7óra7

Nem értem, de veletek nevetek – Bemutató a Bethlen Téri Színházban

Nem értem, de veletek nevetek – Bemutató a Bethlen Téri Színházban

2013. 07. 06. | 7óra7

Nem értem, de veletek nevetek „A Primadonna, a Bonviván, a Szubrett és a Táncos-komikus egy időben, egy helyen, örökre... Mikor kezdődött, hogyan végződik? És mi van a vége után? A válaszok, valahol a színház épületében ragadtak.
Operett utánérzés…”

Az idei tanév során kötelező feladat volt a fizikai színházi koreográfus-rendező szakos osztály számára, hogy alaposabban megismerkedjen az operett műfajával.

Az előadásban az alkotók arra tesznek kísérletet, hogy hogyan tudják újraértelmezni, és a mozgás kínálta lehetőségekkel megközelíteni, bemutatni ezt a nagy múlttal és komoly hagyományokkal rendelkező műfajt: az operettet.

Vajon lehet-e pusztán a testtel megidézni a ragyogást? Meddig tarthat az illúzió? Mi történik, ha az operett közismert karakterei kiszakadnak az ideálisnak vélt közegből és időtlenül futják köreiket? 

A produkciónak a Bethlen Téri Színház ad otthont, ahol az 1930-as évek óta nem játszottak operettet, így az előadás egyfajta szellemidézés is egyben. Az előadás a FÜGE és a Pulzus Társulat közös bemutatója.

>>> Nem értem, de veletek nevetek - színlap, szereposztás, jegyvásárlás

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr357998667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.