A Szegedi Nemzeti Színház igazgatói posztjára kiírt pályázatra öten – Gyüdi Sándor karnagy, jelenlegi főigazgató, Juronics Tamás koreográfus, jelenlegi művészeti vezető, Balikó Tamás színész, rendező, a Pécsi Nemzeti Színház korábbi igazgatója, Vasvári Csaba színész, a székesfehérvári Vörösmarty Színház volt igazgatója, a miniszter mellett működő Színházművészeti Bizottság tagja, valamint Szolnoki Tibor színész, az Operettvilág Társulat vezetője.
Csakhogy a szegedi közgyűlés a pályázatban olyan feltételt támasztott, amelynek a pályázók közül mindössze ketten felelnek meg.
|{background:#ddd; font-size:11px; padding: 5px 10px}. A vezetői munkakör betöltésének feltételei:
- szakirányú felsőfokú végzettség (szakirányú felsőfokú végzettségnek minősül a felsőfokú oktatási intézményben szerzett, az intézmény alaptevékenységének megfelelő diplomával vagy oklevéllel, továbbá a jogász, illetve a közgazdász oklevéllel tanúsított végzettség),
- *az Emtv. hatálya alá tartozó intézménynél szerzett legalább 5 éves intézményvezetői gyakorlat (amely értelemszerűen magában foglalja az előadó-művészeti szervezetnél a szervezet alaptevékenységének megfelelő munkakörben, munkavégzésre irányuló jogviszony esetében pedig az ilyen feladatkörben eltöltött szakmai gyakorlatot)*,
- legalább egy világnyelv (középfokú nyelvvizsgával igazolt) tárgyalási szintű ismerete,
- büntetlen előélet,
- európai uniós tagországi állampolgárság,
- a magyar nyelv ismerete |
A pályázóktól tehát egyrészt öt év intézményvezetői (tehát magasabb vezetői) gyakorlatot vár el a pályázat, másrészt ezt csak az előadó-művészeti törvény hatálya alá tartozó intézményből igazolhatja a pályázó. Ilyen gyakorlata pedig Gyüdi Sándornak és Balikó Tamásnak van, másnak nincsen.
Szolnoki Tibor utazó, főként operettelőadásokat játszó társulata nem tartozik az előadó-művészeti törvény hatálya alá. Juronics Tamás pedig hiába művészeti vezetője a Szegedi Nemzeti Színháznak és a Szegedi Kortárs Balettnek, az itt eltöltött évek nem számítanak intézményvezetői gyakorlatnak. A nagyobb részt a Színházművészeti Bizottság jelölteiből álló „szakmai testülettől” egyáltalán nem meglepő módon legtöbb szavazatot kapó Vasvári Csaba mindössze két és fél évig vezette a székesfehérvári színházat, amikor a fenntartó elbocsátotta a meredeken zuhanó jegyeladások és a színház körüli megszaporodó problémás ügyek, illetve a távozó munkatársak nagy száma miatt, így neki sincs meg az előírt öt év gyakorlata.
Vagyis a szegedi közgyűlésnek Balikó Tamás és Gyüdi Sándor közül kell választania, ha saját szabályait be akarja tartani, igaz, a szegedi közgyűlés Jobbikkal kiegészített fideszes-KDNP-s többsége Bátyai Edina leváltásánál is hősiesen szembeszállt az előadó-művészeti törvény előírásaival. Egyébként a Szegedi Nemzeti Színház társulata nem vágyja az újítást: a január 18-i zárt körű meghallgatáson Gyüdi Sándor kapta messze a legtöbb szavazatot, a legkevesebbet pedig - újfent nem túl meglepő módon - a poszt várományosaként számon tartott Vasvári.
Az önkormányzat kulturális bizottsága hétfőn hallgatja meg a színházra pályázó jelölteket, majd javaslatot tesz a képviselő-testületnek. Döntés a február végi közgyűlésen születik.
_Kapcsolódó:_
>>> Január: Álszentek összeesküvése >>> Ilyen volt a magyar színház 2012 – 2. rész – Széles margó >>> Szegedi Szabadtéri Játékok: irány a hakni? – Barátok közt: Kelemen Csabát akarja igazgatónak a szegedi Fidesz >>> Székesfehérvár visszautasítja a Teátrumi Társaság közleményét >>> Elköltözik Székesfehérvárról a Teátrumi Társaság >>> Vasvári Csaba: Bizonytalanság és félelem >>> Leváltották az igazgatót - Vasvári Csaba távozik a Vörösmarty Színház éléről