Miután a tavaly megjelent pályázat nyomán januárban kinevezett Bozsik Yvette mégsem vállalta az intézmény vezetését, újra kiírták május 3-án a pályázatot a Fővárosi Önkormányzat honlapján a Trafó ügyvezető igazgatói álláshelyének betöltésére.
Az ügyvezetői munkakört a nyertes pályázó 2012. július 1-től 2017. június 30-ig töltheti be.
A vezetői munkakör betöltésének feltétele a társaság alaptevékenységének megfelelő szakirányú felsőfokú végzettség és legalább ötéves szakmai gyakorlat. Előnyt jelent a szakterületen szerzett vezetői gyakorlat és egy világnyelv tárgyalási szintű ismerete.
A kiírás szerint a pályázatnak tartalmaznia kell a 2012. évi támogatás nagyságrendjének mértékét figyelembe vevő működtetési koncepcióhoz kapcsolódóan a társaság 2012. július 1-jétől 2017. június 30-ig terjedő időszakra vonatkozó részletes üzleti tervét. Ezen belül a bevételek és kiadások tervezett struktúráját, a források növelésének lehetőségét, a tervezett és várható támogatásokat, a különböző együttműködésekben rejlő lehetőségeket.
Tartalmi követelményként jelent meg emellett a kiírásban a pályázó által megvalósítani kívánt hosszabb távú művészeti koncepció mellett a szakmai elképzelések, a több évadra vonatkozó produkciós tervek részletezése.
A pályázatnak tartalmaznia kell továbbá a pályázó személyes motivációját, a színház és közönségének viszonyáról, a változtatás esetleges irányáról kialakított álláspontját, az alkotótársak/együttműködő szakmai partnerek felsorolását, a pályázatban megjelölt szakmai koncepció megvalósítását szolgáló gazdasági stratégiát, marketing, pr, belső-külső kommunikációs stratégiai elképzeléseket, belföldi és külföldi szakmai kapcsolatok, együttműködések tervezetét.
A pályázatot a Főpolgármesteri Hivatal Humánerőforrás-menedzsment főosztályának címezve kell benyújtani, a Nemzetierőforrás-minisztérium honlapján való megjelentetését követő 30 napon belül.
Az elbírálás határideje a pályázat benyújtását követő legfeljebb 60 nap. A munkakör betöltéséről az előadóművészeti törvény alapján létrehozott szakmai bizottság véleményét is mérlegelve a főpolgármester az elbírálást követő 30 napon belül dönt. A döntésről a Főpolgármesteri Hivatal értesíti a pályázókat és a döntést közzéteszi a Fővárosi Önkormányzat honlapján.
Szabó György, a Trafó még hivatalban lévő, az intézményt 13 éve vezető igazgatója az MTI-nek elmondta: nem pályázik újra, mivel nem látja esélyét a poszt elnyerésének. Hozzátette: úgy érzi, hogy a politika nem kedveli, mint mondta, más területen folytatja munkáját.
Kapcsolódó:
>>> Szakmai alapon döntsön a főváros a Trafó ügyében – az LMP közleménye >>> Bozsik Yvette a támadások miatt nem vállalja a Trafó vezetését >>> Tarlós István szerint Bozsik Yvette-et megfélemlítették >>> Felajánlotta lemondását Bozsik Yvette