7óra7

Új magyar musicalt mutat be a Thália Színház

Új magyar musicalt mutat be a Thália Színház

2013. 07. 06. | 7óra7

Starfactory A darab azt mutatja be, hogy mi történik a tehetségkutató verseny színfalai mögött. Horváth Péter, az előadás rendezője az MTI-nek elmondta: a mű írója Gém Zoltán, aki az ismert szerzőnek, G. Dénes Györgynek a fia. A Starfactory zenéjét, szövegkönyvét és dalszövegeit is jegyző Gém Zoltán vízilabdásként kezdte pályáját, szabadidejében kezdett dalokat írni, a musicalt pedig barátai rábeszélésére írta.

Horváth Péter elmondta: amikor egy évvel ezelőtt a Thália Színház vezetése felkérte a mű megrendezésére, örömmel mondott igent, hiszen kedves történetről van szó rengeteg fiatal szereplővel, újszerű ötletekkel. A darabot 6 hete próbálják, a próbaidőszakot válogatás előzte meg, amelyre több mint százan jelentkeztek. A musicalt kettős szereposztásban viszik színre.

Szólt arról is, hogy több szereplőnek még nincs színészi tapasztalata: a női főszerepet játszó Kováts Vera és Nagy Adrienn is tehetségkutató versenyen tűnt fel. A rendező elmondta: a lányok úgy érezték, hogy a darab tulajdonképpen róluk szól. "A történetet természetesen a szerző képzelete szülte, csak a képzelet utólag igazolást nyert a valóság által" - fogalmazott Horváth Péter.

A történet a verseny próbáján kezdődik, ahol a vidéki, nyitott szívű lány, Rami és a nagyképű Ricsi együtt készül a következő megmérettetésre. A fiatalok jellemükben és társadalmi hátterükben is különböznek, emiatt egyre nő köztük a feszültség. A harmadik főszereplő, Tibi utcazenész, aki úgy képzeli, sok munkával és kitartással kell az embernek a céljait elérnie. Két hajdani rocker fogadja védőszárnyai alá, elhatározzák, hogy sikerre segítik.

A darab két férfi főszerepét Kékesi Gábor és Puskás Péter, valamint Baronits Gábor és Gulyás Attila játssza kettős szereposztásban, a produkcióban összesen 16 fiatal kapott feladatot, akik között táncos, diplomás színész és amatőr szereplő is van.

"A darab szól a szerelemről, a karrierről, vagyis inkább arról, hogy mi a helyünk a világban, ha nem vagyunk a kiválasztott elsők között, vagy mi a helyünk, ha éppen azok vagyunk" - sorolta a rendező.

Elmondta: az egyik legnagyobb kihívást az összesen mintegy 30 szereplőt megmozgató produkciónál az jelenti, hogy legyen olyan próba, amelyen mindenki jelen tud lenni. A szakmai feladatok között említette, hogy a színházi szempontból tapasztalatlan fiatalokból ütőképes csapatot és sikeres előadást kovácsoljon. A musical nagyobb színházi tapasztalattal rendelkező szereplői között is vannak, akik nem dolgoztak még zenés produkcióban, nekik ezért is érdekes ez a munka - tette hozzá.

A rendező kiemelte: Bóbis László készítette a koreográfiát, ez fontos alkotóeleme az előadásnak, amelyben 22 szám van, köztük 15 nagy táncos jelenet. Az előadásban a főszereplők mellett Gubás Gabi, Vida Péter, Hunyadkürti István, Egri Bálint, Tóth Eszter, Koltai Róbert, Laklóth Aladár, Trecskó Zsófia, Hekler Melinda, Molnár Gyöngyi és Mező Zoltán játszik. A produkció díszletét Mira János, a jelmezeket Csík György tervezte.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr327998447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.