7óra7

Filmvetítések és indiai tánc El Kazovszkij születésének évfordulóján

Filmvetítések és indiai tánc El Kazovszkij születésének évfordulóján

2013. 07. 06. | 7óra7

El Kazovszkij Siklós Péter, az El Kazovszkij Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta az MTI-nek, hogy először mutatják be Mógor Ági most elkészült 52 perces filmjét A Sakál, Kutya, Bolygóhollandi címmel. A felvételek El Kazovszkijjal 2001 nyarán készültek. Az elnök magyarázatként hozzáfűzte, hogy a címben a sakál és a kutya a művész témáira utal, a bolygó hollandi pedig képeinek vándor motívumaira és Wagner-szeretetére, ugyanis a film El Kazovszkij zenei világába is bepillantást enged.

Fél kilenctől vetítik azt a filmet, amely a 2004-ben a művésszel folytatott beszélgetést tartalmazza El Kazovszkij - Gondolatok színházról, életről és halálról címmel. A 32 perces alkotás Forgács Gábor, Lengyel Boldizsár és Pálinkás Imre munkája.

A művész több színháznak is dolgozott mint díszlet- és jelmeztervező. Legtöbbet Szolnokon foglalkoztatták, ott társa volt a munkában Csizmadia Tibor és Szikora János - idézte fel a kuratóriumi elnök.

Bittner Meenakshi Dóra, aki jó barátja volt a képzőművésznek, El Kazovszkij emlékére dél-indiai klasszikus táncot mutat be, ezzel utalva arra is, hogy a művész nagy támogatója volt a különböző kultúrák megismertetésének. Végül levetítik Csajkovszkij Hattyúk tava című balettjéből készült filmet, amelyet Matthew Bourne rendezett 1966-ban, és amelyet El Kazovszkij Londonban látott először, és egymás után legalább hatszor megnézte. Hatására versciklus született és képet is festett az élet és a halál taváról.

El Kazovszkij a legjelentősebb kortárs magyar képzőművészek közé tartozott. 1948-ban született Leningrádban (ma Szentpétervár) Jelena Kazovszkaja néven. Az orosz származású festőművész, grafikus, díszlet- és jelmeztervező 1965-től élt Magyarországon, 1977-ben szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, Kádár György és Kokas Ignác voltak a mesterei.

Képein állandó jelentésű motívumokat használt, s ezeket a görög mitológiából merítette. Magyarországon jeles közgyűjtemények, többek között a Magyar Nemzeti Galéria és a székesfehérvári Szent István király Múzeum őrzi El Kazovszkij műveit, de megtalálhatók alkotásai osztrák és lengyel galériákban, múzeumokban, valamint magángyűjteményekben.

Siklós Péter tájékoztatása szerint az El Kazovszkij Alapítvány létrehozását még maga a művész határozta el, részt vett a kuratórium tagjainak kiválasztásában, felkérésében, de halála miatt az alapító végül El Kazovszkij édesanyja, egyben örököse, Irina Putolova lett. Az alapítvány terveiről az elnök elmondta, hogy még az idén megjelenik az El Kazovszkijjal készült interjúkból és beszélgetésekből szerkesztett kötet a Magvető Kiadónál, készül egy életmű-katalógus és nagy kiállítás is munkáiból.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr958000291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.