7óra7

Radikális komédia a Magyarországi Német Színházban

Radikális komédia a Magyarországi Német Színházban

2013. 07. 06. | 7óra7

Magyarországi Német Színház Az osztrák szerző művét az Európai Színházi Intézet (Europäisches Theaterinstitut) diákjai két alkalommal, kedden 16 és szerdán 13 órakor mutatják be a Deutsche Bühne Ungarn (DBU) színpadán.

A Schwab-darab az intézet hallgatóinak vizsgaelőadása, amelynek premierje Thomas Donndorf rendezésében múlt hét csütörtökön a berlini TISCH Színházban volt, és várhatóan Brémában, valamint Düsseldorfban is színre viszik.

Az osztrák dráma fenegyerekeként számon tartott Werner Schwab (1958-1994) a DBU-ban ezúttal szinkrontolmács nélkül látható, 1991-es művét magyar színházak eddig keveset játszották, legutóbb 2010-ben az Újvidéki Színház Sorin Militaru rendezésében adta elő. A szerző által radikális komédiának nevezett darab egy bérház lakóinak lappangó konfliktusát megjelenítve az osztrák kispolgári világ provokatív karikatúráját nyújtja a közönségnek.

Frank Ildikó, a társulat vezetője az MTI-nek elmondta: a szekszárdi előadásokat, amelyekre gimnáziumok tanulóit hívták meg, közönségtalálkozó, beszélgetés követi; a DBU mindkettőt a Baden-württembergi Duna Menti Svábok Kulturális Egyesületének támogatásával rendezi meg.

A bemutató és a találkozó a DBU egy tavaly indított európai uniós programjának folytatása, amely a kultúrák közötti párbeszédet és a színházi alkotó folyamat megismerését szolgálja. A hatéves projektben a színház azt vállalta, hogy összesen 164 foglalkozást rendez dél-dunántúli partnerintézmények, általános iskolák, gimnáziumok diákjainak.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr648000815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.