7óra7

Én vagyok a Te – Üzenetek és kérdések

Én vagyok a Te – Üzenetek és kérdések

2013. 07. 06. | 7óra7

Én vagyok a Te - Kritikus Óra - Söptei Andrea, Jákfalvi Magdolna Megváltozott az életünk 2011 óta: valahogy "alácsúszott az előadásnak" – mondja Jákfalvi Magdolna a Kritikus Órán, amelyen megtelt a Gobbi Hilda Színpad előcsarnoka. Talán ezért jelent ma némileg mást az Én vagyok a Te című előadás, mint jelentett a bemutató idején. Például a befejezés: a Fiú lelőtte az Apát, és ott áll a színpadon bakancsban, katonaegyenruhában. Tényleg ez a jövő? Mint mondja, a kritika a bemutató idején nem reflektált erre, most talán más lenne a helyzet. Persze nem csak ezért éri meg újranézni, rengeteg apróság van Esterházy Péter darabjában, ami elsőre nem egyértelmű. (Arról nem is szólva, hogy a bemutatóhoz képest sokkal közvetlenebb előadást látni, igazán nagyszerű élmény. Személyes megjegyzés, hogy a sterilitás, amiről a premiert követően írtam nyomtalanul felszívódott, sőt az előadás helyenként a kabaré kissé szemtelen intimitását – és hatását – is eléri, és ehhez képest a darab sötétebb árnyalatai kifejezetten izgalmas kontrasztot hoznak létre.)

"Tudtuk, hogy nem mindig fogják érteni, de nem is ez a lényeg" – mondja Znamenák István, Molnár Piroska pedig bevallja, hogy két év után is fel tudja fedezni újabb jelentéseit egy-egy mondatnak. Abban egyetértenek, hogy a szöveg rendkívül sokoldalú, bonyolult, és abban is nagy az egyetértés, hogy nagyon szeretik játszani, Molnár Piroska például szívesen játszaná gyakrabban is. Persze túl gyakran nem, mert sokat kivesz a színészekből. De mondjuk havi kétszer azért jó lenne. Ki tudja, meddig megy még, ugye. Illetve hát pontosan tudjuk.

"Én vagyok a Te..." – Esterházy Péter Tízparancsolat-drámájának címe az első parancsolat elharapott eleje. Jákfalvi ugyan felveti a cím befejezetlen voltát, nyitottságát, az ezáltal felkínált ürességet, az előadás nyomasztó reflexióját erre, ennek értelmezése helyett azonban inkább a színészi megvalósítás kérdései vannak napirenden, a közönség ebben az irányban faggatózik. Roppant tanulságos, hogy a KO közönsége olyan kérdéseket tesz fel, hogy a színész hogyan éli meg, hogy szerepet kell játszania. (Kérdés: Ad-e olyan örömet a színésznek a munkája, mint mondjuk egy Újházi tyúkhúsleves elkészítése? Znamenák: Hát _olyat_ nem. Derültség.)

Én vagyok a Te - Kritikus Óra - Znamenák István, Molnár Piroska

Talán annak is köszönhető az erre terelődő beszélgetés, hogy az író és a rendező igazoltan hiányoznak a beszélgetésről, heveny influenzailag, így csak a színészek vannak jelen. Molnár, Znamenák és az Amál szerepét Schell Judittól átvett Söptei Andrea szívesen válaszolnak ezekre a kérdésekre, megpróbálják érzékeltetni a folyamat összetettségét, hangsúlyozva, hogy ezúttal különösen sok munkát igénylő előadásról van szó. Elhangzik, hogy Esterházy Péter, Gothár Péter és Morcsányi Géza komoly előkészítő munkát végeztek, hogy a töredezett monológszövegekből befogadható darab készüljön. Söptei Andrea hozzáteszi: a sűrű viszonyváltozások miatt a mai napig nincs benne százszázalékosan a konstrukció, és abban is egyetértés van, hogy ezt az előadást nem lehet "rutinból" játszani. A próbák nehézségéről Znamenák elmondta, hogy sokat bajlódtak például az elejével: egy szigorú, veszekedős istenből indított, de így nem akart megszületni a karakter, sok próbálkozás után jöttek rá, hogy ennek az istennek Hofi Gézának kell lennie. (És tényleg az, és milyen jó!) A karakter megéléséről szólva ugyancsak Znamenák fejti ki, hogy a színészben egy előadás lebonyolítása állandó. A rendező kijelöl egy utat, egy irányt, minél jobb a rendező, ez annál pontosabb. De hogy a színész ezt hogyan működteti, teljesen egyéni. Ennek a sikere sem állandó, meséli, ami az egyik előadáson ragyogó, a másikon nem biztos, hogy összejön. De a nézők ezt feltehetően nemigen érzékelik. Más kérdés, hogy az előadás készülésekor, a próbán foglalkoztatja-e a színészt a mindennapjaiban a darab, amelyre készülnek.

Én vagyok a Te - Kritikus Óra - Jákfalvi Magdolna, Znamenák István, Molnár Piroska

A színészi munkát firtató kérdéssort Znamenák egy anekdotával vágja el: Lawrence Olivier-t a Lear király első felvonása után hosszas állvatapssal köszöntötte a közönség, de a színész bezárkózott az öltözőjébe. Amikor mondták neki, hogy menjen vissza a színpadra, mert őt ünneplik, azt felelte, hogy nem megy, mert nem tudja, miért. Hiszen – teszi hozzá Znamenák – mi van, ha a második felvonásban csalódást okoz? Ezt nem lehet tudni, csak érezni – vonja le a következtetést.

Fontos kérdés még, amely hangsúlyos: ez az előadás a halállal játszik. Négy hozzám közelálló ember halt meg, amióta játsszuk az előadást – mondja Znamenák: az édesanyja, egy rokona és két kollégája, Karácsony Tamás és Hollósi Frigyes. És amikor erre gondolok, nehéz megállni a sírást, mert olyan életszerűek ezek a mondatok – folytatja a színész, és ekkor egy pillanatra csönd telepszik az előcsarnokra. Aztán ennek kapcsán Molnár Piroska mond néhány szót Hollósi Frigyes haláláról – vagyis arról, ahogyan "megszökött", ahogyan mind a mai napig ott van a színházban. Ennek kapcsán a darabban elhangzó "példaszerű halálról", a halál lehetséges szépségéről és értelméről alakul ki érdekes diskurzus.

Én vagyok a Te - Szabó Kimmel Tamás, Znamenák István

Van még egy igen tanulságos kérdés a közönség soraiból: kaptak-e valamiféle instrukciót a színészek arra vonatkozóan, hogy mit akar az előadás üzenni? A színészek rövid tanácstalanság után elmondják, hogy egy előadás nem akar üzenni. (Znamenák kijelenti, személy szerint egyenesen irtózik a direktben üzenő színháztól.) A színház arra való, hogy kérdéseket tegyen föl. – Milyen kérdéseket? – kérdez vissza a kérdező, a színész válaszként és példaként éppen a darab végét veti fel, mint számára fontos kérdést: a halál után jön a Fiú, aki olyan, amilyen. – Akkor ez az üzenet? Hogy ez a jövő? – kérdezi a kérdező, aki eztán újfent biztosíttatik arról, hogy ez az előadás nem akar "üzenni" semmit, végül abban állapodnak meg, hogy Znamenák számára személyesen ez egy érvényes kérdés. Számunkra is az.

(KO az Én vagyok a Te előadás után a Nemzeti Színházban, 2013. február 2.)

_A KO-blog bejegyzései:_

1. Hamlet - Közös buli

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr587999149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.