7óra7

Közel a vég - Előadások maradnak el a kormányzati zárolás bizonytalansága miatt

Közel a vég - Előadások maradnak el a kormányzati zárolás bizonytalansága miatt

2013. 07. 06. | 7óra7

Gyakorlatilag elfogyott a független társulatok jó részének minden megtakarítása, már meghirdetett előadások elhagyására is kényszerülnek: az Artus Stúdió október 28-i Kérész művek előadását nem tartják meg, és amíg a támogatások nem érkeznek meg, addig egy program sem lesz. "Az EMMI (Emberi Erőforrások Minisztériuma - a szerk.) független színházaknak megítélt támogatásának folyósításáig a meghirdetett előadásainkat nem tudjuk megtartani" – áll az Artus honlapján. "Zsákutcába került az egész kulturális élet: a nyilvánvaló egyáltalán nem nyilvánvaló, vagyis hogy a kulturáltság vagy a szellemiség létszükséglet. Pedig enélkül nem ember az ember, enélkül nincs civilizáltság, enélkül megölik egymást az emberek. Sorvad az igény és a támogatottság, már csak azok hiszik, hogy a kultúra fontos, akik csinálják" – mondta májusban a Színház című folyóirat számára készített interjúban Goda Gábor, az Artus társulatvezetője.

Elmarad a Kerekasztal Színházi Társulás novemberre tervezett jászberényi vendégjátéka is. "Bár még nincs hivatalos eredmény és tájékoztatás arról, hogy a VI-os kategóriába tartozó független színházakat milyen mértékben sújtják a tervezett zárolások (melyekből végül korábban elvonás lett), a Kerekasztal műsortervét máris érinti a bizonytalanságok miatt kialakult helyzet. A novemberre tervezett jászberényi Bosszú című előadások elmaradnak a meghívó és a meghívott anyagi helyzete miatt. Sajnos nem élhetünk azzal a nagyvonalú gesztussal, hogy felajánljuk, ingyen megtartjuk az előadásokat, mert – bár a színészek sokféle áldozatra képesek – az útiköltség mindenképpen pénzbe kerül, és jelenleg ezt sem vállalhatjuk" – áll a színházi nevelési társulat honlapján. A Kerekasztal arra kéri a szakmai érdeklődőket, hogy az előadások előtti napokban tájékozódjanak a társulat programjának alakulásáról.

Korábban a Maladype Színház jelentette be hogy az idei évad nagy részét külföldön tölti. A társulat az itthoni anyagi megszorításokkal, a külföldi koprodukciós felkérésekkel és a távoli országokba szóló fesztiválmeghívásokkal indokolta, hogy hosszabb ideig tartózkodik Magyarország határain kívül. A színház idei bemutatói közül egyet külföldi koprodukcióban mutatnak be, a repertoárelőadásokat pedig fesztiválokon játsszák világszerte.

Anamnesis - Kovács Lehel, Lajos András, Lengyel Ferenc, Czukor Balázs, Hay Anna, Szabó Zoltán

A tavasz folyamán felfüggesztette tevékenységét a Szuptnyik Hajózási Társaság is, azzal az ígérettel, hogy ősszel folytatják. Ebből már biztosan nem lesz semmi, a társulat kőszínházi koprodukcióban készült előadásai láthatóak egyrészt Budapesten, a Katona József Színházban (Anamnesis) másrészt az osztrák Schauspielhaus Graz műsorán (Amerika) A társulat ideiglenes felfüggesztése alatt két színész, Molnár Gusztáv és Czukor Balázs elszerződtek vidéki kőszínházakhoz. A tervek szerint a Szputnyik egy nemzetközi koprodukcióval tér majd vissza a színpadra, a társulat és Bodó Viktor rendezői munkájára ugyanis csak külföldön van kulturális igény és pénz is.

