7óra7

Pályázatot írnak ki a Vígszínház vezetésére

Pályázatot írnak ki a Vígszínház vezetésére

2013. 07. 06. | 7óra7

Vígszínház Tarlós István főpolgármester az igazgatói pályázat kapcsán kiemelte: nem leváltásról van szó, a jelenlegi vezetőnek lejár a mandátuma, így a törvény szerint kötelező kiírni a pályázatot.

Az előterjesztésben emlékeztetnek arra, hogy Eszenyi Enikő igazgató megbízása 2014. január 31-én jár le. Az előadó-művészeti törvény értelmében a vezetői feladatok ellátására a munkáltatói jogkör gyakorlójának legalább hat hónappal a határozott idejű jogviszony megszűnése előtt pályázatot kell kiírnia.

A Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, hogy munkáltatói jogkörében eljárva a Vígszínház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakör ellátására pályázatot ír ki, és felkéri a főpolgármestert, hogy július 31-ig tegye meg a szükséges intézkedéseket a pályázat megjelentetése érdekében.

A kiemelt minősítésű előadó-művészeti szervezetként nyilvántartásba vett egytagozatos prózai színház ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésével járó feladatok között van a színház művészeti programjának és gazdasági-üzemeltetési programjának kidolgozása és megvalósítása, valamint szervezeti, vezetési, működési feltételeinek megvalósítása.

Az ügyvezetői munkakör betöltésére 2014. február 1-jétől 2019. január 31-ig tartó munkajogviszony keretében kerül sor.

A pályázati felhívást az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján teszik közzé, a pályázatokat a megjelentetését követő 30 napon belül várják. Az elbírálás határideje a pályázat benyújtását követő legfeljebb 60 nap.

A közgyűlés felkéri a főpolgármestert, hogy 30 napon belül tegye meg a beérkezett pályázatokat véleményező szakmai bizottság felkérésére az intézkedéseket. A közgyűlés döntése szerint a szakmai bizottságba a munkáltatói jogkör gyakorlójaként Orbán Gyöngyi fővárosi képviselőt, valamint Németh Szilárd kulturális és turisztikai tanácsnokot kérik fel.

Eszenyi Enikő a Vígszínház hétfői évadzáró társulati ülésén elmondta, hogy jelenlegi munkatársaival együtt újra pályázni fog a színház vezetésére.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr397998271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.