Felháborodásom ezzel a kijelentéssel kapcsolatban óriási, mert a színházi szakma és a magyar társadalom és ezen belül a magyar értelmiség tagja vagyok. A Színház- és Filmművészeti Egyetem (korábban Főiskola) évtizedeken keresztül rengeteg tehetséges embert bocsátott útjára. Szakmai léte megkérdőjelezhetetlen. Ám Kerényi ide is betuszakolja az ideológiát, mint mindenhova. Nemzeti szellemben?! és nevelni?! - mi ez?! A diákoknak nyitottságra van szükségük. Sokszínűségre. Választhatóságra. Alkotásra. Arra, hogy szellemi partnerek lehessenek. Hogy akik bevezetik őket a szakma rejtelmeibe, maguk is hiteles szakemberek legyenek, amellett, hogy olyan emberek, akik kíváncsiak a diákok gondolataira, érzéseire, együtt tudnak velük menni. Tanítanak, de nem nevelnek. Példát adnak: tudásból, a szakma ismeretéből, tájékozottságból, bölcsességből, türelemből, megszállottságból, szeretetből, figyelemből, empátiából. Sok mindenből példát kell mutatni. Európai, sőt világpolgár attitűdjét felmutatni. Erre van szükség. Arra, hogy lássák a diákok, hogy a művész egyben citoyen is. Aki a körülötte lévő dolgokról, folyamatokról, történésekről véleményt alkot és véleményt mond. A művészetével mindenképpen, de ha szükség van rá, akkor azon kívül is, hangosan.
A „nemzeti szellemben” való nevelés biztos út a szellemi gettósodás felé.
Kerényi Imre mondatai egy olyan szörnyű, levitézlett, feledni való ideológia nevében születnek, amely ideológia a Horthy-rendszeré volt. Amit kormányzati és pártszinten (ami egy és ugyanaz) vissza akarnak hozni. Tartalmában és formájában egyaránt.
Kedves Kollégák, színházi-filmes-képzőművész barátaim, ismerőseim. Tiltakozzatok! Ma ezt az oktatási intézményt semmisítik meg, holnap egy másikat. Nem ma kezdődött, és nem ma fejeződik be.
Ne legyen itt király, alkirály, helytartó. Demokráciában nincs ezekre szükség. Viszont szükség van a szellem és a művészet szabadságára, mert csak az biztosíthat szabad, félelem nélküli életet, egyéni és közösségi boldogságot.
dramaturg_