7óra7

Elhunyt Polónyi Gyöngyi

Elhunyt Polónyi Gyöngyi

2013. 07. 06. | 7óra7

Polónyi Gyöngyi A színészt, aki hosszú, súlyos betegség után még április 16-án hunyt el, május 10-én 10:30-kor búcsúztatják a Rákoskeresztúri új köztemetőben.

Polónyi Gyöngyi 1942. április 13-én született Budapesten. A színművészetin az 1964-ben végzett osztályba járt, amelyben a színésznőjelöltek rögtön sztárok lettek. A főszereplő Polónyi Gyöngyi, valamint Béres Ilona, Halász Judit és Tordai Teri az Esős vasárnap című filmben tűntek fel, a film azóta is gyakran látható.

Egyszerre indult a négy színésznő pályája, Polónyi Gyöngyi azonban mintegy két évtizede eltűnt a magyar színpadokról és másfajta szolgálatnak szentelte életét: az egyik pesti kórházban végzett jószolgálatot beteg, idős, elhagyott emberek mellett.

Polónyi Gyöngyi negyedikes gimnazistaként filmfőszerepet kapott, pályája elején sokat foglalkoztatta a film és a televízió. A Fűre lépni szabad és az Esős vasárnap mellett szerepelt A kőszívű ember fiai, valamint a Napló szerelmeimnek című filmben is.

A színésznő a diplomázása után egy évadra a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, 1965-tól a Thália Színház tagja volt. Már főiskolásként több szerepet játszott a Thália Színházban, néhány év alatt főszerepek sorát alakította, játszott erős tartású drámai nőalakokat, később inkább kisebb karakterszerepekben volt látható.

Szerepei között megtalálható Reich Kató (Fejes Endre: Rozsdatemető), Irina (Csehov: Három nővér), Tóth Flóra (Bródy Sándor: A tanítónő), Maria (Hemingway: Akiért a harang szól), Melinda (Katona József: Bánk bán), Fehérvállú (Szép asszonyok egy gazdag házban), Anna (Wojtyla: Az aranyműves boltja). Polónyi Gyöngyi utoljára a Thália Színházban játszott, amelynek csaknem három évtizedig a tagja volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr148000765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.