7óra7

Pályázati támogatások zárolása – elmarad a Duda Éva Társulat premierje

Pályázati támogatások zárolása – elmarad a Duda Éva Társulat premierje

2013. 07. 06. | 7óra7

Sajnálattal tájékoztatjuk nézőinket, hogy a kormány legújabb intézkedései következtében a Kultúráért Felelős Államtitkárság döntése alapján a független együtteseket érintő pályázati támogatások egy részét zárolják! Többek között a Duda Éva Társulat működését is befolyásolja ez a döntés. Az együttes az Átrium Film-Színház nyitása alkalmára tervezett, valós nézői emlékekből és történetekből készülő premierjét nem tudja megtartani a fent említett financiális hiány következtében - áll a társulat sajtóközleményében.

A társulat legutóbb készült After című produkciója még november végén a MU Színházban látható, melynek aktualitása nem is lehetne ennél nyilvánvalóbb. A sötét atmoszférájú, katasztrófa közeli állapotokat és egy széthulló világot ábrázoló előadás egy különös család történetén keresztül az egyéni és kollektív zuhanás fázisait érzékelteti a túlélés, a kötődések, a kapcsolatok harcai, és a menekülés epizódjaival. A fizikalitás határait súroló koreográfiai megoldások ugyan cinikus humorral ötvöződnek, mégis a szélsőséges jelenetek okán az előadást csak felnőtt nézőknek ajánljuk.

After

After. Ever After. Happily Ever After!

Egyszer csak történt valami. Egy törés.
A Családban férfi, nő és gyerekek.
Különös belső történetük, élethelyzeteik,
tragikomikus jelenetek álomszerű képekben.
Túlélők, vagy újrakezdők? Vagy csupán a férfi
emlékezetének képfoszlányai? Furcsa társaság.

Az After című előadás az alkotók törekvése szerint a családon belüli összetartozás erejét, az egyéniség sajátosságait, az egymásra utaltságot és a családi kötelékek pozitív és negatív hatásait vizsgálja.

Maga a fogalom, a család, mint a társadalom alapvetőpillére, mint a „normális” életforma, egyre több értéket és teret veszít a társadalomban. Ennek sok oka van: az egyre jobban előtérbe tolakodó egyéni jogok, az önzésre ösztökélő média, a változó munkavállalási körülmények, stb. Itt persze még sok okot sorolhatnánk fel, de egy tanulság egész nyilvánvaló: a pár egymáshoz való viszonya és a család érdeke eltávolodtak egymástól. Nyilvánvaló, hogy a család intézményében olyan mértékű változások történnek, amelyek eredményeként könnyen lehet, hogy eltűnik abban a formában, ahogy azt nem is olyan régen ismertük.

„Itt ugyanis nincs tabu, például a szexualitás is a család része – hiszen azt is ott tanuljuk. Ne pedofil szülőket, meg Ödipusz-komplexusban tobzódó gyerekeket felvonultató szélsőségeket képzeljünk, hanem azt a bizonyos egészséges, vitális hétköznapi szexualitást. Duda táncaiban mindez magától értetődően válik a család sajátjává, ahogyan az összetartozás és annak megkérdőjelezése is" – írtuk az előadásról

>>> After - színlap, szereposztás, időpontok

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr887999597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása