7óra7

Hol fel, hol oda
7óra7: (3/10)
Közösség: (0/10)

Hol fel, hol oda

2013. 07. 06. | 7óra7

Nem tudja, mert nincs benne mihez képest. Kézdi Imola, Albert Csilla és Vass Zsuzsa nőiességüket hol fel-, hol odaadva hajtják végre a különböző rendezői ötleteket – hajlengetés szélgépbe, szigszalaggal körbetekerés, kvázifelláció egy mikrofonnal, guminő-egzecíroztatás, mindezt pedig zsigeri távolságtartást kiváltó elektronikus hangok kísérik (zene: Ion Coroi) –, de hiába minden alázat, ha nincs mihez képest. A színpadon nincs szó arról, hogy ezek a nők amúgy másmilyenek lennének – ezzel nem azt mondom, hogy ők ilyenek, hanem csak azt, hogy a színpadi események nincsenek ellenpontozva –, egyáltalán: lennének valamilyenek.

Dívák

Nincsenek valójában nők, ilyen-olyan karakterjegyekkel (nyilván ezen nem segít, hogy a három színésznő valóban csak végrehajtóként van jelen), Sinkó Ferenc rendező pusztán csak dobozolt szokásokat sorakoztat egymás után, nem túl finom ízlésű körítéssel. Mert a szigszalagozás, a guminő torkán való lenyúlás, a visítozás, egymás ráncigálása így önmagában sok minden, csak nem ízléses. Lehetne mondani, hogy az előadás a közhelyeket akarta az orrunk alá dörgölni, lehetne, de ahhoz a Dívák bátortalan és formalista előadás, közhelyesen szól a közhelyekről, nem állít semmit és nem is ráz meg.

Dívák A formai ötletek egy része pillanatnyi geg (van néhány ilyen gesztus, ezek a legjobb részei az órának), más része pedig inkább viszolyogtató mint megbotránkoztató, sőt az emberben még az is felmerül, hogy ez a három színésznő miért hajtja végre mindezt? Miért hagyják, hogy ugyanazt tegyék velük, amit az előadás alapján mi (férfiak/társadalom/stb.) teszünk a nőkkel? Jellemző, hogy még ez az állítás sincs a színpadon, puszta feltételezés, hogy ilyen szembesítésszerűség határozta meg az alkotói szándékot. A szereplők ugyanolyan sminkben, szép ruhában (Bianca Imelda Jeremias jelmezei belesimulnak a produkció steril miliőjébe), szó nélkül teszik mindezt, ahogyan az általuk megjelenített nők is. És ez végül is önazonos, csak színházi előadás születéséhez édeskevés.

A Dívákból nem lesz több pár nagyon hosszan elnyújtott ötletnél, aminek eklatáns példája a zárógesztus: a színésznők hosszú perceken keresztül, sötét színpadon átvedlenek jelmezből utcai viseletbe, majd kisétálnak a teremből. Amúgy ők emberek – ilyesmi jelzés lehet ez, csak hát eleddig erre utaló tevékenység tényleg nem zajlott a színpadon, másrészt fene idegesítő öt bőséges percet várni erre a picike gesztusra. Arról nem is beszélve, hogy addigra a zene, az üres tekintettel vonuló, önmaguk megaláztatásához asszisztáló emberek eléggé felborzolták a néző idegrendszerét.

A Dívák mögött, illetve az előadás szerint a dívák mögött nincs semmi, ami így önmagában semmi. Semmiről pedig nem érdemes beszélni.

_(Magyar Színházak XXV. Kisvárdai Fesztiválja, 2013. június 24.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr678005713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.