7óra7

L. Simon: nem változhat a művészeti középdíjakról szóló rendelet

L. Simon: nem változhat a művészeti középdíjakról szóló rendelet

2013. 07. 06. | 7óra7

L. Simon László beszél az országos színházi évadnyitón, a Pécsi Nemzeti Színházban Ősszel változás várható a művészeti kitüntetések rendszerében azért, hogy több, a Kossuth-díj alatti elismerés értéke, presztízse nagyobb legyen. A tervek szerint a Jászai Mari-díjat évente az eddigi tizenhárom helyett hét színművész, a Harangozó Gyula-díjat hét helyett két táncművész kapná, a Nádasdy Kálmán-díjat pedig kettő helyett egy alkotó vehetné át zenés színházi rendezői, színháztudományi, dramaturgi és műfordítói tevékenységéért. A Blattner Géza- és a Hortobágyi Károly-díjat kétévente egy-egy báb- és artistaművésznek ítélnék oda. A kitüntetettek száma csökken, a díjjal járó pénz azonban nő: a Jászai- és a Harangozó-díjasok 1,395 millió forintot, a Nádasdy-díjasok 930 ezret, a Blattner- és Hortobágyi-díjasok 697,5 ezret kapnának. Az elismerések eddig bruttó 200 ezer forinttal jártak.

Kedden négy előadó-művészeti szervezet - a Magyar Színházi Társaság, a MASZK Országos Színészegyesület, a Színházi Dolgozók Szakszervezete és a Magyar Színházrendezői Testület - nyílt levélben fordult L. Simon Lászlóhoz azzal, hogy bár örömmel fogadják a színházművészeti középdíjakkal kapcsolatos presztízsnövelő lépéseket, nem értenek egyet sem a díjak számának, sem a díjakat odaítélő kuratóriumok taglétszámának tervezett csökkentésével. Azt javasolták, hogy inkább a díjakkal járó pénzösszegek csökkenjenek a tervek szerinti felére - az eddigieknél még így is lényegesen nagyobb összegről lenne szó –, ám maradjanak meg az eredeti keretszámok.

A dokumentumban kitérnek arra: úgy tapasztalták, éveken keresztül jól működött az a rendszer, amely a Jászai Mari-, a Blattner Géza- és a Nádasdy Kálmán-díjak odaítélésére kialakult. Kifogásolják, hogy bár a szakmai szervezetek javaslatára, de a miniszter jelöli ki az öt, illetve három tagot a kuratóriumokba. Szerintük a díjak ezzel óhatatlanul átpolitizálódnak, távolodnak a szakmától. Arra kérik az államtitkárt, hogy térjenek vissza a korábbi gyakorlathoz. Szerintük ez nem jár pluszköltséggel, mivel a kuratóriumi tagok nem kapnak tiszteletdíjat.

L. Simon László válaszában azt írja: meglepődve olvasta a művészeti középdíjak ügyében küldött nyílt levelet. Emlékeztet arra, hogy a művészeti középdíjak ügyében július 24-én az államtitkárságon 28 művészeti szervezettel egyeztettek. A megbeszélésen a Magyar Színházi Társaság képviselője is jelen volt és egyetértettek abban, hogy vissza kell állítani az állam által adományozott díjak presztízsét. Az államtitkár levelében kitér arra, hogy véleménye szerint az állami kitüntetések presztízsét az arra javaslatot tevő szakmai kuratórium legitimációja, az egy évben adható díjak száma és az ezekkel járó összegek nagysága határozza meg.

L. Simon László hangsúlyozza: az egyeztetést követően egyetlen szervezet sem jelezte hivatalosan ellenvéleményét. Így a rendelettervezetet a július 24-i egyeztetésen elhangzottak alapján véglegesítették.

Felidézi, hogy az új művészeti középdíjakról augusztus 21-én az első országos színházi évadnyitón is beszélt, ahol a hozzá intézett levél aláírói közül is többen jelen voltak. Az évadnyitót követően a színházi szakma képviselőinek rendelkezésére állt, a kitüntetések ügyét azonban csak egyetlen résztvevő említette, egy kisebb módosítást kérve.

"Fenntartom az álláspontomat, hogy az elmúlt években a művészeti középdíjakkal szégyenletesen alacsony összeg - kettőszázezer forint - járt, amit végre sikerülhet jelentősen - díjanként eltérő mértékben, négy-hétszeresére - felemelni" - írja levelében az államtitkár. Hozzáteszi, hogy az egyeztetéseken kialakult létszámokon sem tudnak vitatkozni. "Már csak azért sem, mert időközben a művészeti középdíjakkal is foglalkozó miniszteri rendelet végleges formát kapott, remélhetőleg hamarosan elfogadják, és megjelenik a Magyar Közlönyben" - fogalmaz, hozzátéve: kéri, hogy a jövőben a szakmai szervezetek javaslataikkal az egyeztetés időszakában keressék meg.

Mint írja, a kisebb létszámú kuratóriumok átpolitizálódásával kapcsolatos aggodalmat nem osztja. "Szeretném hinni, hogy az új rendszer a szakma és a közönség megelégedésére, politikai befolyástól és a szakmai szervezetek háttéralkuitól mentesen fog működni" - olvasható a válaszlevélben.

_Kapcsolódó:_

>>> „Nem érthetünk egyet” – színházi szakmai szervezetek levele

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr488000037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.