7óra7

Kinek a baja? - Kortárs tánc platform (nulladik rész)

Kinek a baja? - Kortárs tánc platform (nulladik rész)

2013. 07. 06. | 7óra7

Szó mi szó, ez a kis ontológiai csavar nem maradt puszta szófordulat. Nem csupán témába vágó szövegeket pötyögtettek számunkra a tömör művészi hozzászólások színes egymásutánjába, de egy egyszerűségében szellemes játékkal elérték, hogy ne pusztán nekünk, de egy kicsit velünk is történjen mindaz, ami történik. Közben megmaradt a kérdés, hogy mindez elég-e ahhoz, hogy ezt az összefüggést a kortárs művészetek és saját magunk között egy játékon túl is észrevegyük. De nem kell ennyire előre szaladni. A három szó, ami köré szavakkal és mozgással a platform szerveződött: a .

Voltak olyanok, akik menetelésre mindig kész egyenruhában egy falra vetett testtorzó árnyékában „süvegelték” meg a sokféleség és az egyéniség végnapjait, míg másvalaki egy kellék koporsó beszédes gesztusával üzent valami hasonlót. Volt, aki személyes hangvételének közvetlenségével mondta el, hogy baj van a független bábművészetben, volt, aki nyílt levélben üzente meg, hogy a kortárs tánc több fronton is háttérbe szorult a többi előadó-művészeti ággal szemben (ld. kuratóriumi és Kossuth-díj bizottsági képviselet, táncművészeti díjazottak számának radikális csökkenése). Volt olyan, nemrég Magyarországon alkotó külföldi koreográfus, aki hosszasan beszélt angolul társadalmi, társadalompolitikai jelenünk őt ért élményeiről (azt hiszem), amivel a szervezők egyben azt is jelezték, hogy szerintük a "nemzeti" kifejezésünknek legfeljebb egy szélsőértéke, de semmiképpen nem kizárólagos jelentése az, hogy magyar alkotók magyar szerzők veretes műveit klasszikus magyar nyelvű előadásban magyar emberek elé tárják. Volt, aki még ennél is idegborzolóbban szólt hozzá ehhez a témához, amikor elmozogta, -hörögte, majd el is ugatta, s végül az égre vonyította a Szózatot. Másvalaki könnyebben emészthető, de hasonlóan szellemes módon bábra és kempingsátorra írta át Karinthy Frigyes találkozását egy fiatalemberrel.

Mindeközben egyvalaki sorra elvitte a nézőtérről az üresen maradt székeket, kismértékben nehezítve a történtek és elhangzottak nyugodt befogadását, és egyben utalva a meglepően (meglepően?) gyér érdeklődésre.

Volt olyan is, aki finom táncmozgással, kevésbé finom testgesztusokkal és szellemes nyelvi brillírokkal karikírozta kulturális közéletünk visszásságait, és mutatta meg egy mai kortárs táncos lehetőségeit a valóságshow-któl a népnemzeti kartáncig. Volt, aki kérdéseket fogalmazott meg többek között a kortárs művészetek és a társadalom viszonyával kapcsolatban, volt, aki ugyanezekre a kérdésekre egyfajta választ próbált adni: az alkotók felelősségét vetette fel azzal kapcsolatban, hogy a művészet a valóságot alakítani, kialakítani hivatott, és ha erről a feladatáról nem vesz tudomást, és megmarad a valóság puszta reprodukciójánál, azzal sokszor csupán elhatárolódik mindattól, amit bemutat. Amivel a kisebb gond, hogy egyáltalán művészetnek nevezhető-e, a nagyobb, hogy gyakran cinizmusként lepleződik le.

Mindeközben valaki elkezdte kivinni azokat a székeket is, amelyeken éppen ültünk, kissé erőteljesebben vegzálva az ott lévőket, és egyben testközelbe hozva azt az élményt, amelyet azok a független kortárs táncosok érezhetnek, akiket sorra foszt meg lehetőségeiktől a kultúrpolitikai status quo.

Olyan is volt, aki a "kortárs", "kortárs tánc" fogalmakat próbálta a puszta egyidejűségen túl definiálni, és ennek nehézségeiről üzent egy olyan korban, ahol a "progresszív" kifejezés egyszerre szitokszó és varázsige. Olyan is akadt, aki arra a jelenségre hívta fel a figyelmet, hogy jelzésértékű kellene, hogy legyen mindenki (főként a döntéshozók) számára, hogy egyre határozottabban adnak hangot nemtetszésüknek olyan, alapvetően apolitikus kortárs művészeti ágak képviselői, mint például a képzőművészet. Megint más saját életét mutatta fel, míg olyan is akadt, aki azzal kezdte mondandóját, hogy nem azzal kéne kezdeni, hogy nekiállunk hiányolni az eseményről a közéleti sajtó és a színházi közélet meghatározó alakjait. Igaz, ugyanő azt is elmondta, hogy bátor és sikeres kezdeményezésnek kell értékelni ezt a családiasra sikeredett platformalakulást, mivel ehhez hasonlót a Független Előadó-művészeti Szövetségben eddig még senki nem lépett meg. Ahogy azt is jelezte, hogy az egymásra ható, és egymásból épülő közös gondolkodásnak a MU Színház kávézójában – már erősítők és mikrofonok nélkül – talán ezután kellene úgy istenigazából elindulnia.

Mintegy feloldó, könnyed fináléként, az előadók Fekete György, Vidnyánszky Attila és Kerényi Imre felváltva elszomorító és elképesztő szövegeire mozogtak, eltáncolva a liberális színházművészekre váró "hét szűk esztendőt" és a haza-család tematikájú fesztiválok hiányát csakúgy, mint a kintről magyarnak látszó magyarok gondolatkörét. Végül az „idősebb” táncosok sorra lecipelték a színpadról az azt éppen csak megízlelő, ahhoz egyre jobban ragaszkodó fiatalokat, ahol így nem maradt más, csak a szétszórt papírok az idézetekkel.

A színpad hátsó függönye mögül, plafonig halmozott összevisszaságban az einstandolt székek is előkerültek, nem csupán afféle apokaliptikus vízióként, de egyben azt is jelezve, hogy ha független kortárs (tánc)színház nincsen, akkor független kortárs (tánc)színházi néző sincs, ami a nézőtér felől tekintve akár szomorú is lehet. A bizarr székesegyház másik olvasata ennek éppen a fordítottja: ha a kortársra fogékony néző nincs, akkor kortárs színház sem lehetséges, ami viszont nézőtéri földön ültünkben már-már úgy érződött, mint valamiféle felelősség.

Hazafelé menet sokféle gondolat kavargott a fejemben. Elsőként talán az, hogy a gondolkodás szavunk szótöve a gond, majd hogy milyen ereje tud lenni egy gondolatnak: amíg azt tartjuk, hogy mindez arról szól, hogy tehetséges művészemberek bajban vannak, addig ők tényleg bajban vannak. Az igazi baj mégis az, hogy talán ez a legkisebb baj ebben a történetben.

*Kortárs tánc platform (nulladik rész)*
Mu Színház, 2013. február 27.

p{font-size:11px}. Alkotók, előadók: Mu Terminál, Pataky Klára, Grecsó Zoltán (Duda Éva Társulat), Juhász Kata, Gergye Krisztián. Felszólalók, szöveggazdák: Csató Kata, Pataki András, Nigel Charnock, Jászay Tamás, Szoboszlai Annamari, Vida Virág, Lőrinc Katalin, Rényi András, Gulyás Márton.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr437998999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.