7óra7

Ünneplés és rettegés egyszerre – Pintér Béla a sikerekről és a létbizonytalanságról

Ünneplés és rettegés egyszerre – Pintér Béla a sikerekről és a létbizonytalanságról

2013. 07. 06. | 7óra7

Pintér Béla a Színikritikusok Díjának átvételekor ► A Pintér Béla és Társulata jövőre ünnepli fennállásának tizenötödik évfordulóját. Hasonlóan a harmincéves zsámbéki színházhoz, a Társulat is sokat tett le az asztalra, mégis minden évben kérdés a következő anyagi fedezete. Hogy élitek meg, hogy szinte minden év a létbizonytalansággal való harcról szól?

*Pintér Béla (PB):* Eléggé nyomasztó, de annyira nem, hogy akadályozza a munkát. Mindig napról napra vagy évről évre élünk. Két előadásnál nem is gondolkodom előbbre – megszoktam, hozzátartozik a létünkhöz. Várható volt, hogy a kormányváltással egy másfajta kultúrkoncepció fog érvényesülni. Arra viszont nem számítottam, ami tavaly történt, amikor egy hétig lebegtették, hogy a hatos kategóriát gyakorlatilag megsemmisítik, ahogy arra sem, hogy a 70 milliós támogatásunkat 30 millióra csökkentik. Ráadásul most a Magyar Közlönyben október 8-án kiadott hír óta azért retteghetünk, hogy egyáltalán megkapjuk-e ezt az összeget.

Az Indexen olvastam a hatos kategória idei pályázatainak eredményeiről egy cikket, aminek nagyon szerencsétlen címet sikerült adni: A MU Színház kapta a legtöbb állami támogatást, alatta pedig, hogy "…jól járt Pintér Béla is". Hogy jártunk volna jól, amikor évről-évre csökken a támogatásunk? Mihez képest jártunk jól? Fogalmuk sincs, miről írnak, egyáltalán nincsenek képben. A MU Színház esetében is hozzátenném, hogy 10 millió forint csak az épületük fenntartására megy el! Nevetséges minden olyan állítás, hogy jól jártak a független színházak. Vagy azért jártunk jól, mert mi kaptuk a legtöbbet? Miért ne mi kaptuk volna? Amióta a Krétakör irányt váltott, azóta mi vagyunk a függetlenek között az elsők – úgy értve, hogy mi játsszuk a legtöbbet, nekünk van a legnagyobb közönségünk, mi kapjuk a legtöbb díjat és külföldön is jelen vagyunk. Nem járunk jól a 32 millióval, épphogy a fennmaradáshoz elég.

► A „jól járás” a két évvel ezelőttihez viszonyítva 13 millióval kevesebb...

*PB:* Így van, a tavalyihoz képest pedig 2,2 millióval.

A lecsippentett 2 millió az emberek megélhetéséből megy el?

*PB:* Igen, mert nincs 10 millió forint tartalékunk. Idáig a tavalyi pénzből éltünk. Szerintem rosszul van kiírva a pályázat is: nem naptári évre, hanem évadra kellene szólnia, hiszen a színházak évadban gondolkodnak. Évtizedek óta mondja ezt mindenki, és mégsem sikerül tenni valamit az ügyben: ez is lehetetlen helyzet. Hozzáteszem, hogy ha a Nyitott Társadalomért Alap pályázatán nem nyerünk 5 millió forintot, akkor nem tudjuk kifizetni a bemutatót, mert addig tolódott a kuratórium döntése.

► Mi változott az alacsonyabb támogatás miatt?

*PB:* Két bemutatót szerettem volna, de csak egyet tartottunk. Ennyi pénzből jövőre is csak egy lesz, hacsak egy szponzor nem fizeti ki a másodikat. Volt, hogy két bemutató tartottunk, de attól elkezdtek nőni az adósságaink, amit a 70 milliós támogatással sikerült eltüntetni. De most nem fogunk beleesni abba a csapdába, hogy engedünk a művészi ambícióinknak, amit sajnos muszáj háttérbe szorítani, különben elúszunk 15 millióval. Több olyan évad is volt, hogy két előadást mutattunk be, képesek lennénk rá most is, csak nincs rá fedezet.

