereső, munkájától megcsömörlött amerikai férfi, Jack otthagyva családját, előbb csavargóként, majd utcai festőként próbál rátalálni önmagára. Erről szól William Wharton Búcsú a szerelemtől című darabja, amelyet február 7-én este fél 8-as kezdettel mutatnak be a Rózsavölgyi Szalonban.

Azonban az előadást bemutató Szalay Kriszta és Cserna Antal a premier előtt egy hajléktalanszállón tartják a produkció főpróbáját. Az eseményre február 1-jén 18 órakor kerül sor a Dankó utca 15. szám alatti intézményben. Az előadás után a közönséggel beszélgetésre is sor kerül. "A darab egy vak nő és egy hajléktalan férfi kapcsolatáról szól, éppen ezért tartom fontosnak, hogy ez az előadás, mint léleképítő eszköz, eljusson mindenkihez" – fogalmazott Szalay Kriszta.

>>> Búcsú a szerelemtől - színlap, szereposztás, jegyvásárlás

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr217999205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.