7óra7

Díjazták a nagyváradi színművészeket a miniévad után

Díjazták a nagyváradi színművészeket a miniévad után

2013. 07. 06. | 7óra7

Szigligeti Színház, Nagyvárad A nagyváradi Szigligeti Színház szombaton zárult miniévadában újra színre kerültek a 2011/2012-es évad során bemutatott színdarabok.

Az idén először a miniévadon a Színházi Kritikusok Céhének küldöttsége is részt vett, és Kritikus Óra címmel kerekasztal-beszélgetéseket tartott a színészek, a rendező és a nagyváradi közönség részvételével. A kritikusok szakmai zsűriként nézték végig az előadásokat, majd a látottak alapján három nívódíjat adtak át a társulat művészeinek.

Mint Szűcs Katalin Ágnes zsűrielnök, a Criticai Lapok című kulturális folyóirat főszerkesztője a szombati előadást követő díjátadón elmondta, a céh képviselői végül eltértek a színház azon kérésétől, hogy egy-egy női és férfi főszereplői, illetve egy mellékszereplői elismerést ítéljenek oda, mert a társulat színészeit a miniévad alatt több szerepben is látták, és nem szerettek volna pusztán egy-egy alakítást díjazni. Így nívódíjat kapott Pál Hunor, Gajai Ágnes és Dimény Levente színművész.

A miniévad ideje alatt a közönség is szavazhatott kedvencére. Az összegyűlt voksok alapján a közönségdíjat az a Kardos M. Róbert színművész kapta, aki idén Budapesten átvehette a Jászai Mari-díjat.

A társulat szavazatainak alapján Földes Kati-díjban részesült Szabó K. István, a társulat művészeti igazgatója. A színház művészeti tanácsának döntése nyomán életműdíjat vehetett át Ács Tibor színművész, aki súlyos betegsége miatt három esztendeje nem léphetett színpadra. A közönség felállva tapsolta meg az idős művészt, akit a laudációt felolvasó Hajdu Géza színművész biztosított arról, hogy kollégái és publikum is visszavárja.

A partiumi város színháza első évadát zárta önálló, a román színháztól független művelődési intézményként.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr508000565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása