7óra7

Kosik Anita: Lássátok meg, ember vagyok!

Kosik Anita: Lássátok meg, ember vagyok!

2013. 07. 06. | 7óra7

Kosik Anita

► Ez a folt a karodon a próba eredménye?

*Kosik Anita (KA):* Igen. Egy nehéz kalapácsot kell felmutatnom az előadásban és egy hatalmasat esnem vele. Elég nehéz ahhoz, hogy beszakítsa a színpad fáját, ezért egy pallóra kell ráesnem. A palló széle vág… és akkor ilyenek történnek. De ne feszegessük most a főpróbát, mert nagyon ideges leszek véletlenül.

► Akkor feszegessük azt, hogy milyen neked itt, Miskolcon?

**KA:** Például ilyen lesz a sminkem ma. (mutatja) Nem tudom, máshol milyen... Olyan, hogy az ember idejön az egyetemről... (elneveti magát, észreveszi a laptopot)

► Zavar a laptop?

*KA:* Színész vagyok, tudok koncentrálni. Jaj, tedd vissza, ne hülyéskedjél már. Csak azért hisztizek, mert vicces. Szóval Miskolc… Jó volt kiszakadni az egyetemről, az ottani sztereotípiákból. Ez egy munkahely, ahol nincs lazsálás, nem engedheti meg az ember magának azt, amit az egyetemen megenged. „Most nem próbálok, mert művészi válságban vagyok” Itt legutóbb két napig úgy léteztem, hogy meg akartam halni, nem hogy színpadra menjek és játsszak. "Én nem leszek színész, én semmi nem leszek!" Ha nem tudok dolgozni, akkor még a szerelmemmel sem tudok szót érteni. Úgyhogy muszáj fölmenni és próbálni kell, csinálni kell, különben vége a világnak. Ráadásul nagyszínpad... Ha énekelhetek, akkor minden működik, minden rendben van, a ritmusérzékem is – jazz-rock énekszakot végeztem amúgy, ezért az ének nekem mindent megold. Általában az embereknek fordítva szokott lenni, "úristen, énekelni kell". Nekem nem, nekem úgy van, hogy "úristen, beszélni kell"! De egy színésznek kell beszélnie... Mindez nagyszínpadon, nagy nézőtéren, úgyhogy most megint szembesültem azzal, hogy halk vagyok. Pedig látjátok: nem jellemző. De ha ki kell menni, akkor ilyen kicsi ötéves Anita leszek. (nevet) Szerintem egy egész mondatot nem mondtam eddig... (nevet)

Dandin György - Kosik Anita, Szirbik Bernadett, Czakó Julianna

Irgalmatlan nagy kihívás ez a színpad. Kevés prózát csináltunk ötödévig a próbatermen kívül. Először is Novák Eszter az osztályfőnökünk, aki figyel az emberekre, nem hagy cserben – ha igen, akkor intenzíven lehet utálni, de aztán persze rájössz, hogy igazából csak te hiszed azt, hogy ilyen, mert ő mindig a legtöbbet akarja kihozni belőled, és amúgy úgy áll melletted, hogy a legjobban bízhatsz benne. Itt más a helyzet. Dolgozzál, színész vagy, neked ez a dolgod. Gyere be és merjél rossz lenni, csak legyél valamilyen (persze inkább legyél jó, ha lehet választani). Így jöttem ma be... Nem csak naponta, hanem napközben is változik az állapotom. Úgy jövök be, hogy (sóhajt, hisztizik, majd nevet), így leülök és meghalok. Ma főpróba van, holnap premier.

Bíít - Kosik Anita Na de – visszatérve a hat órával ezelőtti kérdésre - milyen volt megérkezni Miskolcra... Szőcs Artur kitalált egy hathatós csapatépítő színész-túra-tréninget, hogy ne az legyen, hogy megérkezünk egy új színházba, hogy (affektál) "Szevasz, én vagyok Rómeó. Szia, én vagyok Júlia. Akkor legyünk egymásba szerelemesek. Oké, mehet". Hanem legyen az, hogy gyalogoljunk el Miskolcig, és közben készítsünk egy előadást. Beszélgettünk az emberekkel, akikkel az úton találkoztunk, csináltunk velük interjúkat, jegyzeteltünk, és ezekből készítettünk jeleneteket. Nagyon érdekes emberekkel találkoztunk. Az a tapasztalatom, hogy elég megkérdeznem, ki ő, akkor ő megkérdezi, hogy minek kérdezősködöm? Tessék, kész a beszélgetés... Érdekes, hogy egy pici érdeklődés mit vált ki az emberekből.

► Milyen volt a találkozás azokkal a társulati tagokkal, akik itt vannak régebb óta?

*KA:* Nagyon érdekes! Akik itt voltak, azoknak óriási változás történt az életükben. Egyrészt, mert sok ember elment, ami nyilván fáj az ittmaradóknak. Lakva ismerszik meg az ember, azt mondják. Ha megváltozik egy színház szerkezete, akkor az alapvető biztonságérzet inog meg. Ezt fel kell dolgozni, de dolgozunk rajta mindannyian. Erről is beszélünk az előadásban, a Mi és Miskolcban

Mi és Miskolc, avagy 272307 lépés a város felé - Szegedi Dezső, Kosik Anita, Seres Ildikó

► Kaptatok visszajelzéseket az előadásról? Milyen itt lakni ebben a közegben? Itt messze földön ez az egyetlen színház...

*KA:* Egyszer felismert az óráslány: "– Nem voltál a Chicagóban – De, de, lelőttem a férjem. Állandóan rágózott." Nagyon tetszett neki és imád színházba járni. Iszonyatos erős közönségbázis van itt! Amikor megnyílt a pénztár nyár végén, sorban álltak az emberek a jegyekért! Helló, van ilyen Magyarországon! Ez csodálatos.

► Vagyis nyitottak a nézők erre az újszerű dologra...

*KA:* Hogyne. A nézők... nem tudom, hogy van ez. A nézők... Szóval az emberek, azt veszem észre, hogy nagyon szeretik a színházat. Olvastam neten, hogy egy hölgy hónapokig gyűjtögetett a családjával jegyre. Színházjegyre! Így legyen pofád nem odatenni magadból mindent, de tényleg mindent.

Terrorizmus - Kosik Anita

► Jó helyen vagy itt? Jól érzed magad?

*KA:* Most ebben a hatvan percben igen. Ha három óra múlva kérdezed... Ha az embert elöntik a kétségek, akkor el van öntve és fuldoklik. Annál nincs rosszabb, ha az ember tehetségtelennek érzi magát, és ilyenkor mindig hülyeségekhez nyúl, külső dolgokhoz. Közben az agyammal tudom, hogy nem ezzel kéne foglalkoznom, de nem megy. (sóhajt) Nagyon rossz. És ilyenkor persze azokat bántja meg az ember, akiket a legjobban szeret. Ilyenkor – pláne, amikor mindenkinek főpróbahete van, három bemutatót tartunk egyszerre – így ülünk az öltözőben (szenvtelen arccal bámul előre). Máhr Ági mesélte, hogy egyszer ugyanígy ültek ők is és nagyon hosszú csöndet megtörve valaki azt kérdezte reményvesztetten: "Ti is vígjátékot próbáltok?" (kacag) Ekkor érzi az ember, hogy ez egy magányos szakma. Engem a tél is mindig meglep. Tudom, hogy hideg van, de azért fázom meg minden ősszel, mert nem hiszem el, hogy már megint itt a tél. Miért nem süt a nap? Mi ez már megint?

Presznyakov-gyakorlatok (TERROR) - Hekler Melinda, Szabó Irén, Kulcsár Viktória, Kosik Anita

Nagyon tapasztalatlan vagyok még. Madarász akartam lenni, aztán kaptam egy gitárt, végül elvégeztem az ének szakot Kőbányán. Kitaláltam, hogy színésznek állok. Felvettek. (nevet) Tényleg így. (nevet) Ha nem Novák Eszter ül ott, biztos nem vesznek fel. Nem is értem. (nevet) Egyébként pszichológus akartam lenni – persze masiniszta is akartam lenni, űrhajós is akartam lenni, meg vadászpilóta. De arról letettem. Nem vagyok Isten sajnos, mást meg nem ültetnék a botkormány mögé.

► Nagyon impulzív személyiségnek tűnsz, ha valami a környezetedbe kerül, azzal valamilyen viszonyt alakítasz ki. Ez a színpadon fokozódik?

*KA:* Pont az, hogy nem. Ez a problémám. Ez az ősproblémám! Ha ezt feltenném színpadra, bármit meg tudnék csinálni. Majd ma!... Szóval a színészet gyakorlati pszichológia. Rossz pszichológus, aki nem ismeri magát, rossz pap, aki nem ismeri magát. Folytonos önboncolgatás az egész – de ezt már mindenki elmondta előttem. Amikor már megnyugodnál, hogy "na, most jó vagyok" – akkor egész biztosan nem vagy az. Két percre könnyű jónak lenni, fenntartani viszont óriási önuralom, gyakorlat, kíváncsiság és kiapaszthatatlan játékkedv kérdése. Táncórákat és színész-tréningeket tervezünk, de persze sosincs rájuk időnk. Ráadásul itt is elég komoly a pénztelenség. Irénnel – aki odahaza osztálytársam, itt kollégám, lakótársam, öltözőtársam – kiszámoltuk, hogy mennyibe kerülne fejenként, hogy lecsiszoljuk a nagyszínpadot és lefessük.

► Könnyen megtaláljátok a hangot egymással? A fiatalok is sokfelől jöttek, a rendezők is, és itt is sokan voltak.

*KA:* Az én óriási színházi tapasztalataimra hagyatkozva: nem tudom – egy csomó emberrel nem is dolgoztam még! Nem vagyok egy könnyű ember, ezt belátom – mondjuk nincs más választásom, mint belátni. Viszont szeretek dolgozni. Ha van egy kis talaj, ahol megvethetem a lábam, akkor arra én ráótvarkodom. Mindenkivel meg lehet találni a hangot. A legnagyobb feszültség a legjobb próbaköve ennek. Olyankor tud akár egy szó megváltoztatni egy egész napot – pozitívan vagy negatívan. Érzékeny lélek a színészlélek. (elborzad) Te jó ég, ezt én mondtam? De hát az a munkád, hogy érzelmekkel foglalkozz és gondolkozz, egyfolytában azon gondolkozz, hogy mi miért történik úgy, ahogy történik. Aztán fejezd be a gondolkodást végre, és hagyd, hogy vigyenek a zsigereid. Erről szól. Zsigerboncolgatás.

Az 1/2 kegyelmű - Nagy Dániel Viktor, Kosik Anita

Mindeközben embertelen is a színház. A leggyönyörűbb és a legembertelenebb dolog a világon. Mindenki beszél néha meggondolatlanul. De ez itt fokozottan igaz, itt minden pengeélen táncol, ami frappírozhat is, de össze is törhet, mert nehéz elviselni, amikor rossz. Amikor jó, akkor nagyon jó. Az a munkád, hogy kimenj és a lehető legkomolyabban legyél hülye. Mint egy ötéves, csak nem az ijedt, hanem a piros lapátos. Aki nem azt tudja, hogy ötéves, hanem (felhördül) "Én vagyok Darth Vader, és ezzel a lapáttal legyőzlek, Luke Skywalker!" – és ezért mindent meg is tesz. Na mindegy. És ezért pénzt kapsz! Teljesen lehetetlen, ha belegondol az ember, akkor... (elneveti magát)

► Most a helyeden vagy?

*KA:* Persze, itt ülök ebben a székben... Ez képlékeny dolog. Az Örkényben csináltuk a Nórát Zsótér Sándorral (Mi történt, miután Nóra elhagyta a férjét, avagy a társaságok támaszai – a szerk.). Sajnos most fog lekerülni, az intellektuális színháznak gyenge a vonzereje, lehet akármilyen zseniális. Na mindegy. Lement a próba, utána Zsótér beült a megbeszélésre, végignézett rajtunk... Mindig halálos, letargikus depresszióból kezdi, de a végére olyan szenvedélyes beszédet tart, hogy mindenki egymástól függetlenül azt gondolja, hogy a francért nem vettük fel, amit mondott, mert ha este rossz kedved van, és meghallgatod, akkor tuti feldob. Amikor Dosztojevszkij Az 1/2 kegyelműjén dolgoztunk, ott is menthetetlenre sopánkodtam magam. Bőgtem. Nem mint Nasztaszja Filippovna, hanem mint kicsi ötéves Anita a homokozóban lapát nélkül. (hisztizik, majd hirtelen komoly lesz) Aztán írt nekem egy levelet. Megírta, hogy Nasztaszja Filppovnát megkeresni magányos és kemény feladat "és erre magát választottam ki". (nyomatékosan) Ki is írtam magamnak egy füzetbe. Jól fog jönni, ha majd nem jut eszébe rólam senkinek semmi. Fontos előadás, mert ez volt az első olyan, ahol elejétől a végéig kellett kísérnem valakit, nem csak egy jelenetben, amin fél évig dolgoztam. Zsótérnak az a kíméletlensége és az az érzékenysége, amivel dolgozik – hogy ötvenévesen ledobja magát a padlóra, amikor magyaráz valamit, mert megőrül közben (mutatja, hogyan) példaértékű. Az energiája, a hozzáállása, hogy mindig feladja, de mindig tovább viszi igazából.

Mi történt, miután Nóra elhagyta a férjét, avagy a társaságok támaszai - Szandtner Anna, Törőcsik Franciska, Kerekes Éva, Kulcsár Viktória, Kosik Anita

Esztertől is sokat tanultam – ez alapvető, hiszen az osztályfőnököm. Ott mindig az ember esendősége, humora, a büszkeség humora, a gőg humora volt fontos – humor intelligencia nélkül nincs. Ha ezt megtalálod, akkor rendben vagy. Ezért nehéz dolog vígjátékot csinálni, mert az egyszerű poénokon mindig nevetnek, elesel és mindenki (hahotázik), de a nyelvi poénokat úgy megmutatni, hogy azon nevessenek, az már valami. Hogy az a pár százalék is nevessen, aki az ilyen apróságokra érzékeny, mert az ember sokrétegű, minden megnyilvánulása az. Selmeczi Györgytől is nagyon sokat tanultam – ő a másik osztályfőnököm.

► Sajnálod, hogy vége?

*KA:* Még nincs vége. De ha vége lesz, akivel kapcsolatot akarok tartani, azzal fogok, amit ott akarok hagyni, azt ott fogom hagyni. Ezek ilyen felemás dolgok. Persze amikor ott leszünk, akkor bőgni fogok (bőg), meg minden.

► Miért csinálod a színházat?

*KA:* Mert ezeket az embereket meg kell mutatni, azt akarom, hogy te lásd, hogy rajtad kívül kik vannak még. Ilyen is van, ez is van, meg ez is. És nézd meg: nekik is hasonló problémájuk van, mint neked – na és itt rontották el. Látod? Szerintem tudsz belőle tanulni. De nem oktatni akarlak, magadtól tanuljál, legyél annyira fontos magad számára, hogy te érezd meg – nem is kell feltétlenül egyből értened, az is jó, ha érzed – és akkor egyszer csak rájössz, hogy mi miért volt. Az emberek fáradtak, gazdasági válság van, nehéz élni – mindig nehéz élni, nehéz arra rávenni magad, hogy elmenj színházba vagy moziba. Valahogy meg kéne szerettetni az emberekkel az embereket. Ez például cél. Ezt nagyon szeretem Eszterben, hogy szerinte a legnagyobb szemét is érthető – persze vannak beteg emberek, de azt most hagyjuk, van, hogy valakinek nincs összekötve két agyterülete és antiszociális lesz, azzal nem tudsz mit csinálni. De mindenki szerethető, vagy legalábbis érthető valahol. Valakit nehezebb, valakit könnyebb, valakit szinte lehetetlen, de lehet. Ez egy cél. Nem tudom... humanista vagyok.

► De az már egy rég meghaladt, korszerűtlen dolog...

*KA:* Akkor a meghaladóknak fáj valami. (nagyon kedvesen) Ez azért van, mert csak nekem van igazam. A világ humanista lesz, vagy felrobbantom... Nem, szóval nyilván nem lehet ráerőszakolni az emberekre dolgokat. Annyira virtuóznak kell lenni, annyira az ujjadban, a lelkedben kell benne lennie, annak a lénynek, akit játszol, meg annak, hogy ember vagy. Nem vagyok színész, ember vagyok! Lássátok meg: ember vagyok! Ha ezt látják, onnantól nincs baj. Azt hiszem, kábé ennyit tudnék elmondani erről.

|{background:#ddd}. Legközelebb: *Dénes Viktor* |

_Végzős színészek 2013:_

1. Ágoston Péter: Két Valahol Európában között 2. Nagyhegyesi Zoltán: Többféle gól létezik 3. Szilágyi Csenge: Színészemberek

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr997999189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.