A 2013-14-es évad gazdag repertoárját neves vendégművészek teszik színessé. Az egykori világhírű ABBA együttes két tagja, Benny Andersson és Björn Ulvaeus zenei kompozíciója, a Sakk egyik főszerepében Gesztesi Károllyal találkozhat a közönség - mondta Forgács Péter, a színház igazgatója a következő szezon programját ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón.
Gesztesi Károly kérdésre válaszolva elmondta, hogy egy évadban mindössze egy színházi fellépést vállal, és a következő szezonra a győri meghívást választotta.
A Győri Nemzeti Színház első bemutatója szeptember végén Arthur Miller A salemi boszorkányok című drámája lesz. Az Úri muri színrevitelével Móricz Zsigmond halálának 70. évfordulójára emlékezik a társulat, a vígjátékok kedvelői László Miklós Illatszertár című vígjátékát tekinthetik meg, az operabarátoknak Verdi Rigolettójával, az operett szerelmeseinek a Mágnás Miskával igyekszik kedvében járni a teátrum.
Martin McDonagh kortárs ír szerző A kripli című színművét és a budapesti Madách Színház közelmúltbeli musicalpályázatának díjnyertes darabját, Bolba Tamás, Szente Vajk és Galambos Attila Csoportterápiáját – amelynek műfaja "mjuzikelkámedi" - a Kisfaludy teremben mutatják be.
Kiss János, a Győri Balett igazgatója szólt arról, hogy az együttes Shakespeare Szentivánéji álom című művéből komponált táncjátékot mutat be. A dramatikus balett Vámos György nemzetközi hírű koreográfus műve, amelyet Mendelssohn és Bartholdy zenéje kísér.
Újdonság lesz az ősszel induló szezonban, hogy az előadások után a darabok témájához, hangulatához illő vacsoraestre invitálja a közönséget az ETO Park Hotel, amely gondoskodik a premierek nézőinek szállításáról is.