7óra7

„Megtanulni a helyet, ahol élünk” – Véget ért a THEALTER Feszt

„Megtanulni a helyet, ahol élünk” – Véget ért a THEALTER Feszt

2013. 07. 07. | 7óra7

THEALTER-plakát a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában Az esemény záróünnepségén Csató Kata, a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) elnöke megköszönte a nézőknek, hogy lelkes látogatói voltak a fesztiválnak. Kijelentette: a THEALTER-nek és a FESZ-nek együtt kell működnie, ezt a mostani fesztivál is bizonyítja.

Szemerey Samu építész a helyspecifikus előadások zsűrijének nevében azt mondta: az a mód, amellyel a színház problémákat tár fel, segít abban, hogy "megtanuljuk" a helyet, ahol élünk, hogy hogyan működik egy város, annak az építészete. Szerinte ebben hatalmas lemaradása van a magyar kultúrának, és az előadó-művészet eszköztárának segítségével ezen lehet változtatni. A három kifejezetten szegedi helyszínekre készített, helyspecifikus előadás - Lengyel Katalin – Somló Dávid – Vass Imre (Budapest): Szabadságra fel!, Szabadság Úszóház k2 Színház (Kaposvár): azt a csöndet nem tudjuk eljátszani Auditorium Maximum (kritikánk itt) Utcaszínházi Alkotóközösség (Budapest): Szellemjárás - avagy „Kihaltak-beköltöződtek” 101 éves ház (Petőfi sgt.) - alkotóközösségei közül egyet támogatni szeretnének abban, hogy a darabjukat újra bemutathassák hasonló helyszíneken. A támogatást a zsűri a kaposvári k2 Színház produkciójának ítélte.

azt a csöndet nem tudjuk eljátszani

Ezt követően Balog József, a fesztivál főszervezője bezárta a 2012. évi THEALTER Fesztivált.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr878000227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.