7óra7

Vakság a Kolibriben: új tanteremszínházi produkció a Nézőművészeti Kft.-től

Vakság a Kolibriben: új tanteremszínházi produkció a Nézőművészeti Kft.-től

2013. 07. 06. | 7óra7

Vakság - Sárosdi Lilla "Azt a szót, hogy vak, messzemenően nem tudom kimondani. De ha a »vak«-ot annak értelmezed, ami, annak, hogy nem lát, ennyi, ha e mögött nincs több, akkor nyugodtan lehetne használni. Azért van baj a »vak« szó használatával, mert valami még társul mellé. Egy kisebbrendűségi, egy alacsonyabbrendűségi érzés, esetleg sajnálat. Egyszóval olyanokat hoz magával a szó, amiket nem tartalmaz. Ez a baj. A vakság az egy állapot. Az az állapot, amikor a két szemünkkel nem látunk. Nem az, hogy lelki fogyatékos, vagy értelmi fogyatékos, vagy lelki vak.
Persze a látók sem kapják meg azt a segítséget, hogy tudják, mit jelent az, hogy valaki vak. Ahhoz, hogy egy vakkal valóban bánni tudjanak, vagy egyáltalán érintkezni vele, ahogyan az normális, ahhoz valamit meg kellene tanulniuk..."

Látszani

"Ez a fajta színház tulajdonképpen a mesemondás egy újfajta, modernizált változata - mondja Scherer Péter, az előadás rendezője. - Sok humorból, interakcióból, improvizációból, játékból épül fel és áll össze a mesélő története."

A Nézőművészeti Kft. első, A gyáva című előadásában, mely tavaly elnyerte a VI. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle fődíját, egy drogos fiú históriájával ismerkedhetnek meg a kamasz nézők. A Vakság hasonlóképp készült: az alkotók a szövegkönyvet látássérültek beszámolóiból, szövegeikből írták szakemberek segítségével, majd fésülték össze Sárosdi Lilla saját történeteivel. Tapasztalataik szerint a fiktív részek vegyítése valóságos elemekkel zavarba ejtő és váratlan - olyan személyessé és hitelessé teszi az előadás hangvételét, amellyel a középiskolások valóban megszólíthatók.

"Mindig érdekeltek azok a társadalmi csoportok, amelyek tagjai hátrányos helyzetükből adódóan nagyon nehezen tudnak érvényesülni - magyarázza Gyulay Eszter dramaturg, az előadás ötletadója. - Szociális munkás lennék, ha nem a színház irányába indultam volna el. Talán ezért foglalkoztat, hogyan tud segíteni nekik a színház az érdekérvényesítésben. Ez az előadás olyan témáról szól, amiről nem igazán illik vagy kényelmetlen beszélni. A kérdések felvetésével beszélgetést generál, ami kapcsolatot nyithat a nézők és a fogyatékkal élők között. Így csökkentheti a társadalmi közönyt, mely a sérültekkel szemben nyilvánul meg."

Az előadás egy, a látását fokozatosan elvesztő nő történetén keresztül beszél a vakságról, bemutatva a betegség különböző stációit kísérő lelki hullámvasutat. Gyulay szerint nemcsak a színházi eszközök használata miatt fontos, hogy a szerepet profi, látó színész játssza. Azért is döntöttek így, mert a nézők számára átélhetőbb, hogy velük is megtörténhet mindez, ha az előadó "közülük való", nem pedig egy olyan ember, aki "más", mint ők.

Vakság - Sárosdi Lilla

A Kolibriben játszott osztályterem-színházi előadások műfaja Németországból ered. A körülbelül egy tanóra hosszúságú, egy-két szereplős darabok osztálytermi bemutatásra, annak speciális körülményeit figyelembe véve készülnek. A színészek számára különleges kihívás iskolában játszani, a történetek hatása a tanulók mindennapi környezetében felerősödik. A műfajhoz tartozik, hogy az előadások után lehetőség nyílik a téma megvitatására. A szakemberek vezetésével tartott foglalkozáson a kamaszok az előadás hatására sokszor olyan kényes kérdésekről, tabukról is képesek beszélni, amelyekről addig nem mertek. A véleménycsere elősegíti, hogy felülvizsgálják előítéleteiket az adott témában.

Bocs, rossz az arcmemóriám

"Sok szempontból különleges nekem ez a darab - mondja Sárosdi Lilla. - Ez az első olyan előadás, amiben egyedül szerepelek. Kihívás majdnem egy óráig fenntartani a figyelmet, ugyanakkor nagy játéklehetőség. Fontos volt, hogy lényegében hármunk anyaggyűjtése, tapasztalata, munkája a produkció. Önismeret szempontjából izgalmas feladat volt a fiktív és valóságos történetekből összerakni a személyiséget, aminek egy része én vagyok. Nagyon kíváncsi voltam, mennyit tudok hozzátenni ahhoz, hogy egy jó előadás szülessen mindebből."

Scherer Péter és Sárosdi Lilla a Vakság próbáján

A színésznő azt mondja, a nevetés és a nevettetés a lételeme, Schererben pedig segítő partnerre talált a humoros részek kidolgozásában. Sokat jelentett neki, hogy a próbaelőadáson a vak nézők is végig mulattak, és reflektáltak sok mindenre, a végén pedig arról beszéltek, a darab nagyon jól visszaadja az érzéseiket, gondolataikat. Úgy véli, a produkció szinte magától értetődő természetességgel, erőszakoltság nélkül állt össze. Nagyon jó hangulatú, felszabadító emlékként őrzi a próbafolyamatot.

A Kolibri az első osztályterem-színházi előadást 2008-ban mutatta be Scherer Péter szereplésével. A Klamm háborúja nemcsak az egri Nemzetközi Monodráma Fesztivál, és a Kaposvári Biennálé fődíjait nyerte el, Szerbiából, Lengyelországból, Litvániából is díjakkal tért haza. A ma is repertoáron lévő előadás sikerének nagy szerepe van az osztályterem-színház magyarországi meghonosodásában. Scherer pedig mára rendezőként is több előadást jegyez a műfajban.

Vakság - Sárosdi Lilla

Olyan témákat keresünk, amik túlmutatnak a látottakon - foglalja össze a rendező, megemlítve, hogy az előadás kapcsán csodálatra méltó emberekkel ismerkedtek meg az Ability Parkban és a Vakok Szövetségében, akik rengeteget segítettek a munkában. - A Vakság sem egyszerűen egy vak lány története, hanem olyan kérdés, ami mentén nagyon sok mindenről lehet beszélgetni egy jó foglalkozáson: toleranciáról, empátiáról, a másság elfogadásáról... Ezek bizonyára kevésbé érdeklik a tinédzsereket, mint a drogról szóló előadás. Épp ezért fontos, hogy Lillával egy ütős, gondolatébresztő játékká állt össze a darab, ami a színház zsigeri erejével hat. És ugyanúgy elvarázsolja és letaglózza majd a nézőit, mint ahogy engem - életem talán legboldogabb próbafolyamatán.

>>> Vakság - színlap, időpontok

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr98000761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása