7óra7

Öt nagyszínpadi bemutató a következő évadban jövőre a Nemzetiben

Öt nagyszínpadi bemutató a következő évadban jövőre a Nemzetiben

2013. 07. 06. | 7óra7

Nemzeti Színház A Vitéz lélek című előadás főbb szerepeiben Trill Zsoltot, valamint Horváth Lajos Ottót, Mécs Károlyt, Martinovics Dorinát, Tenki Rékát és Reviczky Gábort láthatja a közönség, a darabot Vidnyánszky Attila rendezi.

A premierre az összes jegy elkelt, a belépőket a direktor az új társulat tagjaival árusította a budapesti Vörösmarty téren május végén. A premiert megelőző főpróbán a színház új igazgatója és társulata a Kárpát-medence magyar nyelvet és irodalmat tanító tanárait látja vendégül.

Augusztus közepétől lehet jegyeket és bérleteket váltani a színház új évadának előadásaira.

A nagyszínpadi bemutatók között szerepel Paul Claudel és Arthur Honegger Johanna a máglyán című darabja, amelyet november 29-én láthat a közönség. Február 7-én lesz William Shakespeare Ahogy tetszik című művének premierje Silviu Purcărete rendezésében, majd március 7-én Petőfi Sándor János vitézét mutatják be, a darabot Vidnyánszky Attila állítja színpadra. Az évad utolsó nagyszínpadi bemutatója május 16-án lesz, akkor láthatja először a közönség Witold Gombrowicz művét, az Operettet a lengyel Andzrej Bubien rendezésében.

A Gobbi Hilda Színpadon négy új darabot mutatnak be: október 19-én lesz Ion Luca Caragiale Zűrzavaros éjszaka című művének premierje. Pilinszky János KZ Oratóriumát Maár Gyula rendezi Törőcsik Mari, Nagy-Kálózy Eszter és Nagy Mari szereplésével, a premiert 2014. január 27-én tartják. Március 22-én lesz Galambos Péter és Kovács Cohner Róbert Boldogságtöredék című darabjának bemutatója. Weöres Sándor Psychéjét Vidnyánszky Attila rendezi, a darabot április 26-án mutatják be a Gobbi Hilda Színpadon.

A Kaszás Attila Teremben egy bemutatóval várják a közönséget: Gorkij Éjjeli menedékhelyét az orosz Viktor Rizsakov viszi színre június 8-án.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr17998111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.