7óra7

Hét bemutató és két új tag a Vígszínházban a jövő évadban

Hét bemutató és két új tag a Vígszínházban a jövő évadban

2013. 07. 06. | 7óra7

Ébren álmodunk - Vígszínház 2013/2014 "A jövő évadban olyan darabokat mutatunk be, amelyekben kiemelt szerepet kapnak az álmok" - mondta a színház csütörtöki sajtótájékoztatóján Eszenyi Enikő, aki kiemelte: a műsorra tűzött drámák hősei álmokba kapaszkodnak, de közben két lábbal a földön állva, éberen cselekszenek, "küzdenek az álmaikért, ahogyan mi is".

Szólt arról, hogy 1914 címmel a világhírű amerikai művész, Robert Wilson rendezésében az első világháború kitörésének évfordulója alkalmából készül előadás a prágai Nemzeti Színházzal és a Szlovák Nemzeti Színházzal koprodukcióban. A többnyelvű előadásban magyar, szlovák és cseh színészek szerepelnek. A darab 2014-ben lesz látható Budapesten.

Az igazgató bemutatta a társulat új tagjait is: a Nemzeti Színházból érkező Stohl Andrást és Hevér Gábort. Elmondta: László Zsolt vendégművészként lép színpadra.

Eszenyi Enikő, akinek 2014 januárjában lejár a mandátuma, bejelentette: munkatársaival újra pályázik a színház igazgatói posztjára.

Az igazgató sikeresnek ítélte az idei évadot, mint fogalmazott: a Vígszínházban 245, a Pesti Színházban 248, a Házi Színpadon pedig 73 előadást terveztek, összesen 566 előadásuk és 11 új bemutatójuk lesz. A társulat több vendégjátékon és fesztiválon is részt vett, a Jóembert keresünk című előadást (kritikánk itt olvasható) pedig beválogatták a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába.

Nagyné Varga Melinda, a Fővárosi Önkormányzat kulturális, turisztikai és sport főosztályának vezetője kiemelte: ebben az évben, ha csekély mértékben is, de növelni tudták a színház önkormányzati támogatását. Ezt a támogatást a Pesti Színház és a Vígszínház épületét is érintő felújításokra is adták.

Alföldi Róbert A 2013/14-es évad első bemutatóját, Georg Büchner Danton halála című darabját Alföldi Róbert rendezésében, Stohl András, Járó Zsuzsa, Mészáros Máté, Hegyi Barbara és László Zsolt főszereplésével láthatja a közönség. Ezzel párhuzamosan a Pesti Színházban Sütő András Az álomkommandó című művét próbálják, a darabot Szász János rendezésében mutatják be.

A Vígszínházban decemberben Mohácsi János rendezésében Mihail Bulgakov Iván, a rettentő című művét tűzik műsorra. A Pesti Színházban pedig Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című vígjátékát láthatja a közönség, az előadás a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel együttműködésben, Marton László rendezésében valósul meg.

A Pesti Színházban tavasszal Forgács Péter állítja színpadra Szép Ernő Vőlegény című művét, amelynek ősbemutatóját 1922-ben a Vígszínházban tartották. Bemutatják Arany János Toldiját is, Csőre Gábor címszereplésével. A Házi Színpadon decemberben Elfriede Jelinek szövegeiből Zsótér Sándor hoz létre előadást, Börcsök Enikő, Venczel Vera és Harkányi Endre részvételével.

Az idei évad végén június 15-én tartják az előbemutatóját a Sógornők című darabnak, amelyet Parti Nagy Lajos fordításában és átdolgozásában, Hegedűs D. Géza rendezésében tűznek műsorra. A Pesti Színházban augusztus 29-től látható az előadás.

A jövő évadban is megrendezik a magyar dráma napját: ekkor a 100 éve született Bródy Sándor emléke előtt tisztelegnek és meghirdetik a kamasz szerzőknek szóló pályázatukat is. Az idén technikai okokból elmaradt a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról 40. évfordulójára tervezett bemutató, de 2013-ban, a magyar dal napján felcsendülnek a mű dalai. A jövő évadban is lesz Vígnap, költészet napja és Down világnap is a színházban.

Eszenyi Enikő elmondta: a Pozsonyi út és a Victor Hugo utca találkozásánál lévő kis parkot a Vígszínház legendás színésznőjéről, Ruttkai Éváról nevezték el, itt fog állni a művész szobra is, amelynek avatását május 31-én tartják. Hozzáfűzte: a 85 éve született színésznő emlékére szeptemberben Ruttkai-kiállítás nyílik a színházban, amelyet Gábor Júlia és Szigethy Gábor rendez.

Beszélt arról is, hogy az idén a Színházak éjszakáján ünnepli 117. születésnapját a Vígszínház: délelőtt nyílt próbával, az esti előadások mellett a színház jövőjéről szóló beszélgetéssel, majd a Vígszínházi Csárdáskirálynő című produkcióval várják a nézőket.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr107998581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása