7óra7

Modernizációs program, érdekvédelem és innováció – a FESZ elnökségi pályázata

Modernizációs program, érdekvédelem és innováció – a FESZ elnökségi pályázata

2013. 07. 06. | 7óra7

Nagy József *A Krétakör az alábbi közleményt juttatta el hozzánk:*

A világhírű alkotóművész, koreográfus Nagy József (Jel Színház), október 15-én kezdeményezte felvételét a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) tagjai közé, egyúttal pedig Gulyás Mártonnal (Krétakör) Kulcsár Viktóriával (FÜGE) és Zubek Adriennel (Stúdió K) közösen jegyzett programmal pályázatot nyújtott be a szervezet által meghirdetett elnökségi tisztségre.

Nagy belépésével deklarálni kívánja kötődését a magyarországi független alkotókhoz, akikkel mindig is szoros művészeti, esztétikai közösséget őrzött, az elnökségi kandidálással pedig kapcsolatrendszerét és évtizedes tapasztalatait kívánja hasznosítani ugyanezen alkotói szféra támogatásának érdekében.

A Kulcsár Viktória elnöki vezetésével pályázó négyes által megfogalmazott modernizációs program a klasszikus érdekvédelmi elemeken túlmenően egy sor innovatív kezdeményezéssel kívánja szolgálni a kortárs nemzeti előadó-művészet ügyét. A FESZ következő elnökségéről a tagság az esedékes közgyűlésen fog döntést hozni a beérkező pályázatok ismeretében. Pályázatunk a közgyűlés döntését követően nyilvánosan is elérhető lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr847999745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.