7óra7

Tizenként új bemutató és színházfelújítás idén Szatmárnémetiben

Tizenként új bemutató és színházfelújítás idén Szatmárnémetiben

2013. 07. 06. | 7óra7

Szatmárnémeti Északi Színház A Harag György Társulat a Tasnádi testvérek nevéhez kapcsolódó Világjobbítók című előadással nyitja a 2012/2013-as színházi évadot. Ezt a produkciót a társulat fiatal rendezője, Vargyas Márta munkája követi, aki a híres német drámaíró, Bertolt Brecht Kurázsi mama és gyermekei című zenés darabját viszi színre. Idén ismét lesz szilveszteri zenés bohózat a szatmári színházban, amelyet a frissen szerződött Kányádi Szilárd színész-rendező állít színpadra. A szabin nők elrablása nem csak a szilvesztert színházzal ünneplők számára lesz elérhető, ugyanis a korábbi évek hagyományaitól eltérően a produkciót januártól folyamatosan játsszák majd a bérleteseknek is.

Elsősorban az ifjúsági bérlet tulajdonosait szólítja meg a társulat a Csiki Zsolt rendezésében látható Boldogságia című ősbemutatóval, amely sajátos, társadalomkritikus látásmódja révén ugyanakkor a felnőttek számára is élvezhető színházi „csemegének” számít. Ezt követi koratavasszal a Balogh Attila rendezésében színre kerülő A nyugati világ bajnoka című előadás. Balogh Attila neve nem ismeretlen a szatmáriaknak, hiszen a tavalyi évadban ő rendezte a legtöbb nézőt vonzó Valahol Európában című musicalt, 2012-es UNITER-jelöléséről pedig korábban már számos fórumon lehetett olvasni, hallani. A 2012/2013-as színházi évad hatodik bemutatójaként Barta Lajos Szerelem című művét láthatják a felnőtt bérlettulajdonosok, amelyet Keresztes Attila, a Harag György Társulat főrendezője, nemrég leköszönt művészeti igazgatója visz színre (bemutatójára várhatóan áprilisban kerül sor). Az idei évad hetedik, egyben utolsó nagyszínpadi bemutatójának rendezője Bessenyei István, a társulat frissen tisztségbe lépett művészeti igazgatója lesz. A Ludas Matyi Szatmárban című produkció minden elemében a szatmáriakról szól a szatmáriaknak: a klasszikus Ludas Matyi-történetet ugyanis Szatmárba, hagyományaink, népdalaink, táncaink, népi kultúránk közegébe ágyazva tárja elénk.

Az Északi Színház Ács Alajos Stúdiója sem marad kihasználatlanul ebben az évadban, hiszen több bemutatót és felújítást is terveznek itt. Az új előadások közül érdemes kiemelni Lőrincz Ágnes színésznő egyéni estjét, amelyet Muriel Manea fiatal rendező munkájaként láthatnak a színházlátogatók. Szintén a stúdióterem fog helyet biztosítani a Bessenyei Gedő István rendezésében színre kerülő A. P. Csehov egyfelvonásosnak, a Hattyúdalnak. A fiatal rendező már bemutatkozott a szatmáriaknak a tavalyi évad utolsó stúdióelőadásával, amikor is a Bábok című Szép Ernő-adaptációt vitte színpadra. Ezek mellett a társulat több más stúdiótermi előadást és felújítást is tervez.

Az említett Valahol Európában mellett újra műsorra kerül Petőfi Sándor A helység kalapácsa című vígeposza Galló Ernő rendezésében, amely ezúttal az ifjúsági és kisiskolás bérlet kínálatában is szerepel. Továbbá újra megtekintheti majd a közönség a „Nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak…” című pódiumműsort Szugyiczky István színész, örökös tag rendezésében, amelyben Kovács Éva Poór Lili-díjas örökös tag mellett olyan nagyra becsült és elismert kolozsvári művészek láthatók, mint Bogdán Zsolt UNITER- és Jászai-díjas Érdemes Művész és neje, Csutak Réka, akik Szatmárnémetiben kezdték pályafutásukat. Felújításra kerül a szintén Szugyiczky István rendezte Isten önnel... Polcz Alaine című pódiumműsor is, melyben társulatunk egyik alapító tagját, Elekes Emmát láthatja viszont a szatmári közönség.

Természetesen a legkisebbekről sem feledkezik meg a tárdsulat, ugyanis számukra idén három produkcióval készül. Az elsőt a bábtagozat vezetője, Szilágyi Regina rendezésében láthatják, A tökmag és a hórihorgas címmel, október végére tervezett bemutatóval. Másodikként a bábszínházban szintén Szilágyi Regina rendezésében láthatják a legifjabb bérletesek a Majolenka hercegkisasszony című bábelőadást, az évad vége felé pedig Bandura Emese rendezésében kerül bemutatásra a H. C. Andersen meséjéből készített Pöttöm Panna című bábelőadás.

Ami az idei bérletkínálatot illeti, a Harag György Társulat idén a felnőttek, a középiskolások, a kisiskolások, és az óvodások számára ajánl éves színházbérletet, illetve értékesít egy ifjúsági és egy nagybányai bérletet is. Az idei évadban különösen is megéri bérletet váltani, mivel a válság ellenére is változatlan bérletárak mellett az idei évad színházbérletei egyes vendégelőadásokra is kedvezményes belépésre jogosítják fel tulajdonosaikat, emellett pedig a felújított tavalyi előadások belépőjegyeihez is kedvezményesen juthatnak hozzá a bérlettel rendelkező színházkedvelők - áll a teátrum sajtóközleményében. A felnőtt bérletcsomagok, a korábbi évek gyakorlatától eltérően, idén tartalmazzák a szilveszteri előadást is, melyre ezúttal csak az év utolsó éjszakáján kell külön belépőt váltaniuk nézőknek.

A Szatmárnémeti Északi Színház idei évad tizenkét bemutatójának döntő többségét a régi, jól ismert helyszíneken fogja megtartani, ugyanis a 120 éves színházépület felújítása későtavaszig biztosan nem kezdődik el.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr17999975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.