Pintér Béla a Színikritikusok Díja átvételekor (a háttérben Molnár Piroska)

► Emellett nem, hogy működik a társulat, hanem nagyon sok elismerést kaptatok. A múlt évad második fele a POSZT-tal kapcsolatos vitával telt. Zappe Lászlóval, a POSZT egyik válogatójával volt egy többmenetes csörte a Kasiers TV, Ungarn kapcsán. A POSZT-on nem szerepeltetek, viszont a VIDOR Fesztiválon nagy sikert arattatok, ahogy a Színikritikusok Díján is, most megkaptad a Szép Ernő-jutalmat arról nem is szólva, hogy Lengyelországban be fogják mutatni egyik darabodat – és túl vagy egy sikeres bemutatón. Ez jelent neked valamiféle elégtételt?

*PB:* Igen, természetesen. Az ember azért csinál színházat, hogy hatást érjen el. A Zappe Lászlóval kapcsolatos ügyhöz két megjegyzésem van csupán. Az egyik, hogy a Katona József Színház A mi osztályunk című előadásával együtt nem beválogatva lenni, tulajdonképpen megtiszteltetés – mindent értek. Úgy látom, hogy Rockenbauer Zoltán és Bicskei István határozta meg a válogatás arculatát. Zappe kritikája alapján sokáig úgy gondoltam, hogy védi az előadásunkat a válogatók megbeszélésein, ezért ért meglepetésként, amikor azt mondta: a független szcénában nem születtek közepesnél erősebb előadások. Ekkor kérdeztem meg tőle nyilvánosan, hogy ezt hogy gondolja. Ha nem válogatnak be, nem válogatnak be – volt már ilyen. De hogy valaki októberben ír valamit, és ehhez képest teljesen más dolgot mond áprilisban, olyan nincs. Ha azt mondja, hogy a Kaisers TV, Ungarn mellett nem látott a függetlenek között középszerűnél jobb előadást, azzal se értettem volna egyet, de akkor nem szólalok fel. Valószínűleg rosszul fogalmazott, de erre később sem adott magyarázatot. De A mi osztályunkat is ide véve értem, hogy miért történt, ami történt. Olybá tűnik, hogy a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság kibékülésének helyszínének nevezték ki a POSZT-ot...

Kaisers TV, Ungarn - Thuróczy Szabolcs, Pintér Béla

► És a Kaisers TV, Ungarn nem lehet része ennek a békülésnek?

*PB:* Nem, mert provokatív. Amikor Petőfi Sándor azt mondja, hogy ne dobálózzunk össze-vissza azzal a szóval, hogy forradalom...

► Jó, de akkor ez nem kibékülés, hanem a problémák szőnyeg alá söprése.

*PB:* Ebben az értelemben ez tökéletesen igaz. Ebbe a képbe pedig a Kaisers TV, Ungarn egyszerűen sehogy nem fér bele.

► Sokan felvetik a kérdést, ami a Kaisersszel és A 42. héttel kapcsolatban is föltehető, hogy te most tulajdonképpen drámát írsz vagy színpadi szöveget. Például A sütemények királynője megjelent már drámakötetben, Prágában készült belőle egy felolvasószínházi előadás, most pedig bemutatják Lengyelországban.

*PB:* Nem tudok igazán mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Nem arról van szó, hogy színpadi szövegekkel dolgozunk – talán a Népi rablét esetében ez igaz volt. Igaz, készültek kevésbé szövegcentrikus előadások, amiket csak olvasva nem lehet értelmezni – például az Anyám orra vagy a Korcsula de az utóbbi időben olyannyira szöveg- és történetcentrikusak az előadásaink, hogy csak drámaként lehet őket aposztrofálni. Talán a szöveg irodalmiatlansága miatt merülhet fel sokakban ez a kérdés, hiszen az élőbeszédet próbálom reprodukálni az előadásaimban, amit a rendezéssel stilizálok. Egyébként némelyik drámám már nyomtatásban is olvasható: A sütemények királynője és A Démon gyermekei megjelent a Rivalda válogatásaiban, a Szutyok szövege a Theater der Zeit című német színházi lap drámamellékleteként, A sütemények királynőjét egy lengyel válogatásban is kiadták.

