7óra7

Minden akciót meg kell próbálni! - A független színházat sújtó elvonásról tanácskozott a FESZ

Minden akciót meg kell próbálni! - A független színházat sújtó elvonásról tanácskozott a FESZ

2013. 07. 06. | 7óra7

Erős Balázs alelnök összegezte az elmúlt időszak tevékenységét: pár héttel ezelőtt azon kérdésükre, hogy miért nem köttettek meg a támogatási szerződések, nem kaptak konkrét választ, amikor pedig az iránt érdeklődtek, hogy érinti-e őket a zárolás, akkor egyáltalán nem kaptak reakciót. A tegnapi kormányközleményből értesültünk – mondta Erős Balázs. A szerződéskötések legjobb esetben is csak idén, a kifizetések pedig csak jövőre fognak megtörténni – tette hozzá. Következésképpen 2012-ben nem kapott állami támogatást a magyar független színház.

FESZ - tiltakozás a működési támogatások halogatásával szemben

Nem tudtuk a tagság érdekeit olyan szinten megvédeni, ahogy kellett volna – fogalmazott Goda Gábor alelnök. A gyűlésen fény derült az elvonás mögötti eseményekre is: volt egy sokkal rosszabb és egy enyhébb variációja is a zárolásnak: felmerült az 50%-os megvonás lehetősége is, végül egy másik pályázat törlése eredményezte, hogy "csak" 36,51%-ot vonnak el. Négy nagyobb típusú pályázaton kellett félmilliárd forintot csökkenteni, és ezt így tették meg. A jelenlévők egy része kétkedéssel fogadta, amikor Csató Kata elnök arról beszélt, hogy a maradványpénzek kifizetésére ígéretet tett az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A 2012-es működési pályázatok kifizetését az NKA fogja előkészíteni, hivatalosan december 31-ig kell megkötniük a szerződéseket, és mindent meg fognak tenni, hogy minél hamarabb megtörténjenek a kifizetések.

B. Péter Pál, a celldömölki Soltis Lajos Színház vezetője levelet írt a függetleneknek, arra hívva fel a figyelmüket, hogy a FESZ tagjai nemrég megjelent videójukban nem kérnek, nem megfelelő a kommunikációjuk. Felrótta, hogy alig beszélnek arról, hogy a gondolkodást serkentő kulturális tevékenységüknek milyen gazdasági haszna van. Az eleinte diszkrét felháborodást kiváltó levélben Gulyás Márton szerint vannak konstruktív észrevételek is: az erőteljes felütés után mond észrevételeket is; a Krétakör ügyvezetője hozzátette, hogy azóta konstruktív mederbe terelődött a beszélgetés.

Mit lehet még tenni? – vetődött fel a kérdés. A FESZ két irányt fogalmazott meg, egy jogi utat és egy akció-forgatókönyvet, amit a szövetség elé tártak a kidolgozók. A polgári törvénykönyv hatodik paragrafusa alapján biztatási kárra hivatkozva a FESZ tagjai egyesével beperelhetik az államot – hiszen hitegették őket a pályázat kiírásával, összegével, a szerződések megkötésével és kifizetésével. Az állam mulasztásos jogsértést követett el, hiszen október 10-ig kellett volna hivatalosan értesítenie a tagokat a helyzetről, de ilyen nem történt – ez kifogásolható az Emminél. A jelenlegi törvényi szabályozás alapján november 29-ig kellene megkötnie a támogatási szerződéseket a minisztériumnak.

Egyes FESZ-tagok szerint olyan játékszabályok vannak, amiket nem biztos, hogy teljesíteniük kellene a társulatoknak, volt, aki az egész helyzetet kérdőjelezte meg: ha már függetlenek vagyunk ne arra menjen el a tevékenységünk nagy része, hogy állami pénzekért kuncsorgunk. Ebből kifolyólag felvetődött a szponzoráció lehetősége is. Zrínyi Gál Vince (KoMa Társulat) szerint például remek felvetések és megoldások voltak hallhatóak, de mind ugyanolyan kilátástalan, éppen ezért szerinte olyan forrásokat kellene keresni, amiből a terület fenntartható, kihasználva a nemzetközi kapcsolatokat. Gulyás szerint ez kivitelezhetetlen: még Mundruczó Kornél társulata, a magát nemzetközi együttműködésekből fenntartó Proton Színház sem tud szerezni egy ilyen összeget. Lengyel Anna a megítélt támogatásról való nyilvános lemondást is lehetőségként vetette fel.

Nem az elvonás ténye a borzasztó, hanem a minisztérium teljes zárkózottsága – ki kell mondani azt, hogy alkalmatlanok a feladatkörük betöltésére – hangzott el. A kommunikáció lényege az lenne, hogy mindenki megértse: az a 600 millió forint, amit a területre kellene fordítani, hogyan forog vissza az állam működésébe, hogyan vesz le maga a FESZ is az inkompetens állami szervezetek válláról terheket.

Lengyel Anna szerint érdemes lenne tisztázni az elveket: nem lehet elfogadni a pénzt és ahhoz képest valamit mondani. Ha elfogadják a támogatást, akkor belemennek a játékba. Egyértelművé kellene végre tenni – ami az elmúlt két évben mindig csúszott –, hogy hol a határ – tette hozzá. Gulyás Márton szerint nem lehet visszautasítani a támogatást: ez nem reális alternatíva. Sokkal inkább szükséges, hogy nyilvánvalóvá tegyék: a terület felett nem diszponálhat önkényesen a politika.

Gulyás hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben a leglényegesebb, képes-e valóban szövetségként reagálni a FESZ. Ez az utolsó lehetőség erre, hiszen a következő pályázatról – amit hamarosan ki kell írniuk – még semmit sem tudnak. Az akció pedig azért is lenne fontos, hogy egyértelművé váljon az emberek számára: a terület gazdasági hasznot is hajt.

Hosszasan zajlott a vita arról, hogy mi számít politikai, mi számít szakmai reakciónak, hogy a FESZ-nek hogyan szabad, vagy kell reagálnia, tüntessen-e egyedül, vagy közösen egy másik szervezettel – sokféle ötlet merült fel. Közös nevező nem mindig akadt. De végül szerencsésen kimondatott: a FESZ is része a politikának, de nem a pártpolitikának.

Koltai Tamás kritikus szkepticizmusáról tett tanúbizonyságot. Szerinte nem szolidárisak a kőszínházak. De minden akciót meg kell próbálni és részt kell bennük venni. Koltai hangsúlyozta: mindez politika.

Az egyes akciókról természetesen folyamatosan beszámolunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr747999627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.