7óra7

József Attila Színház: kárpátaljaiak előadásával indul az évad

József Attila Színház: kárpátaljaiak előadásával indul az évad

2013. 07. 06. | 7óra7

Nemcsák Károly igazgató a pénteki évadnyitó sajtótájékoztatón elmondta: minden hónapban egy teátrum mutatkozik be az évad első felében a József Attila Színházban, és terveik szerint az egész szezonban folytatják a programot. Kiemelte: nem fesztiválon láthatóak a határon túli előadások, hanem az évad során folyamatosan. Emellett a színházak nemcsak egy, hanem több előadással, köztük gyerekdarabokkal is jelen lesznek.

Parászka Miklós, Czajlik József, Nemcsák Károly, Répás Zsuzsanna, Gyarmati Kata, Vidnyánszky Attila

Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, az esemény védnöke örömét fejezte ki, hogy a teátrum felvállalta a határon túli színházakkal a kapcsolat kiépítését, bevonásukat a budapesti kulturális életbe. Szerinte azzal, hogy a József Attila Színház saját műsorfolyamába építve mutatja be ezeket a vendégjátékokat, természetessé, mindennapivá teszi a határon túli színházak jelenlétét Budapesten.

Kiemelte: fontosak azok a szakmai kapcsolatok is, amelyek a határon túli színházakkal a program során kialakulhatnak, a folyamatos tapasztalatcsere.

Mint elhangzott, a József Attila Színház négy bemutatót tart az évadban: Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című művét - az előző évad előbemutatója után - október 6-án tűzik műsorra, Hubay-Ránki-Vas Egy szerelem három éjszakája című zenés darabjának premierjét pedig november 10-én tartják, a rendező Huszti Péter. December 8-án tűzik repertoárra Csiky Gergely A nagymama című művét Galambos Erzsi jutalomjátékaként, Nagy Viktor rendezésében, február 10-én pedig Arthur Miller Édes fiaim című darabját mutatják be, amelyet Kerényi Imre állít színpadra. (Legutóbb Sopronban is ő rendezte az előadást – a szerk.)

"Ebben a nehéz helyzetben gazdaságilag stabilizálni tudtuk színházunkat" - mondta az igazgató. Nemcsák Károly beszélt arról, hogy olyan előadásokat is tovább játszanak az új évadban, amelyek máshol születtek. A József Attila Színház közönsége is láthatja A magányos cédrus című, Kőváry Katalin által rendezett előadást, a Szabadtér Színház A rózsák háborúja című produkcióját is befogadta a színház (kritikánk itt) továbbá Miklós Tibor rendezésében a nyár után újra műsorra tűzik A hírnév ára című musicalt.

Vaknyugat - Veress Albert, Fülöp Zoltán, Czintos József

Az igazgató kiemelte, hogy a gyerek és az ifjúsági korosztály számára összeállítottak bérletet, ezzel biztosítani szeretnék a következő generáció színházba járó közönségét.

Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója elmondta: színháza évi nyolc bemutatóval 35-40 ezer nézőt fogad, 160 előadást teljesít. Mint kifejtette, az intenzíven dolgozó színtársulat számára fontos, hogy bemutatkozhasson Budapesten, ezzel bekapcsolódva a magyar színházi életbe. A közönség két előadásukat láthatja októberben: Martin McDonagh Vaknyugat illetve Örkény István Tóték című művét (kritikánk itt)

Czajlik József, a Kassai Thália Színház igazgatója arról szólt, hogy új társulat formálása zajlik Kassán, tájoló, folyamatosan utazó színházként működnek negyvenfős társulattal. Budapesten ezúttal Bengt Ahlfors Színházkomédia és a Böszörményi Gyula műve alapján készült Gergő és az álomfogó című gyerekelőadást mutatják be novemberben.

Fanny és Alexander - Dukász Péter, Szilágyi Ágota, Balázs Áron

Gyarmati Kata, az Újvidéki Színház művészeti titkára elmondta: évente négy bemutatót tartanak, tematikus évadokat hoznak létre. Színháza innovatív repertoár-politikát folytat, klasszikusok újraértelmezésével is foglalkoznak. Budapesti vendégjátékukon decemberben Bergman Fanny és Alexander című műve (kritikánk itt) valamint az Óz, a nagy varázsló című gyerekdarab (kritikánk itt) látható.

Vidnyánszky Attila, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház művészeti vezetője elmondta: a jövőre húszéves beregszászi színház évente 130-160 előadást játszik. Hozzátette: nem készítenek sok új előadást, de évekig műsoron tartják produkcióikat, mintegy 15 előadással szólítják meg közönségüket folyamatosan. Szólt arról, hogy bemutatóik többsége közös produkcióban készül, és a társulat sokat utazik külföldre, ám a budapesti bemutatkozás mindig kiemelkedő jelentőségű számukra. A pénteki Dekameron (kritikánk itt) mellett Vörösmarty Mihály Tekéntetes úr című darabját játsszák szombaton a József Attila Színházban.

>>> A József Attila Színház műsora

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr227999891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.