A Sütemények Királynője - Deák Tamás, Pintér Béla

► A sütemények királynője idén harmadszor kerül színpadra, ezúttal az olsztyni Stefan Jaracz Színházban; korábban a zalaegerszegi Griff Bábszínház is bemutatta. A Parasztoperát Mohácsi János a Kaposvári Egyetemen és a Pécsi Nemzeti Színházban is megrendezte és Marosvásárhelyen is bemutatták. Hogy viszonyulsz a saját műveidhez, amikor más rendezi őket?

Parasztopera - Kovács Márton, Zayzon Zsolt *PB:* Sőt idén a Parasztoperából készül egy temesvári bemutató is, Szikszai Rémusz rendezésében. De az Operettszínház színészképzőjében is volt belőle egy vizsgaelőadás, amit most fel szeretnének venni a repertoárba, sőt elkérték a Gyévuskát is. A Mohácsi János rendezte Parasztopera bátran használta a darabot – minden idősíkot szimultán ábrázolt, ha valaki bejött a térbe, már nem mehetett ki onnan (hasonló koncepcióval rendezte meg korábban a kaposvári színművészetin is). Sejthető volt, hogy Mohácsi kezében működni fog a darab; örültem, hogy valóban erős előadás lett belőle. Általában tetszik más feldolgozása, persze mindig megvan a véleményem, és volt olyan is, ami kevésbé állt közel hozzám, de inkább az örömömnek adok hangot. A marosvásárhelyit még nem láttam, kíváncsi lennék rá.

A román televízió oldalán fent van.

*PB:* Akkor megnézem!

► Hogy dől el, hogy miből készül a következő Pintér-darab? Mi a munkafolyamat? Gondolom, történnek veled dolgok és találkozol emberekkel, amik és akik valahogy egyszer csak formát kapnak, aztán egybeolvadnak– de hogyan?

*PB:* Általában egy vezérmotívum hívja életre az egészet – előfordult már, hogy ez a munkafolyamat során elsikkadt, de A 42. hét esetében sikerült megtartani: ez a lopás, ami fontos fordulata az előadásnak. Két élményem is volt ezzel kapcsolatban, de csak az egyiket mesélem el: egy Rossmannban bejelzett rám a biztonsági rendszer, és pont volt a táskámban egy bontatlan dezodor. Amíg leellenőrizték a kódját, hogy nem az ottani készletből való-e, addig a biztonsági őr úgy kezelt, mintha tényleg loptam volna: mondogatta, hogy „maga most hazudik nekem, uram?”... Mi van akkor, ha nincs olyan technika, amivel le tudják ellenőrizni a kódot? Mi van, ha ott tartanak, és lekésem az előadásom? Azon morfondíroztam, milyen szakmában okozhat még problémákat egy ilyen incidens – innen jött az orvos és szülész-nőgyógyász. Úgy pedig aztán pláne izgalmas, hogy az illető nem is lop, hanem a szerelméért vállalja magára a tettet. Aztán jött a többi motívum is – a próbák során egyébként tizenegyszer írtam át a darabot. Átírás alatt azt értem, amikor gyökeresen változtatok rajta – természetesen megmaradnak jelenetek, de sok minden kihullik. Mindig könyörtelenül kell keresni az anyag hibáit, ha jön egy új ötlet, addig kell gyúrni, amíg nem működik. Előfordult már, hogy kevésszer kellett átírni, a Szutyok esetében csak egyetlen zsákutca volt. Időben észre kell venni az ilyeneket, akár az utolsó pillanatban is. A Kaisers TV, Ungarn bemutatója például október 7-én volt, de az a verzió, hogy megnyerjük a schwechati csatát, csak szeptember 22-én jött. Milyen motívum is van még A 42. hétben...?

A 42. hét - Csákányi Eszter, Roszik Hella, Pintér Béla

► Például a rozsnyói házaspár...

*PB:* Alapvetően a „jó” és a „rossz” kismama közül a jó figuráját gazdagítja az akcentus. Felvidéken él egy színházba járó szívsebész, aki meg szokott jelenni fesztiválokon, és amikor felszólal a vitákon, nagyon erős és ízes tájszólással beszél. Úgy gondoltam, érdekes és vicces lehet az, ahogy egy ilyen akcentussal folytat valaki intellektuális eszmecserét. A tájszólás kontrasztot teremt a házaspár intellektuális perfekcionizmusával. És az egyik legtragikusabb jelenetben még szívszorítóbbá teszi a megszólalásukat. Fontos kérdés volt az is, hogy hogyan tudunk közel kerülni Imolához. Így jött, hogy legyünk szemtanúi annak, ahogy elveszíti a férjét, miután egy korábbi jelenetben kicsúszik a szájából, hogy „sajnos van férje”. Az a motívum, hogy Enikő, a fiatal lány bemutatja az idős pasiját a szüleinek, Helsinkiben jött, egy Szutyok próbán. Szakonyi Györkkel és Roszik Hellával próbáltam a jelenetüket – ekkor már tudtam, hogy Hella lesz a lány, és beugrott, hogy milyen vicces lenne, ha Györköt mutatná be a szüleinek a fiújaként. Ezek a dolgok így jönnek, és rakódnak a vezérmotívum köré: ha jó, akkor beágyazódik, ha nem, akkor kihullik.

► Boci karakterét, úgy érzem, közelebbről ismered...

*PB:* Általa jelenik meg a színházi motívum, ami elég sok előadásunkban benne van. A Kaisers TV, Ungarnban a bemondóművészek, a Tündöklő középszer teljes egészében színházi közegben játszódik, a Szutyokban az „irodalmi kör” próbáját és a csurgói amatőr színházi fesztiválon való fellépésüket láthatjuk.

Tündöklő középszer - Szalontay Tünde, Szamosi Zsófia, Herczenik Anna, Thuróczy Szabolcs, Pintér Béla, fekve: Roszik Hella, Friedenthal Zoltán

► Ennek köszönhetőek az előadásaidban felbukkanó kritikuskollégák is? Egyáltalán: hogy viszonyulsz a kritikához?

*PB:* A kritikuskarakterek a céltábla nem lő vissza elvéből jöttek. Évekig tudnak a fejemben zakatolni mondatok kritikusoktól, és ezt a dühöt ki kell adnom. Az igazságtalanság nagyon tud fájni, hogy valaki már mielőtt beül, eldönti, hogy mit fog írni, és nem hagyja, hogy hasson rá az előadás, eljusson hozzá az értéke. A kritikus esetében a legfontosabb a pontos értékítélet, a jó szem: lássa, amit néz, hibáival együtt, egészében is. Úgy gondolom, velünk szemben sokáig az volt a szemlélet, hogy vigyázat, ezek amatőrök, valamit tudnak ugyan, de meg kell óvni tőlük a magyar színházi életet. A SZÍNHÁZ-ban jelent meg rólam egy írás, arról ír Kővári Orsolya, hogy általában a hatást milyen finoman és precízen kell időzíteni, míg mi bevágunk egy Molotov-koktélt a színpadra, ami megsérti a játékszabályokat ugyan, viszont hatását tekintve megkérdőjelezhetetlen. Sokszor kaptuk azt, hogy kiégtünk, önismétlők vagyunk. De ezen is túlléptünk. Szóval nagyon jól esik, ha egy kritika pontos és helytálló, ha meg tudok ihletni tehetséges embereket – akkor úgy érzem, hogy működik az előadás oda-vissza hatása. De az bánt, amikor valaki megsemmisítőnek szánt, megalázó kritikát ír rólunk.

► Meg tud semmisíteni titeket egy ilyen szöveg?

*PB:* Nem, akkor már megtörtént volna, mert sorozatban jelentek meg ilyenek.

► Említetted, hogy négy hónapig próbáltátok A 42. hetet. Éppen most láttam, hogy valahol négy hét alatt készül el egy produkció...

*PB:* Ebből körülbelül két hónapot töltünk együtt. A Szutyok rövidebb idő alatt készült, decemberben kezdtem el írni és áprilisban volt a bemutató, de akkor sem próbáltunk végig. Amennyiben arról szól a kultúrkoncepció, hogy egy évadban tíz bemutatót kell tartani, próbaidőszak maximum egy hónap – abból nem lesz minőség. Mi sokat dolgozunk együtt, a színészek végig együtt vannak a darabbal. Elsősorban Enyedi Évával, a dramaturgunkkal beszéljük át újból és újból az anyag problémáit, de például Csákányi Eszter is felhívott augusztusban a próbafolyamat szünetében azzal, hogy mit gondol Imoláról, hogy minek kell történnie vele egy adott ponton. Volt olyan verzió, hogy a nőgyógyász tud a lopásról, és szól ugyan Bocinak, hogy ne tegye, de szinte cinkosává válik. Aztán Eszter ötlete alapján ez módosult úgy, hogy ne vegye észre a lopást. Szamosi Zsófinak is nagyon jó és pontos észrevételei vannak, de legutóbb például Roszik Hella oldott meg egy fontos problémát.

A 42. hét - Csákányi Eszter, Enyedi Éva, Friedenthal Zoltán

Úgy kezdtük, hogy megkaptad a színikritikusok díját, a Szép Ernő-jutalmat kaptál, túl vagytok egy sikeres bemutatón, és nemrég úgy tűnt, egy időre megvan az anyagi támogatás – már ha a zárolás nem viszi el. De most egy pillanatra hessegessük el ezt a gondolatot. Hogy érzed most magad?

*PB:* Jól. A siker az siker. De ezalatt nem azt kell érteni, hogy az ember pezsgőben fürdőzik, hanem hogy sikerült, amiért dolgoztunk, amiért szenvedtünk és amiben bíztunk. Az utóbbi két évben, a Szutyok óta működnek az ötletek. Van elég erő ahhoz, hogy hogy annyiszor dolgozzuk át az anyagot, ahányszor kell. Ami nyugtalanít, az a következő előadás. Amikor látszódott, hogy A 42. hét működni fog, máris keletkezett bennem egy űr, amit automatikusan elkezd kitölteni az új ötlet. De akkor lennék bajban, ha már nem a következő darab foglalkoztatna. Volt már ilyen, például a Parasztopera után.

Parasztopera - Pintér Béla ► Idén tíz éve, hogy játsszátok a Parasztoperát, ami a 250. előadásánál tart, jövőre pedig tizenöt évesek lesztek. Ünnepeltek?

*PB:* A Parasztoperát szeretnénk méltón megünnepelni a Szkénében. 2013 decemberében leszünk tizenöt évesek. A tízéves évfordulót úgy ünnepeltük, hogy lejátszottuk két hónap alatt minden előadásunkat kronologikusan. De a Szkéné befogadó jellege miatt és a tizenöt repertoáron lévő előadásunk miatt ez most már nem lehetséges, hiszen több sikeres produkció van műsoron a Szkénében, velük nem lehet megtenni, hogy két hónap szünetet tartsanak. Nem tudom, szeretném megtalálni az ünneplés módját. Biztos, hogy elő fogunk venni régebbi darabokat: lesz megint Kórház - Bakony A Sehova kapuja

► Szóval munkával ünnepeltek.

*PB:* Persze. Annyi pénzünk nincs, hogy csináljunk egy fesztivált és meghívjuk az összes eddig nálunk játszott művészt, hogy fellépjenek, hogy legyenek koncertek, beszélgetések, pedig milyen jó lenne...

► Akkor ezúton kérjük, aki szeretné, hogy a jövőre tizenöt éves Pintér Béla és Társulata nagy fesztivállal ünnepeljen, és tud ebben segíteni, jelentkezzen!

*PB:* Igen, az nagyon jó lenne! Nemrég megkeresett a Saxum kiadó, hogy kötetben kiadnák a drámáimat – ezt például megpróbáljuk az évfordulóra időzíteni. Most a 250. Parasztopera okoz fejtörést, lehet, hogy fogunk egy nagy bulit csinálni. Régen a Szkénében hatalmas összejövetelek, élőzenés estek voltak az előadások után! Ma már dohányozni sem lehet, de azért kitalálunk valamit!

_Kapcsolódó:_

>>> Elvonás: nyílt levél és tiltakozás >>> Pintér Béla darabját mutatják be Lengyelországban >>> A mi osztályunk, Vágyvillamos, Kaisers TV – Átadták a Színikritikusok Díját >>> VIDOR-díjak: Pintér Béláéké a legjobb előadás, Gálvölgyi János az életműdíjas >>> A magyar dráma és színház napja Prágában >>> „Leszavaztak” – Zappe László a POSZT-botrányról >>> A 2012-es THEALTER díszvendége: Pintér Béla és Társulata >>> A senki földjén – A független színház megszűnéséről >>> Szünet nélkül: konferenciát tartottak a magyar kultúra lehetőségeiről >>> Pintér Béla: Nem ismernek és nem tisztelnek bennünket – 7óra7-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr17999761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.