7óra7

Magyar, Visky, Spiró – három bemutató a Földszint 2.-ben

Magyar, Visky, Spiró – három bemutató a Földszint 2.-ben

2013. 07. 06. | 7óra7

Ősztől három új bemutató estével várja vendégeit az egri Földszint 2. Színház – tájékoztatott Szegvári Menyhért rendező, aki elmondta: a három műsorra tűzött darabból kettő ősbemutató lesz.

Váry Károly, Nádasy Erika, Bregyán Péter és Magyar Elemér a Zárt láncolat olvasópróbáján

A helyi szerző, Magyar Elemér Zárt láncolat című bűnügyi bohózatát a Jászai Mari-díjas Bregyán Péter, illetve a Bohóc című monodrámájával közismert Váry Károly játssza majd, az előadást Szegvári Menyhért rendezi. A kolozsvári színház dramaturgja, Visky András a fővárosi Nemzeti Színház Tízparancsolat-projektjére készült, a "Ne lopj!" parancsolat kapcsán íródott Pornó című darabját Nádasy Erika játssza majd, a rendező ugyancsak Szegvári Menyhért.

A két ősbemutatón kívül látható lesz Spiró György PRAH című darabja is, ezt Topolcsányi Laura és Bregyán Péter játssza majd.

Magyar Elemér és Szegvári Menyhért a Zárt láncolat olvasópróbáján

Az új előadások mellett a színház tovább játssza népszerű, korábban bemutatott darabjait is, így műsoron marad Samuel Beckett Ó, azok a szép napok! (kritikánk itt) Parti Nagy Lajos: Ibusár (kritikánk itt) Willy Russell: Shirley Valentine című darabja, és műsoron marad az Edith Piaf életét feldolgozó zenés előadás, a Piaf (kritikánk itt) is.

Piaf - Nádasy Erika

A Földszint 2. Színházat Nádasy Erika színész és Szegvári Menyhért rendező alapította. A színház Eger belvárosában, egy magánlakásban működik 2011. november 11-től. Az előadások látogatása ingyenes, a fizetség mértékéről a látogatók döntenek - az alapítók elsősorban nem közönséget, hanem vendégeket várnak, akikkel a bemutatott darabok kapcsán beszélgetni, eszmét cserélni is lehet az előadások után. A kezdeményezés hamar népszerű lett az egriek körében - az eredményekről itt számoltak be az alapítók

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr98000355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.