7óra7

Mészáros Csaba a Magyar Sajtófotó Pályázat kategóriagyőztese

Mészáros Csaba a Magyar Sajtófotó Pályázat kategóriagyőztese

2013. 07. 06. | 7óra7

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége harmincegyedik alkalommal írta ki Magyar Sajtófotó Pályázatot. A pályázatra 253 pályázó 7751 képpel pályázott. Az Emberábrázolás-portré egyedi kategóriában érkezett a legtöbb pályamű, 462 kép – ezek közül választotta a zsűri a legjobbnak Mészáros Csaba Sajtot tessék című képét.

A díjazott úgy fogalmazott: "Igazándiból nem (csak) az én érdemem, a kamera másik oldalán is kellett a jó téma
mindkét esetben."

Sajtot tessék - Emberábrázolás - portré (egyedi) kategória, 1. helyezés

A pályamunkákat a kiíró által felkért neves fotós szakemberekből álló öttagú zsűri bírálta el. A zsűri elnöke Filip Horvat fotóriporter, a New York Times az AP horvátországi tudósítója volt. A zsűri tagjai Stéphane Arnaud, az AFP Photo főszerkesztő-helyettese, Hajdú D. András az [origo] fotóriportere, a XXX. Sajtófotó Pályázat nagydíjasa, Petr Josek a Reuters csehországi vezető fotóriportere és Pataky Zsolt fotográfus voltak.

A díjak átadására a XXXI. Magyar Sajtófotó Kiállítás és a Tisztelgés Hemző Károly előtt című kísérő kiállítás ünnepélyes megnyitásának napján, 2013. március 28-án kerül sor a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban a nagyközönség számára 2013. március 28. – május 12. között látogatható.

Íme a díjazottak teljes névsora:

NAGYDÍJAK

*MÚOSZ Nagydíj*
Reviczky Zsolt (Népszabadság): Isten veled, Malév!

*André Kertész Nagydíj*
Marton Szilvia (Szabadúszó): Abortus arteficialis

KÜLÖNDÍJAK

*Escher Károly, a legjobb hírképért*
Móricz Simon (Népszabadság): Kilakoltatás

*Munkácsi Márton díj a legjobb kollekcióért*
Móricz Simon (Népszabadság)

*A megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter*
Komka Péter (MTI külső munkatárs)

*A 30 év alatti legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter*
Mohai Balázs (szabadúszó/ MTI külső munkatárs)

KATEGÓRIADÍJAK

*Hír-eseményfotó (egyedi)*

1. helyezett: Móricz Simon (Népszabadság): Kilakoltatás
2. helyezett: Tuba Zoltán [origo]: A Malévra emlékezve
3. helyezett: M. Schmidt János (Szabadúszó): Schmitt Pál távozik a Parlamentből, lemondása után

*Képriport (sorozat)*

1. helyezett: Tuba Zoltán [origo]:A diáktüntetések éve
2. helyezett: Móricz Simon (Népszabadság): Éhségmenet
3. helyezett: Reviczky Zsolt (Népszabadság): MA5720: az utolsó Malév-járat

*Emberábrázolás-portré (egyedi)*

1. helyezett: Mészáros Csaba (Szabadúszó): Sajtot tessék
2. helyezett: Glódi Balázs (Fényérzékeny Kft.): Benedek Tibor
3. helyezett: Stiller Ákos (HVG): Terápia

*Emberábrázolás-portré (sorozat)*

1. helyezett: Mudra László [origo]: Kerekesszékkel tomboltunk a Szigeten
2. helyezett: Bócsi Krisztián (Szabadúszó): Lezárt életmű
3. helyezett: Németh András Péter (Szabad Föld/Geomédia): A diáktüntetések vezetői

*Művészet (egyedi)*

1. helyezett: Czimbal Gyula (MTVA): Teljes azonosulás
2. helyezett: Fazekas István (HVG): Bikini 30
3. helyezett: Mészáros Csaba (Szabadúszó): (In)finity

(In)finity - Művészet (egyedi) kategória, 3. helyezés

*Művészet (sorozat)*

1. helyezett: Kálló Péter (Metropol): Huszadik Volt fesztivál
2. helyezett: Fazekas István (HVG): Ákos
3. helyezett: Czimbal Gyula (MTVA): Kor-társak

*Sport (egyedi)*

1. helyezett: Illyés Tibor (MTVA/MTI): Risztov
2. helyezett: Komka Péter (MTI külső munkatárs): Bukás
3. helyezett: Szalmás Péter (Népszava): Eufória

*Sport (sorozat)*

2. helyezett: Kovács Tamás (MTVA): Berki Krisztián olimpiai bajnok
2. helyezett: Kovács Tamás (MTVA): Vesztes csata
3. helyezett: Polyák Attila (Szabadúszó): Játékon kívül

*Természet és tudomány (egyedi)*

1. helyezett: Daróczi Csaba (Szabadúszó): Arányok
2. helyezett: Daróczi Csaba (Szabadúszó): A gyűjtőgető
3. helyezett: Szerémy Szilvia (Szabadúszó): Télcsillag

*Természet és tudomány (sorozat)*

1. helyezett: Gergely József (Magyar Szó): Apokalipszis lovasai
2. helyezett: Vanik Zoltán (Baupress-Fotó Bt.): Fehér kérészek rajzása a Dunán
3. helyezett: Kállai Márton (Szabad Föld/Geomédia): Etióp kútásók

*Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi)*

1. helyezett: Stiller Ákos (HVG): Megragadt álmok
2. helyezett: Móricz Simon (Népszabadság): Kurázsi
3. helyezett: Kallos Bea (MTVA/MTI): Zuhany

*Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat)*

1. helyezett: Kallos Bea (MTVA/MTI): Little Miss
2. helyezett: Kollányi Péter (Szabadúszó/MTI külső munkatárs): Transnisztria – az ország, ami nem létezik
3. helyezett: Mohai Balázs (szabadúszó/ MTI külső munkatárs): Önkéntes gyermekmentők

*Bulvár, humor (egyedi vagy sorozat)*

1. helyezett: Oroszi Beáta (Ringier Kiadó): „Örségválltáska”
2. helyezett: Fazekas István (HVG): Fapados Capulet és Montague
3. helyezett: Földi Imre (MTI): Korongkeresők

A képek a sajto-foto.hu oldalon megtekinthetők.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr837999235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása