7óra7

Szuperhősök, Mephisto, Sirály – a Nemzeti következő évada

Szuperhősök, Mephisto, Sirály – a Nemzeti következő évada

2013. 07. 06. | 7óra7

Alföldi Róbert Alföldi Róbert, mielőtt belekezdett volna a színház 2012/13. évi bemutatóinak ismertetésébe, a vasárnap esti gála egyik nézői reakcióját hozta fel példaként arra, hogy a kultúrának, illetve azon belül a Nemzeti Színháznak mi a feladata. Ez a néző értesülve arról, hogy az E.ON Magyarország támogatta annak a 10 busznak a teljes költségét, amely lehetővé tette, hogy vidéki városokból is érkezzenek pedagógusok az eseményre, így fogalmazott a levélben: "Ezentúl más szemmel fogok nézni az áramszámlámra".

A főigazgató ezután beszámolt a Nemzeti idei fesztiválmeghívásairól. A jég a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból és a Három nővér őszi vendégjátékai után május 7-én a Gigor Attila rendezte Náthán gyermekei (kritikánk itt című ifjúsági előadás részt vesz a VI. Kaposvári Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, valamint az Egy lócsiszár virágvasárnapját beválogatták az idei, tizenkettedik alkalommal megrendezésre kerülő POSZT versenyprogramjába (kritikánk itt

A direktor a számokról annyit mondott, hogy bár a költségvetési támogatásuk felére a négy évvel ezelőttihez képest, de így is 11 új bemutatóval készülnek. Ennek lehetőségét főleg a koprodukciós partnerek és a jelentős támogatói segítség teremti meg.

A következő évadban Rába Roland már nem lesz a Nemzeti Színház társulatának tagja, szabadúszóként folytatja, de a direktor bízik benne, hogy megtartja szerepeit a színházban. A 2012/13-as szezonban a teátrumhoz szerződik Tenki Réka, a Katona József Színház művésze és Gáspár Sándor, aki az Új Színháznak volt a tagja.

Alföldi Róbert „A Nemzeti Színház továbbra is fontos feladatának tartja, hogy kérdéseket tegyen fel korunkról, önmagunkról, helyet adva a különböző gondolkodásmódoknak, megközelítéseknek, a sokszínűség jegyében: a demokrácia működésének ellentmondásai, a lelkiismeret és az önvizsgálat, a személyiség útkeresése, a hatalom és identitás kérdései mellett a szerelemféltésről, a generációk közti ellentétekről, a kultúrák örök értékeiről szeretnénk együtt gondolkodni nézőinkkel – különböző színházi formákban, különböző művészi felfogásban –, nem csak a dráma, hanem a játékosság, a humor nyelvén is” – így vezette fel Alföldi a 2012/13-as évad terveit, majd ismertette a bemutatókat.

Az évadot Andrei Şerban Angyalok Amerikában című rendezésével kezdi a Nemzeti Színház, a bemutatót szeptember 28-án tartják. Az előadás – amely Tony Kushner két színdarabjának, a Közeleg az ezredforduló című dráma és a Tony-díjas Peresztrojka, a történet folytatásának összevonásából készül. Erre először Magyarországon kerül sor. A szereplő: Söptei Andrea, Tenki Réka, Udvaros Dorottya, Alföldi Róbert, Kulka János, László Zsolt és Stohl András.

Október 6-án, a Gobbi Hilda színpadon mutatják be Tengely Gábor, a győri Vaskakas Bábszínház számos díjjal kitüntetett művészeti vezetője rendezésében a Csongor és Tündét. Ezzel a Nemzeti Színházban a Bánk bán és Az ember tragédiája után a harmadik nagy magyar klasszikusnak számító Csongor és Tündét is látható lesz a teátrumban. Vörösmarty drámáját Martinovics Dorina, Molnár Piroska, Nagy Mari, Radnay Csilla, Tompos Kátya, Farkas Dénes, Fehér Tibor, Földi Ádám, László Attila és Nagy Zsolt fogják eljátszani.

Október 14-én a Kvartett után (kritikánk itt Gergye Krisztián ismét a Nemzeti Színházban rendez, ezúttal Agota Kristof: Egy elsurranó patkány című darabját állítja színpadra, amelynek bemutatója a Kőszegi Várszínházban lesz nyáron. A rendező-koreográfus mellett Bánfalvi Eszter, Murányi Tünde, Hollósi Frigyes, Makranczi Zalán, Marton Róbert és Szatory Dávid is szerepelnek a produkcióban.

Szabó Kimmel Tamás, Makranczi Zalán, Mátyássy Bence és Matkó Tamás „saját erőből” és saját ötlete alapján hozza létre a Jönnek a man-ek! című zenés, táncos show-t, amiben amerikai szuperhősök is életre kelnek, amelyet a direktor így jellemzett: társadalmi musical. A produkciót december 7-én mutatják be a nagyszínpadon, Mátyássy Bence rendezésében, az Óbudai Danubia Zenekar közreműködésével. Az előadásban szerepel többek között: Bánfalvi Eszter, Molnár Piroska, Radnay Csilla, Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Hollósi Frigyes, László Zsolt, Sinkó László, Stohl András, Szabó Kimmel Tamás, és Znamenák István.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház februári vendégjátéka után a Nemzeti Színház saját feldolgozásában is megtekintheti a közönség Székely Csaba Bányavirág című darabját (a marosvásárhelyi előadás kritikája itt Az igazgató elmondta, természetesen engedélyt kértek a Pinceszínháztól a bemutatóra, amely idén már bemutatta a darabot Kaszás Gergő és Széles László főszereplésével (kritikánk itt és azt sem tartja kizártnak, hogy a három előadás majd valahogy elkezdjen kommunikálni egymással. A budapesti produkciót is Sebestyén Aba rendezi, Söptei Andrea, Tompos Kátya, László Zsolt, Stohl András és Szarvas József szereplésével.

Jövőre is lesz új Shakespeare-bemutató a Nemzetiben. Az Alföldi által színpadra állított Hamlet után 2013. március 22-én A velencei kalmárt mutatják be Mohácsi János rendezésében. Ahogy Alföldi fogalmazott a tervezett bemutatóval kapocslatban: "a Mohácsi-testvérek most sem fognak mismásolni semmilyen szinten". Az előadás szereplő, többek között: Bánfalvi Eszter, Radnay Csilla, Nagy Mari, Földi Ádám, Gáspár Sándor, Hevér Gábor, Hollósi Frigyes, Kulka János és Makranczi Zalán.

A Comédie de Caen - Centre Dramatique National de Normandie és a Nemzeti Színház közösen hoz létre egy cigánymesén alapuló előadást Jean Lambert-wild, a Comédie de Caen vezetőjének rendezésében. A bemutató május 3-án tartják a Gobbi Hilda Színpadon.

Klaus Mann: Mephisto című regényéből – ebből rendezte Szabó István az első Oscar-díjas magyar filmet – készít új színpadi adaptációt Vörös Róbert és Alföldi Róbert. Az előadást a teátrum igazgatója rendezi, és mint mondja, arról szól, hogy miként mászik bele a politika egy művész életébe, és hogyan kényszeríti válaszút elé. A bemutatót május 10-én tartják Bánfalvi Eszter, Martinovics Dorina, Mészáros Piroska, Murányi Tünde, Nagy Mari, Péterfy Bori, Radnay Csilla, Söptei Andrea, Tenki Réka, Udvaros Dorottya, Fehér Tibor, Földi Ádám, Gáspár Sándor, Hevér Gábor, Hollósi Frigyes, László Attila, László Zsolt, Makranczi Zalán, Nagy Zsolt, Stohl András, Szatory Dávid és Znamenák István szereplésével.

Az évadot a Szputnyik Hajózási Társasággal közösen létrehozott „színházi társasjáték”-kal Az utolsó ember Európában című produkcióval zárja a Nemzeti Színházban. A májusi bemutatót Bodó Viktor rendezi Bánfalvi Eszter, Tenki Réka, Makranczi Zalán, Mátyássy Bence és Nagy Zsolt közreműködésében. A produkció a Schauspielhaus Graz, a Staatstheater Mainz, a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Habima Tel-Aviv és Nemzeti Színház közös előadása lesz, amelynek keretén belül a Szputnyik Társulat létrehoz egy előadásalapot, amelyet mindig a helyi színház színészeivel fejeznek be, az adott teátrumban.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr288000913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.