► Kezdjük egy igen aktuális kérdéssel: hogy állsz a szakdolgozatoddal?

*Nagy Dániel Viktor (NDV):* Fizetni fogok, ez már biztos... Ha csúszol, fizetni kell valamennyit. Én csúszni fogok. Úgy vagyok ezzel is, hogy akkor tudok dolgozni, ha arra alkalmas állapotban vagyok, muszájból nem megy. Rosszat írok, ha nincs hozzá kedvem – amúgy is lelkiállapotokkal foglalkozom benne. Ha jó állapotban vagyok, akkor folyamatosan írok, dolgozom. Ezért hiába jön a határidő, nem érdekel, mert nem akarok rosszat kiadni a kezemből. Inkább kiülök a Dunapartra, mert az jobbat tesz lelkileg, és másnap írok.

► Lelkiállapotokkal? Ez mit jelent?

*NDV:* Színészi lelkiállapotokkal természetesen. Gondolkoztam a témaválasztáson, aztán emellett döntöttem, mert most csak ez érdekel. Év elején jött az ötlet. Régebben volt egy nehéz időszakom: túl sokat gondolkoztam. Aztán a kezembe akadt egy meditációs könyv, elkezdtem olvasgatni, meg gyakorolni – és merőben jobb lett tőle az életem. Majd utána kerestem egy másik hasonló könyvet, elkezdtem érdeklődni az ilyen dolgok iránt. A jól létem lett fontos, ezért azt gondoltam, erről kellene írnom a szakdolgozatot. A baj az volt, hogy a meditációs technikák mint szakirodalom nem egészen adekvátak egy szakdolgozathoz, de ahogy egyre inkább elmerültem a témában, szinte véletlenül a kezembe akadtak még könyvek. Mihail Csehov A színészhez és Csíkszentmihályi Mihály flow-ról írt könyvét eleve használni szerettem volna, majd hozzá jött Eckhart Tolle, Freud, Balogh Tibor, Rudolf Steiner – azt vettem észre, hogy bemegyek a könyvtárba és csak úgy ráakadok ezekre a könyvekre.

► Ezek szerint a témaválasztás leginkább ösztönösen jött... Te ösztönösen élsz?

*NDV:* Ez nem a legjobb szó. Fogalmazzunk úgy: hiszek abban, hogy az történik velem, amit szeretnék, hogy történjen. Bíztam benne, hogy ez a szakdolgozat meg fog születni – a karakterszám már bőven megvan, már csak a pepecselés van hátra. Nem tudom, hogy ez ösztönösség-e.

► Hogy színész lettél, az is ilyen intuíció?

*NDV:* Egyértelműen. Pestre jártam gimnáziumba, és az időm legjavát a nagyvárosban töltöttem, mégis Kistarcsán kezdtem el színjátszókörbe járni, ahol laktam, mert akkor az volt a legközelebbi perspektíva. Eljutottunk az Országos Diákszínjátszó Találkozóra (ODT), ahol találkoztam Perényi Balázzsal, aki a Pesti Barnabásban volt akkor drámatanár. Azt éreztem, hogy kellene dolgoznom ezzel az emberrel, úgyhogy összeismerkedtünk és a következő évben bejártam délutánonként az osztályhoz, ahol foglalkozásokat tartott. Ott csináltunk egy előadást, ami szintén eljutott az ODT-re, ott pedig összeismerkedtem Papp Danival, aki a Vörösmartyban volt akkor drámatanár és következő évben már mindkét helyre jártam, tanítás után. Nem volt előttem, hogy mi lesz ebből, vagy hogyan profitálok belőle, egyszerűen szerettem csinálni. Amikor egyetemet kellett választanom, föl sem merült más, csak a Színművészeti. Nem volt semmi képem a színészetről, inkább annyi exhibíció, szereplési vágy és szomorúság volt bennem...

► Szomorúság?

*NDV:* Igen...Ha túlgondolod az életed és szomorú dolgokat akarsz látni benne akkor megtalálod. Szóval úgy éreztem, hogy pont ez az, amire nekem szükségem van, a színjátszás. Nem vettek fel, de nem ijedtem meg, gondoltam, majd végiggitározom meg -éneklem azt az évet, a következő felvételiig. Aztán az utolsó pillanatban, június körül eszembe jutott, hogy elmehetnék egy színházhoz, stúdióba. Természetesen az összes határidőt lekéstem. Egyedül az Új Színházban volt még augusztusban felvételi. Összekaptam magam, mert fontos lett, hogy ne álljak le: dolgozzam és ezzel foglalkozzam. Felvettek a színházhoz, bekerültem előadásokba, órákra jártam, élveztem. Az utolsó pillanatban jött össze. És pont amikor elvégeztem a stúdiót, két év után, felvettek a Színműre. Időt kaptam, két évet, hogy biztonságban készüljek az egyetemre és tapasztaljak. Számomra az egyetem is leginkább időt adott. Úgy értem, nyilván vannak mesterek, akik hisznek benned, tanítanak és te magadba szívod, amit csak tudsz, de az élet aztán úgyis kiforrja magát: rájössz, hogy te vagy a saját tanárod. Az utóbbi egy évben is ezt tapasztalatom: alig találkozunk az osztálytársaimmal, az osztályfőnökökkel, mégis olyan munkák és tapasztalatok érnek, hogy fejlődök, mivel a kihívást és a feladatokat keresem.

► Azt mondtad, hogy nem volt képed a színészetről.

*NDV:* Nem volt ilyen, hogy sztár vagy művész akarok lenni. Az biztos hamarabb elkezdődött volna mondjuk azzal, hogy drámatagozatos suliba megyek. A színjátszás iránti vonzalom volt a fontos.

► Most már van róla képed?

*NDV:* Nincs, hála istennek, és ezt meg is szeretném tartani. Úgy értem, nincsenek sztereotípiáim azzal kapcsolatban, hogy mit jelent az, hogy színész vagyok. Mióta ezeket kiirtottam a fejemből, azóta sokkal könnyebb ezzel foglalkoznom. Nem az a lényeg, hogy színész, író vagy rendező vagy, hanem, hogy vannak történeteid, amiket el akarsz mesélni. Van mondanivalód és vonzalmad ehhez a dologhoz. Ez forrja ki magát. Az lesz termékeny, aki szeretetből csinálja, nem az, akinek ez munka.

► Ennek köszönhető, hogy ennyiféle színházat kipróbáltál? Voltál a Vígszínházban, játszol a Karinthy Színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, még Fischer Iván lakásszínházában is. Ezek eléggé eltérő helyek...

*NDV:* Biztos ezért van. Mindegyiket szeretem csinálni, mindenfélét ki akarok próbálni. Szeretek musicalben énekelni és szeretek mélyebb dologra is felkészülni, amit lehet, hogy mondjuk csak ötven ember lát a Sanyi és Arankában. Szerintem arra érdemes figyelnie mindenkinek, hogy mit diktál valami idebent. Nem bátor voltam, hogy eljöttem a Vígszínházból, hanem a belső hangra hallgattam, hogy ott nem lesz nekem jó, nem fogok úgy fejlődni, ahogyan én szeretnék. Az volt nehéz, hogy a biztosabb jövő ajánlatát kellett összevetni azzal, amit éreztem. Én a bizonytalanabb jövőt választottam. Nem tehetek róla, de elképesztő szabadságvágy van bennem. Ez cipel egyik helyről a másikra, emiatt nem tudok sehol sem megmaradni. Van belül valami számomra is megfoghatatlan világ, ami mentén tudok alkotni. Meg kell őriznem azt a szabadságot, amit felfedeztem és amiből tudok dolgozni. Én csupán azokat a körülményeket utasítom el, amik a kibontakozásomat akadályozzák.

► Így nehéz megtalálni a biztos pontot, ráadásul biztos dolgok pillanatok alatt válhatnak kétségessé.

*NDV:* Igen, de ez mindennel így van. Mindent ki kell próbálni, rá kell csodálkozni. Nem lehet ragaszkodni semmihez, minden változik: minden szituáció, minden kapcsolat. Mindennek van egy kezdeti varázsa, ami aztán megváltozik. Ezt el kell fogadni és újra felfedezni magad benne. Olyan, mintha nagyon magasztos dolgokról beszélnénk, de tényleg így gondolkodom az életemről, meg a színészetről. Minden nap ezek az érzések vannak bennem. Én ebben találom meg a biztonságot, hogy a gyökértelenség fizikálisan is körülvesz. Gondolom, sok művész van úgy, hogy folyamatosan munkál benne egyfajta identitáskeresés. Ez hajt, hogy mindenfélét csináljak és minőséget tegyek le. Függ egyik a másiktól.

► Számított, hogy zenés osztályba jelentkezel?

*NDV:* Nem. Prózai osztály nem indult, a báb pedig távol áll tőlem, úgyhogy nem oda jelentkeztem. A zenés osztály inkább inspirált: gondoltam, itt jobban lehet kamatoztatni az exhibíciót, ami bennem van.

► És, hogy viselted az egyetemet, ami talán még a színháznál is zártabb világ?

*NDV:* Az utóbbi egy évben jöttem rá, hogy belül kell megváltoztatni a dolgokat, mert kívül nem fog semmi változni éppen akkor, amikor szükség van rá. Most például teljes nyugalommal retteghetnék a jövendő munkáim miatt, hol leszek, látnak-e majd, jó emberekkel találkozom-e, de nem teszem. A bezártság nem zavart az egyetemen. Nyilván az önvizsgálattal voltam sokat elfoglalva. Feladat volt a számomra megtalálni, hogy van egyrészt... nehéz ezt körbeírni... a zenés színházban nem feltétlenül szükséges a lelki nyitottság, más típusú színész kell mondjuk egy zenés főszerephez és más egy verses esthez... próbálom megfogalmazni... van egy erős exhibicionista és vonzó személyiségem, amihez nem kell önmagamat félretenni, ha kimegyek a színpadra. Viszont régóta volt bennem vágy arra, hogy hogyan tudom magamat félretenni, más típusú színész lenni. Izgatott a dolog. El akartam jutni oda, hogy a prózai szerepeket kellő mélységbe le tudjam engedni. Persze ez nem volt könnyű. Úgy éreztem, hogy amiben addig sikert értem el, az nagyrészt a saját személyiségem varázsából fakadt. De ezzel soha nem voltam igazán elégedett.

► Mikor volt az áttörés? Van ilyen megfogható pont?

*NDV:* Az első ilyen munka, amikor tavaly Zsótér Sándorral Az 1/2 kegyelmű előadást csináltuk. Az ő hozzáállása, hitelessége, elvárása, taposása, a felé való megfelelési kényszerem és valamifajta megmagyarázhatatlan vonzalmam az ő személyiségéhez és a színházhoz való hozzáállásához előhozott valamit. Nagyon akartam – ő meg segített nekem. Mielőtt elkezdtünk volna dolgozni, véletlenül találkoztunk egy premier után, és azt mondtam neki, hogy nagyon várom ezt a munkát, hogy nem viccelek, tényleg vágyom arra, hogy egy harmadik személyt kelljen magamba engednem – ne én legyek, ne a színész, hanem a figura. Ezt nem én találtam ki, Mihail Csehov írta A színészhez című könyvében. Arról ír, hogy létezik egy magasabb tudatállapot, amiben meg tud születni egy harmadik személy és amikor a magasabb tudat kezd el dolgozni az emberben, megmagyarázhatatlanul energikus lesz, érzékeny, intuitív, szinte nem is a színésztől, hanem a figurától jönnek az ötletek.

Most játszottuk, egy év kihagyás után Az 1/2 kegyelműt és _most_ összegződött az elmúlt évek identitáskeresése, _ebben_ az előadásban. Boldog voltam.

► Van képed arról, hogy mi lesz a jövőben? Nincs fix szerződésed, ha jól értem...

*NDV:* Nincs, de nem is bánom, mert így nem kellett döntenem. Bár valószínűleg még egyszer meghoztam volna a döntést, hogy inkább fejest ugrok a bizonytalanba. Van mire támaszkodnom: csinálom, mert ez az utam; a kihívás és a kiszolgáltatottság tüzel. Mindig az olyan típusú emberekre néztem fel, akik függetlenek belül. Akiknek azért jön a következő munkájuk, mert szerelemből csinálják. Engem színházon belül és kívül is kizökkent a kategorizálás, mert az nem „igaz”.

► És most ismét kipróbálsz egy új helyet, hiszen szerepelni fogsz az Orlai Produkció következő bemutatójában.

*NDV:* Igen, a Római vakációban, amit Pelsőczy Réka rendez.

► Miért téged választottak?

*NDV:* A fene tudja, igazából miért éppen én. Réka látott már az egyetemen játszani és rám gondolt, aminek rendkívül örülök. Várom ezt a munkát.

► Ez csupa jó dolog.

*NDV:* Interjú előtt gondolkodtam, hogy tudnék-e negatív dolgokat mondani, de valójában csak pozitív van és ha tudnék, sem akarnék negatívumokról beszélni.

► Ez az öt év nyilván jelentős az ember életében. Biztos voltak jó és rossz dolgok. Mi nem fog hiányozni?

*NDV:* Egyetlen dolog nem fog hiányozni az elmúlt időből, amikor ramatyul éreztem magam önmagam hibájából. Nem voltak olyan külső tényezők, történések amiket a jó, vagy rossz kategóriájához sorolnék, saját korlátaimat kellett és kell mindig átlépnem. Volt idő, mikor nem voltam készen arra, hogy jól érezzem magam, de ezen át kellett esni. Végig kellett szenvednem dolgokat, hogy eljussak valahova. Nem tudom... Szerintem hamarabb nem történhetett volna ez meg. Van abban valami, hogy a kellő mennyiségű szenvedés magával hozza az érzést, hogy eleged lesz magadból, és az válik az ember fő céljává, hogy megtalálja a lelki békét. És ha ez megvan, akkor minden úgy rendeződik körülötte, ahogyan ő szeretné. A fejemben lévő szétszórtság nem hiányzik.

|{background:#ddd}. Legközelebb a sorozatban: *Marofka Mátyás* |

_Végzős színészek 2013:_

1. Ágoston Péter: Két Valahol Európában között 2. Nagyhegyesi Zoltán: Többféle gól létezik 3. Szilágyi Csenge: Színészemberek 4. Kosik Anita: Lássátok meg, ember vagyok! 5. Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 6. Törőcsik Franciska: Nem lehet megunni 7. Szabó Irén: Szeretem, ha nyílik a tér 8. Ódor Kristóf: Nem akartam lenni igazán semmi, így hát lettem színész 9. Kulcsár Viktória: Másfajta önismeretet igényel 10. Hekler Melinda: Már nincs visszaút 11. Mikola Gergő: A pofontűrés nem változott 12. Wunderlich József: Legegyszerűbben az igazságot