Információink szerint több független társulat az Artuséhoz hasonló lépésre kényszerül a közeljövőben. Az EMMI a mai napig nem tett közzé semmit arról, hogy az október 8-án kelt, a zárolást előíró kormányrendeletet miként hajtja végre, ahogyan nincs hír az időközben a VI-os kategória számára megítélt támogatásokról sem. Balog Zoltán miniszternek és L. Simon László kulturális államtitkárnak címezve a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) nyílt levelet tett közzé az Emberi Erőforrások Minisztériuma zárolási kötelezettségének ügyében. Ebben felhívták a figyelmet: "2009 óta az éves pályázati keretösszeg több mint 57%-kal csökkent, ami kirívó példa a hazai kulturális finanszírozásban. Egy újabb zárolást a terület nem élne túl. A legkisebb mértékű, akár néhány százalékos zárolás is a független előadó-művészeti szféra megszüntetését jelentené." A FESZ a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz szóló nyílt levelében úgy fogalmazott: "A független előadó-művészeti csoportok és alkotóik tartalékaik végéhez értek. Nincs tovább. Aki teheti külföldre fog települni, akinek ez nem áll lehetőségében az pályamódosításra kényszerül. Előadó-művészettel idehaza nem lesz lehetőségük foglalkozni. Éves szinten több mint 150.000 nézőjüket nem szolgálhatják tovább. Tisztelettel kérjük a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy a zárolási intézkedéseik végérvényesítésekor a fentiek figyelembevételével mérlegeljék felelősségüket a kortárs nemzeti előadó-művészet megmaradásának érdekében."

Október 15-én a FESZ, a Fiatal Írók Szövetsége, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület, a József Attila Kör, a Kortárs Építészeti Központ, a Magyar Bábművész Szövetség, a Magyar Filmművészek Szövetsége, a Magyar Írószövetség, a Magyar Színházi Társaság, a Magyar Táncművészek Szövetsége, a MOME line, a Szépírók Társasága, a Színházi Kritikusok Céhe és az Unima Nemzetközi Bábművész Szövetség Magyar Központja közös tiltakozást tett közzé, amelyben a Nemzeti Kulturális Alap 900 millió forintos zárolási kötelezettségének elfogadhatatlanságát fejezték ki a szakmai szervezetek. "Az intézmény a művészeti szakmák önrendelkezési szabadságának letéteményese. Költségvetésének csökkentése súlyos veszélyeket rejt, és megnehezítheti a kulturális mobilitást, a nem-normatív alapon támogatott szervezetek működését. Magyarországon a kulturális javakhoz történő hozzáférés lehetőségeiben az ország különböző területei közötti különbségek jelenleg is kirívóak, elfogadhatatlan mértékűek. Ha a 900 millió forintos egyenlegjavító intézkedés valóban a Kollégiumok kereteinek terhére valósul meg, úgy az rendkívüli következményekkel fog járni, és egész országrészekben eredményezhet kulturális apátiát" – fogalmazott a tiltakozás, amelynek aláírói arra kérték a döntéshozókat, hogy az ügy súlyának megfelelően mérlegeljék felelősségüket a tervezett intézkedés véglegesítése során.

L. Simon László kulturális államtitkár október 17-én kelt válaszában a 2002 és 2010 közötti kormányok által okozott adósságnövekedéssel indokolta a kulturális szférát terhelő elvonásokat.

Az államtitkár azt írta: eltökéltek azt illetően, hogy a megítélt támogatásokat kifizessék, ám „lesznek olyan kulturális szervezetek, projektek és intézmények, amelyek a tervezett támogatásokhoz nem vagy csak részben, esetleg a tervezettnél később juthatnak hozzá”. L. Simon azt is hozzátette: még dolgoznak a zárolás ágazatokra, feladatokra és szervezetekre lebontásán, így végleges számokat, adatokat egyelőre nem tud mondani.

A jelek szerint az azóta eltelt tíz napban sem tudott.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr757999703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.