7óra7

Rendhagyó évadnyitó Miskolcon: közös önmeghatározás

Rendhagyó évadnyitó Miskolcon: közös önmeghatározás

2013. 07. 06. | 7óra7

Miskolci Nemzeti Színház A Művészeti Tanács tagjai – Kiss Csaba igazgató vezetésével – a társulat, a színházbarátok, a miskolci művészet jeles tagjai, a gazdasági és politikai élet képviselői előtt fogalmazzák meg művészeti programjukat, ars poeticájukat. A cél az együttgondolkodás, az erős társulati összmunka, a kulturális elértéktelenedés megállítása, a színház és a közönség viszonyának megújítása.

Mint a színház kommunikációs vezetője, Árvai Judit írja: ez az évadnyitó nem a beszédek, hanem színházról szóló hitek, történetek, gondolatok sorozata lesz. Ez az évad egy ötéves közös munka kezdete. Ez az évadnyitó találkozás a nézőkkel és kísérlet az önmeghatározásra. Egy új színházi gondolkodás meghirdetése.

Augusztus 21-én 12 órától a Nagyszínházban jelenti be dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere, hogy Kilátódíjat alapít a legjobb pályakezdő színésznek (a Miskolci Nemzeti Színház új társulatában 10 főiskolás, illetve frissen végzett színész van). A százezer forintos díjat a társulat szavazatai alapján az évadzáró társulati ülésen adja át Miskolc polgármestere.

A színház zenészei – a jövő évi bemutatók címére – évadhimnuszt írtak júniusban. Ezek közül Regős Zsolt énekkarra írt évadhimnusza hangzik el. Fandl Ferenc pedig saját „évad-rapjét” nem csak előadja, de meg is tanítja a közönségnek.

Cser Ádám, az új zeneigazgató a nemzeti státuszt elnyert színház színesedő, mélyülő zenei programjáról, Béres Attila igazgatóhelyettes a nézővel, a közönséggel való új viszonyról beszél.

Az évad színeit – a négy különálló színházként működő játszóhelyet – Keszég László, az új társulati tagokat pedig Szőcs Artur rendező mutatja be.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen idén végzett Simon Zoltán, a társulat új tagja egy régi színházi viselkedési kódexet elevenít fel – eljátssza, hogy mit nem szabad színpadon. Rusznyák Gábor rendező a társulati létezés értelméről, rendjéről és íratlan szabályairól beszél.

Az évadnyitón bemutatják a nagyközönségnek a színház új logóját, mely az egri Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékének hallgatóival véghezvitt emlékezetes Arculatkísérlet eredménye. Augusztus 21-én indul az új színházi honlap is, ami formailag és tartalmában is megújult, dinamikus, felhasználóbarát webes felület.

Június 17-én este értek a Miskolci Nemzeti Színházhoz a társulat új tagjai, akik a két héttel azelőtt Budapestről gyalogszerrel indultak útnak

Szabó Máté rendező a szeptember 2-ra tervezett Szünnap ünnepről beszél, amikor Miskolc főutcáján megünneplik a Pihenést. Ekkor kerül sor az évad első bemutatójára, a Mi és Miskolc című életútjátékra is, amely 12 színész, a rendező és egy dramaturg százkilencven kilométeres sétája során született, amikor két hét alatt elgyalogoltak Budapestről Miskolcra.

A jövőre megújuló Bartók+ Operafesztiválról és az új népoperáról Kesselyák Gergely, a fesztivál művészeti vezetője mesél.

Az évadnyitót a Miskolci Nemzeti Színház új pénzének a bemutatása, illetve Szilágyi – Eisemann: A Pénz beszél, a kutya az csak ugat című dala zárja. A színház meglepetéssel is készül az alkalomra.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr318000161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.