7óra7

„Úgy élnek itt az emberek, mint a mesében” – Hegedűs D. Géza a Leányvásárban

„Úgy élnek itt az emberek, mint a mesében” – Hegedűs D. Géza a Leányvásárban

2013. 07. 07. | 7óra7

középen: Hegedűs D. Géza „Seholsincs, elvarázsolt sziget, ahol a mesénk játszódik – mondja a Szegedi Szabadtéri nyitóprodukciójáról, a Leányvásárról Hegedűs D. Géza, aki a polgármestert alakítja a darabban. – Úgy élnek itt az emberek, mint a mesében: szegények és gazdagok, szerelmesek és csalódottak. A kis közösségnek megvannak a hagyományai, ünnepei, történetünk pedig a legfontosabb napjukon játszódik.”

Vinnai András és Varró Dániel frissített szövegkönyve szerint az eredetileg western-környezetben játszódó darab szinte teljesen új sztorit kapott. Gothár Péter rendezésében egy szigetre került a történet, amelyben a kövérek és soványak küzdenek egymással. Az ominózus nap a leányvásár napja, amelyen a lányok párt választanak, és huszonnégy órára férjhez mennek. Aki viszont mindenkit kikosaraz, büntetésből a sziget utolsó legényéhez adják.

„Én, mint a kövérek polgármestere vagyok az ünnep motorja, és egyébként is szinte minden tőlem függ a sziget és lakói életében – ecseteli Hegedűs D. Géza, mennyire fontos az általa játszott karakter. – A Leányvásár polgármestere autoriter személyiség, aki elvárja, hogy az általa vezetett közösség tagjai odaadóan segítsék személyes erőfeszítéseit.”

Ebbe a közösségbe csöppen bele pár idegen ember egy másik világból: nevezetesen Harrisonék és Rottenbergék, akik csábító női karakterek révén teljesen felbolygatják a kis sziget életét. „Persze a polgármester nem lenne polgármester, ha gyors eszével, diplomáciai érzékével és kreativitásával nem segítené elsimítani az indulatokat.” A színész állandó kelléke két, a nordic walking sporthoz használatos bot. Ez segíti a polgármestert abban, hogy keze mindenhova elérjen. A bemutató július 5-én lesz, amelyet további két előadás követ.

Idén is találkozhat a közönség minden Dóm téri darab szereplőjével. Július 1-jén, hétfőn 16 órakor rendezik meg az első ingyenes beszélgetést. Gothár Péter rendező mellett Nagy Ervin, Bordás Barbara, Keresztes Tamás, Kiss Diána Magdolna, Hegedűs D. Géza és Schell Judit lesz az esemény vendége. Kivételesen nem a REÖK aulája a helyszín, hanem – utalva ezzel az előadás hajó-díszletére – a Tisza River Cafe Club és Restaurant.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr337998159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.