7óra7

A nagy füzet, Toldi, Vaknyugat – júliusban lesz a 23. THEALTER

A nagy füzet, Toldi, Vaknyugat – júliusban lesz a 23. THEALTER

2013. 07. 07. | 7óra7

Az 2012. évben bevezetett A fesztivál díszvendége kitüntetést és rangot a szervezők döntése alapján idén Horváth Csaba, a Forte Társulat alapító-vezetője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója nyerte el.

A Harangozó Gyula-díjas táncos-koreográfus két előadását láthatják a nézők. A Toldit az Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves fizikai színházi rendező-koreográfus osztálya mutatja be Arany János klasszikusa nyomán osztályfőnökük, Horváth Csaba rendezésében, a Forte Társulat pedig az Agota Kristóf: A nagy füzet című előadással szerepel a fesztivál programjában.

A nagy füzet - elöl: Nagy Norbert, Krisztik Csaba, hátul: Kádas József, Andrássy Máté, Simkó Katalin

A fesztivál nyitó előadása a szegedi Metanoia Artopédia: Mutatványosok az Alkimisták utcájában című magyarországi bemutatója lesz.

A hazai független színházi előadások közül látható lesz Gergye Krisztián Társulatának tavaszi bemutatója, az opera amorale – amorális opera egy elvonásban, a(e) Bizottság nyomában című összművészeti produkciója. A fesztivál vendége lesz az újonnan nyílt Átrium Film-Színház első, a Kultúrbrigáddal közösen színpadra állított előadása, Martin McDonagh: Vaknyugat című darabja, melyet Gothár Péter állított színpadra. Ismét Szegeden vendégeskedik Pintér Béla és Társulata A 42. hét című előadással. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház egy magyarországi ősbemutatóval mutatkozik be a közönségnek, Gianina Cărbunariu darabját Kebab címmel Balog József állította színpadra.

Vaknyugat - Rétfalvi Tamás, Alföldi Róbert, Ficza István

A fizikai, illetve táncszínházi vonalat erősíti Fehér Ferenc Running című friss bemutatója, illetve a Radikális Szabadidő Színház: Book of the Dead / Halottaskönyv című előadása.

A fesztivál hagyományaihoz híven idén is képviselteti magát az utánpótlás. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium csapata A legnagyobb magyar címmel készít utcaszínházi produkciót, és látható lesz a pécsi Janus sr. Balkán című, a XXIV. Országos Diákszínjátszó Találkozó közönség- és alkotói díjas előadása.

Az SZFE hallgatói mellett ismét láthatóak lesznek kaposvári színészhallgatók is, Jeles András: A nap már lement című előadását a II. évfolyam mutatja be, a szerző rendezésében.

A magyar produkciók nemzetközi kontextusát a főprogram negyedik pillére adja. A THEALTER karakterét megőrizve továbbra is a Déli Vonal szellemében, elsősorban Kelet- és Dél-Európa izgalmas színházai közül válogattak, és a hagyományoknak megfelelően vendégül látnak határon túli magyar alkotókat is. Idén visszatér Szegedre a tavaly nagy sikerrel bemutatkozó szlovén Via Negativa. A Balkán című programban három előadást mutatnak be: Mit mondott nekem Joseph Beuys, mialatt döglötten hevertem az ölében; Játék fogpiszkálókkal és Interjú egy művésszel címmel.

Először jár Szegeden a svájci Dimitri Színházi Iskola képviseletében Raúl „Nene” Vargas Torres. A kolumbiai alkotó Én vagyok te… című produkcióját láthatják a nézők. Elsőként mutatkozik be Magyarországon a világjáró szentpétervári Mr Pejo`s Wandering Dolls. Látványos utcaszínházi produkciójuk címe: Dekadencia.

Visszatérő vendég a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, amely idén az újvidéki színésznőből lett rendező-koreográfus hallgató, Táborosi Margaréta rendezésében Az ember komédiája című, Sziveri János alakját és művészetét felidéző produkciót mutatja be. Elsőként szerepel a THEALTER Fesztiválon a sepsiszentgyörgyi M. Stúdió: Fehér Ferenc Kampf című koreográfiáját mutatják be.
A fesztivál programjában helyet kapott az Aradi Kamaraszínház és a MASZK Egyesület új bemutatója is, Theo Herghelegiu: nyú Jork, nyú Jork (Zelda Was Not from Here) című előadása is.

Az idei fesztivál programjának fontos része a műhelymunka. A THEALTER Tea for Two elnevezésű tréningkurzus vezetésére idén a fesztivál díszvendége, Horváth Csaba és a Szegedi Kortárs Balett Kossuth-díjas táncos-koreográfusa, Juronics Tamás vállalkozott. A Játszani is engedd műhely együttműködő partnere a Karaván Művészeti Alapítvány és a szegedi roma tanoda, és visszatér két interaktív utcaszínházi produkcióval az Utcaszínházi Alkotóközösség is.

A tervek szerint színes, ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány idén sem, az egész estés színházi előadások mellett kiállítást és zenei programot is kínálnak majd. A szakmai programok részeként Jászay Tamás és Proics Lilla vezetésével naponta összeül a kritikus szekció is. Idén is megjelenik az Ex-stasis, a fesztivál ingyenes lapja, lesz THEALTER Rádió, naponta frissülő THEALTER-blog, és mozgóképes tudósításokat is terveznek: idén is folytatódik a tavaly nagy sikerrel induló THEALTER Híradó sorozata.

A fesztivál hagyományainak megfelelően idén is vendégszerepel ajándékprogrammal, Harsányi Attila és az ukrán származású Vigula Mihajlo Oroszok című Viszockij-estjével a szegedi Csillag Börtön Dankó Pista fesztiválján.

Oroszok - Harsányi Attila

A THEALTER plakátját idén is Baráth Ferenc grafikusművész tervezte. A programsorozat fő helyszíne ebben az évben a Régi Zsinagóga és a Szegedi Nemzeti Színház Kamaraszínháza lesz, de a város számos pontján találkozhatnak a fesztivál programjaival a szegediek és a Dél-Alföld központjába látogatók.

A július 19-én induló rendezvénysorozat fő támogatója Szeged MJV Önkormányzata.

A szervezők fontosnak tartják, hogy a 2013-as THEALTER – hagyományainak megfelelően – idén is a szakma, a kultúrpolitika, de legfőképp az utca embere, azaz a közönség számára értéktartó és értékteremtő, a független színházi terület életképes és megújulni tudó arcát felmutató programsorozat legyen.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr417998193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.