7óra7

Szűkebb, de sűrűbb szezont ígér az Operaház

Szűkebb, de sűrűbb szezont ígér az Operaház

2013. 07. 06. | 7óra7

Magyar Állami Operaház A színház sikere a művészektől függ, őket illeti minden taps, a vezetői hármas pedig dolgozik - hangsúlyozta a kormánybiztos, hozzátéve, hogy nehéz időkben az egyetlen helyes döntés dinamizmust és életerőt mutatni. 26 főpróbát tesznek nyilvánossá a fiatalok és a nagycsaládosok számára, az érdeklődők negyedáron ülhetnek a legjobb helyeken.

Héja Domonkos megbízott fő-zeneigazgató elmondta, hogy az évadot Erkel operájával, a Hunyadi Lászlóval indítják szeptember 29-én. A darab rendezője Szücs Gábor, a főbb szerepekben Miklósa Erika, Kis B. Atilla és Fekete Attila hallható. A Zenetudományi Intézet által kiadott kritikai partitúra anyagát pedig lemezre veszik, az album a premierre jelenik meg a tervek szerint.

Megemlékeznek a kettős jubileumról, Verdi és Wagner születésének 200. évfordulójáról. 2013 januárjában tartják a Bolygó hollandi 2010 decemberében elmaradt premierjét Kálmándi Mihállyal a címszerepben, Senta Lukács Gyöngyi lesz. A darabot most Szikora János rendezi.

Verdi 10 operája része a repertoárnak, de bemutatják a Magyarországon még sosem játszott Stifelliót. Az Ariadne Naxos szigetén című művel bővül a dalszínház Richard Strauss-repertoárja. Rameau Hippolyte és Ariciája zárja a következő évadot, és amint az idei tervben szerepelt, a produkcióban az Orfeo zenekar és a Purcell kórus működik közre, Vashelyi György vezényletével.

Másodízben köszöntik Liszt Ferenc születésnapját (zongoraest opera-átiratokból) és a 100 éve született Solti Györgyét is (Figaro házassága), a 20. század kiemelkedő magyar énekesnőjét, Marton Évát pedig születésnapján köszöntik (Marton70 Operagála) a jövő évadban. Meghívják az összes vidéki operatagozatot is a Kolozsvári Magyar Operával együtt (Primavera13 a program címe), a POSZT operai mását létrehozva ezzel.

A művészeti felsőoktatásról sem feledkeznek el: már idén visszaállítják - a Magyar Táncművészeti Főiskola melletti másik - stratégiai partner, a Zeneakadémia operavizsgáját is az Andrássy úton.

Felújítják a világ legkurrensebb balettjeinek egyikét, Cranko Anyeginjét - mondta el Solymosi Tamás megbízott balettigazgató. A Nemzeti Balett Budapestre invitálja a másik két magyar klasszikus balett-társulatot a Győri és a Pécsi Balettet. Shakespeare-baletthónap lesz 2013 áprilisában: három Seregi-balettet, a Rómeó és Júliát, a Szentivánéji álmot és a Makrancos Katát frissítik fel.

Sajtótájékoztató az Operaházban

A 2012/13-as szezonban újra játsszák az Elfújta a szél című Pártay Lilla-koreográfiát, a gyermekközönség számára megunhatatlan Hófehérke és a színes, könnyed Don Quijote sem kerül le a repertoárról, a téli időszak pedig nem múlhat el A diótörő nélkül.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr658000685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.