A jó nap a Szükség van-e színházi lapokra, s ha igen hogyan maradhatnak életben? című beszélgetéssel indult, ami ma a versenyelőadás-vesézés helyett rendeltetett. És bizony jó volt, mert volt benne vita, voltak jó felvetések, volt összezörrenés és volt sértődés, de a beszélgetőkedv eltartott vagy két órán keresztül. Máshogy is alakulhatott volna, ugyanis L. Simon László NKA-korifeust is meghívták erre az eszmecserére (hiszen a lapokat kisebb-nagyobb részben – a 7óra7-et például egészen kis részben – az NKA finanszírozza pályázat útján). Csak hát L. Simon nem jött el (nem lepődünk már meg, úgy tűnik, ez az el nem jövések POSZT-ja), így Szabó István (Színházi Intézet) a múltra és a jelenre egyaránt fókuszáló, a problémákat tételesen felvető vitaindítójával kezdődött az esemény, amiből most nem emelnék ki különösebb részleteket, hardcore színházisajtó-fanok számára mind a vitaindító, mind a hozzászólások meghallgathatók itt
Ugyan ma kerek évfordulós előadásokat köszönthettünk volna a Víg-fregattban, megnézhettük volna a MárkusZínház Mátyás király szárnyai című előadását, meghallgathattuk volna a Szputnyik és a HOPPart kiválóságait a Kottavetőben vagy Szent István intelmeit Újhelyi Kinga és Lukács Miklós előadásában, vagy elmehettünk volna a kaposvári egyetemisták Auschwitz működik című Jeles András rendezte vizsgájára, netán A majomkirály című tajvani operára (amely a „forprofit” program része volt), ezek helyett a legkülönbözőbb emberekkel beszélgettünk a POSZT-ról, a mostaniról meg a majdaniról (helyesebben a jelen POSZT következményeiről).
A vélemények nagyon szórnak ugyan, onnan kezdve, hogy a legjobb előadás a Bolha a fülbe volt (gyanítom a provokációt), addig bezárólag, hogy a POSZT-ot föl kell számolni és a helyét sóval kell bevetni, de a jelentős többség – hangsúlyozom: ez szubjektív vélemények összesítése – az idei fesztivált összességében rosszul sikerültnek tartja. Elsősorban a versenyprogram miatt: az elvileg a legjobb magyar előadásokat felvonultató válogatás ugyanis zömében középszerű vagy rossz előadásokat tartalmazott. Van, aki azt mondja, a válogatók magukban kiosztották előre a díjakat, van, aki szerint egyszerűen rossz ízlésről van szó, a legvalószínűbb verzió a legegyszerűbb: a tájékozatlanság (a válogatók ketten együtt mindössze 150 előadást néztek meg), ráadásul nemigen voltak-vannak képben a magyarországi és határon túli színházak mindennapjaival, működésével, művészeivel, alkotóival kapcsolatban. Így adódhatott, hogy rácsodálkoztak egy tíz éve már bemutatott formabravúrra vagy a helyi közönségen kívül (sajnos) kevéssé ismert jelentős színészre, ami okán nem a legjobb előadások kerültek be a versenyprogramba, hanem olyanok, amelyek egy-egy jó (elismerendő) teljesítményen túl nemigen érdemesek az országos fesztiválfigyelemre.
A másik jellemző vélemény a politikai megfelelésvágy – más magyarázatot valóban nehéz találni a debreceni fiaskóra. Érdekes az OFF program viszonylagos szerénysége is (jó néhány előadás jelenléte itt is konkrétan megkérdőjelezhető), ugyanakkor az is egyértelmű, hogy az OFF-nak köszönhetően vehettek részt a fesztiválon a rendkívüli sikert aratott egyetemi vizsgaelőadások. Ceterum censeo: a válogatás szempontjait nagyon alaposan át kellene gondolni a jövőben (a versenyét és az OFF-ét is), ez jelentős kihívás elé állítja a POSZT-ot rendező Magyar Színházi Társaságot és Magyar Teátrumi Társaságot. Legalábbis ha valódi szándék van komolyan vehető POSZT-ot csinálni a jövőben is. A mostani program egyértelműen megmutatta, hogy vannak határai a kompromisszumkötésnek, például a középszer (pláne a gagyi) fesztiválrangra emelése nem növeli a POSZT ázsióját.
A tegnapi Csongor és Tünde kapcsán pedig mindenképpen jeleznem kell, hogy a fesztivál szívétől mintegy 20 perc sétára található Zsolnay Kulturális Negyed egyáltalán nem integrálódott a rendezvénybe. (Nincs közlekedési összeköttetés a negyed és a Király utca között a fesztivál ideje alatt sem, de mi várható akkor, ha a Széchenyi térre járó buszt hétvégén a POSZT alatt sem indítja a helyi közlekedési társaság; akik szombat-vasárnap érkeztek/távoznak, vagy taxiznak, vagy lesétálnak az Árkád áruház előtti megállóig.) A kihalt, kopár, szürke épülettömbök nem mutatnak életet (a diákszínjátszó napját kivéve), az itt zajló előadások hermetikusan el vannak zárva a központtól. Kár, mert a diákszínjátszó-fesztivál a marosvásárhelyi egyetemi vizsgaelőadás (kritikánk itt) vagy a szombat délutánra levezetőprogramként kitűzött Hitgyógyász előadás (kritikánk itt) igazán megérdemelné a nagyobb figyelmet. (Itt nem arra gondolok, hogy feltétlenül többen férnének be rájuk annál, mint ahányan ott megjelentek, tényleg csak és kizárólag a méltó figyelemre.)
Péntek van, a Király utca erős forgataggá változott estére, de ez csak a szokásos péntek esti kirándulóforgalom. A város életében nem túl nagy szerepet játszó fesztivál már önmagát tolja előre, a hét közepén megszűntek az utcai mutatványosok (lehet, csak nem találkozom velük?), csak a helyi utcazenész hegedül, szomorkásan, egyedül.
Ma a Jóembert keresünkkel és a Szégyennel zárul a versenyprogram-sorozat a nagyszínházban. Holnap díjátadó gála, bár vannak kétségeim afelől, hogy minden díjazott örvendeni fog-e az elismerésnek. Mert a díj értékét a közeg nem kevéssé határozza meg.
>>> 1. nap: „Nem ez a mi közegünk”
>>> 7. nap: Ők a mi nézőink. Ők meg a művészeink
*POSZT-háttér*
>>> Diákszínjátszók kontra hivatásosok - Fiatalok a POSZT-on
>>> Szponzoráció nincs, taó van – Szakmai vita a társaságiadó-támogatási rendszerről
