7óra7

Kilencen indulnak Székesfehérvárért

Kilencen indulnak Székesfehérvárért

2013. 07. 06. | 7óra7

Vörösmarty Színház - Székesfehérvár A közlemény szerint a februárban kiírt pályázatra a megadott határidőig Bata János színész, Kamondi Zoltán Balázs Béla-díjas rendező, forgatókönyvíró, producer, Kárpáti Norbert színész, Kuna Károly színész, Mihályi Győző Jászai Mari-díjas érdemes művész, Réthly Attila rendező, Romvári Gergely dramaturg, díszlettervező, Seregi Zoltán színész, rendező, valamint Szikora János Jászai Mari-díjas rendező jelentkezett.

A pályázatokat szakmai előkészítő bizottság értékeli és véleményezi, meghallgatja a kandidálókat, majd májusban Székesfehérvár közgyűlése tárgyal a pályázatokról. Érvényes és eredményes pályázat esetén augusztustól lehet új vezetője a teátrumnak.

A pályázatot immár másodszor írták ki azt követően, hogy Székesfehérvár közgyűlése tavaly április 27-i hatállyal megszüntette a színházat addig vezető Vasvári Csaba igazgatói megbízását.

Az előző - a város rendkívüli közgyűlése által az idén januárban érvénytelennek nyilvánított - pályázatra ugyancsak kilencen pályáztak.

Az új igazgató megválasztásáig a színházat az igazgatói jogköröket ellátó Quintus Konrád igazgatóhelyettes vezeti.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr118000867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása